Babák, bálnák és börtönök - ingyenesen nézhető dokumentumfilmek

  • Szabó Ádám
  • 2020. április 21.

Mikrofilm

Grandiózus természetfilm, Oscar-díjas rövid dokumentumfilmek és látványos oktatóműsorok ingyen és bérmentve.

Az elmúlt években a Netflix elképesztő dokumentumfilm-felhozatallal erősítette saját könyvtárát. Hogy a műfaj mire is képes a streaming korában, azt jól jelzi, hogy öt évvel a Making a Murderer után ismét egy doku-sorozat uralja a közbeszédet és a nézettségi listákat; a gyilkosság gyanúja ebben is felmerül, de nagyobb szerepet kap benne egy mémmé vált fegyverőrült tigrisbolond.

A Tigrisvilág több szempontból is tökéletes, karanténhoz illő néznivaló: ügyesen egyensúlyoz a bűnügyi dokumentumfilm és a trash-reality vékony határmezsgyéjén; az általa bemutatott világ pedig pont annyira van közel egy átlagemberhez, mint amennyire távol, és mint a legjobb dokuk, végső soron ez is arról szól, hogy milyen világban is élünk.

A hasonló, okító jellegű szórakozás mellett azonban legalább ilyen fontossá vált, hogy

a ránk szakadó időben tanuljunk, művelődjünk és képezzük magunkat.

A Netflix pedig erre a marketingvonatra is igyekszik felugrani, épp ezért hivatalos Youtube-csatornáján ingyenesen elérhetővé tett egy rakás, oktatónak bélyegzett dokumentumfilmet. Nem kell azonban megijedni, hiszen valójában egyik sem száraz, katedraszagú mozgó prezentáció, épp ellenkezőleg: elképesztő látványvilágú, játékfilmekkel vetekedő, sokszoros díjnyertes filmekről van szó.

Elérhető például minden idők egyik leggrandiózusabb természetfilmje, a David Attenborough nevével fémjelzett Our Planet című 8 részes minisorozat. Az Újszülöttek: életünk első éve (Babies) a csecsemők fejlődését mutatja be 6 részen keresztül, külön epizódot szentelve a szeretet és kötődés kialakulásának, a mászásnak, az első szavaknak vagy az alvásnak. Az Absztrakt: A dizájn művészete (Abstract: The Art of Design) a művészeti jellegű ismeretterjesztő filmeket emeli új szintre: nemcsak bevezetést ad a vizuális művészetek és a design alapjaiba, de menő, kortárs alkotók munkáin keresztül azt is bemutatja, hogyan lehet azokat a gyakorlatban is alkalmazni.

A Chasing Corall a korallok világát járka be másfél órán át, a Van rá magyarázat (Explained) pedig negyedórás rövidfilmekben igyekszik megmagyarázni a minket körülvevő világot, legyen szó a krikettről, a faji vagyonkülönbségről, vagy épp a felkiáltójel használatáról. A 13th az elmúlt évek egyik legnagyobb dokumentumfilmes szenzációja volt, 2017-ben Oscarra is jelölték, ebben Ava Duvernay annak járt utána, miért van az, hogy

az USA a világ népességének 5 százalékát adja, mégis náluk ül börtönben a világ elítéltjeinek 25 százaléka;

valamint magyarázatot keres az amerikai igazságszolgáltatásban észlelhető rendszerszintű rasszizmusra is.

A Házzal szembent (Knocked Down The House) a tavalyi Sundance filmfesztiválon rekordot jelentő 10 millió dollárért vásárolta meg a Netflix, ez az elmúlt időszak legnépszerűbb fiatal demokrata képviselőnőjét, Alexandria Ocasio-Cortezt mutatja be. A Ne legyen büntetés (Period. End of Sentence.) tavaly elnyerte a legjobb rövid dokumentumfilm Oscar-díját; ebben a menstruációjuk miatt megbélyegzett indiai nők küzdelmét láthatjuk. A The White Helmets szintén Oscar-győztes rövid doku, ami a Szíriában dolgozó mentőalakulatokat mutatja be. A Zion pedig egy lábak nélküli birkózó inspiráló története.

"A Netflix évek óta lehető teszi a tanároknak, hogy dokumentumfilmjeit levetítsék az osztálytermekben. Mivel az iskolák zárva vannak, erre most nincs lehetőség. Épp ezért kérésükre összeválogattunk néhány dokumentumfilmet és ismeretterjesztő sorozatot és elérhetővé tettük őket Youtube-on. Reméljük, ezzel egy kis segítséget tudunk nyújtani a tanároknak szerte a világon" – áll a cég közleményében. A dokumentumfilmek mellé tanulási útmutatót és Kérdezz-felelek válogatást is csatoltak, hogy így segítsék a látottak osztálytermi feldolgozását, még ha csak virtuális órák keretében is.

A dokuk egyelőre csak az amerikai Netflix hivatalos Youtube-csatornáján érhetők el angolul és 14 nyelven feliratozva, a magyar sajnos (még) nincs köztük, a Youtube-on azonban lehetőség van automatikus magyar feliratot illeszteni a videókhoz.

Nem a Netflix az első streamingszolgáltató, mely ingyenes tartalmakkal igyekszik új előfizetőket magához csábítani. Az AppleTV olyan sikersorozatait tette bárki számára elérhetővé, mint a Little America, az HBO ugyanezt klasszikusaival, a Maffiózókkal és A Dróttal lépte meg.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.