Három előzetest szedtünk össze, amiről sokat beszéltek a napokban.
Nézzük őket emelkedő számsorrendben.
A legendás fogsor
Egy Queen-film papíron, főleg hollywoodi producerek szivarhamus és whiskeypohárnyomos papírjain elég jól fest, a potenciális mozijegyvásárlók köre tetszetősen tág. A bökkenő csak az, hogy az ilyen vállalkozások az ismert felvételek és emblematikus, generációk tudatába beégett képek szolgai felidézésénél nem szoktak továbbjutni. Pont ez történik az előzetesben is.
De ennél is nagyobb baj, hogy kell hozzá egy olyan Freddie Mercury, akinek csuklótartásában jobban megtestesül a popzene, mint más zenekarok teljes diszkográfiájában. Ilyet persze nem lehet leakasztani a fogasról, nem meglepő, hogy Rami Malek meglehetősen halovány ebben az előzetesben – nem is hagyják beszélni benne a stúdió trailervágó szakemberei.
Elég furcsa az is, hogy az előzetes alapján Mercury akár boldog heteroszexuális férfi is lehetett volna – egyetlen fél másodperces kép árulkodik arról, hogy meleg volt.
Koktélparti
Gaspar Noé új filmje, a Klimax a minap debütált Cannes-ban. A Visszafordíthatatlan és az Enter the Void rendezőjének új előzetesétől minimum azt várnánk, hogy neoncsövekké egyenesítse az agytekervényeinket, de sajnos itt ilyesmi nem történik, valahogy az egész túl kellemes és felszabadult, majdnem egy ibizai klub imázsfilmjében járunk, csak a pislogó Habony Árpád hiányzik az egyik sarokból. De ne legyünk szigorúak: a bugyuta szintitémától kétségtelenül kedvet kapunk a tánchoz, a pszichoaktív sangria vedeléséhez, és az utolsó képek egyikén ígéretesen lángol egy ember feje.
Magyar forgalmazója egyelőre nincs a filmnek, és őszintén meglepődnénk, ha ez változna, bár Noé 3D-s „erotikus drámáját“ még behozta a Vertigo.
A kacsa hiányzó lába
És akkor jöjjön a lényeg. Lars von Trier a hitlerezős álbalhé után visszatért Cannes-ba, igaz, versenyen kívül. A comeback jól sikerült, már terjed a filmről, hogy elvetemült, undorító, öncélú, hányingerkeltő. Két kedvenc reakcióm, ami kering a Twitteren, így hangzik: „Lars ezúttal túl messzire ment.” Illetve: „Ez a film egy öngyilkos utolsó feljegyzése.”
Az előzetes mindazonáltal pazar, tanúsíthatjuk, hogy egy tucat megnézés után is tartogat meglepetéseket.
Ennél gonoszabb és baljósabb mondattal például nem lehetne indítani. „Your house is a fine little house, Jack.” Jack háza persze Jack élete, tettei és munkássága, ami mérlegre kerül, a néző pedig nyilvánvalóan a stoppos nő, aki tudja, hogy egy sorozatgyilkos autójába száll be, mégis beszáll. Az áldozat, sőt áldozati bárány. A funkyritmusra bevágott arcba verés még így is és még Trier mércéjével mérve is gonosz, és a David Bowie Fame-je által kísért kacsakínzást nem lehet egykönnyen elfelejteni. Az első fél perc még pszichedelikus utazást ígér (egy képen a tűz, a napkorong és az erdő), a második egy vérben tocsogó horrorisztikus fekete komédiát, a harmadik morálfilozófiai tanmesét.
A csúcsponton elered az eső, mint egy Tarkovszkij-filmben, és elhozza a feloldozást – hőn szeretett sorozatgyilkosunknak. Közben repkednek a banális provokációk: menny és pokol ugyanaz, mégis, ha létezik ilyen mértékű gonoszság, akkor kellene lennie valamiféle büntetésnek is… nem? Jack a szemünkbe néz, és a tekintete egy hatalmas kérdőjel.
Kíváncsian várjuk Von Trier megoldását a kérdésre, főleg mert nem lennénk meglepődve, ha ez az utolsó filmje is lenne egyúttal: Lars egészen szép kis házat épített már idáig is, le is nyilatkozta, hogy elfáradt, és ezt a fáradtságot a kézremegése is nyomatékosította.
Úgy tudjuk, a filmet novemberben Magyarországon is bemutatják.
