Tévésorozat

Az Úr sötét anyagai

Mikrofilm

A Harry Potter-sorozat mellett kissé háttérbe szorult annak idején Philip Pullman sötét és merész trilógiája (Északi fény, A titokzatos kés, A borostyán látcső), amelyben körmönfont, látványos világépítésben bújik meg az intézményes vallás kritikája, a tudomány és a hit szembenállása, a párhuzamos univerzumok létének és Isten halálának kérdése.

A Harry Potter-sorozat mellett kissé háttérbe szorult annak idején Philip Pullman sötét és merész trilógiája (Északi fény, A titokzatos kés, A borostyán látcső), amelyben körmönfont, látványos világépítésben bújik meg az intézményes vallás kritikája, a tudomány és a hit szembenállása, a párhuzamos univerzumok létének és Isten halálának kérdése. 2007-ben Chris Weitz már nekiveselkedett egy kiábrándító filmadaptációnak Az arany iránytű címmel – 12 évet kellett várnunk, amíg a BBC és az HBO újra hozzá mert nyúlni a gazdag alapanyaghoz.

A sorozat igyekszik követni a szerző narratív logikáját: beleveti a nézőt a látványos steampunkaromájú alternatív univerzumba, ahol magának kell megtanulnia a világ működését sűrű ellipszisek és elejtett félszavak közepette. Bár nyolc epizódban bőven lenne idő kibontakoztatni a sűrű szövésű cselekményt, a széria mégis hamar felfedi a titkokat. A tekintélyes költségvetésből szemkápráztatóra hizlalt látványvilág erősen hordozza a Trónok harca- és a Harry Potter-adaptációk nyomait.

A sorozat írója, Jack Thorne jó érzékkel azonosítja Pullman világának sarokköveit, s elbeszélői figyelmét a szereplők lélekállatainak, a mese mögött bujkáló sötét szexualitásnak és a társadalmi-politikai áthallásoknak szenteli, de röhejesen romantizált romaábrázolását nem sikerül a mai időkhöz igazítania. A főszereplő Dafne Keen kissé küzd a zord Lyra figurájának súlya alatt, a felnőtt szereplők viszont kiválóan teljesítenek (James McAvoy macsó hűvösségével, Ruth Wilson pedig fenyegető erotikájával hódít).

Elérhető az HBO-n

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.