Megint lenyúlták a Gyöngyhajú lányt: most egy brit sorozatban tűnt fel az Omega slágere

  • narancs.hu
  • 2019. március 25.

Mikrofilm

740 ezer forinttal számolhat a kiadó.

Nem az első eset, hogy az Omega népszerű számát, a Gyöngyhajú lányt jogtalanul használják fel külföldi produkciók számára: egy angliai rajongó jelezte az együttesnek, hogy az ITV The Bay című sorozatának előzetesében (a videót azóta eltávolították) csendül fel az ismert dal, amelyben még Kóbor János hangja is hallgató – írta meg a Blikk.

„Ha tudtunk volna róla, a zenekart és a szerzőket is értesítjük. Az ITV a tudomásunk és hozzájárulásunk nélkül használta fel a Gyöngyhajú lány részleteit” – mondta az érintett kiadó, a Hungaroton főszerkesztője. Reisz Ildikó hozzátette, eljárnak az ügyben, ennél többet viszont nem árult el. A lap megkérdezett egy szakértőt is, aki szerint  2000 fontnál, tehát 740 ezer forintnál többre nem számíthat a kiadó.

Korábban egyébként az amerikai rapsztár, Kanye West használta fel engedély nélkül a dal 85 másodperces részletét a New Slaves című dalához, amiért végezetül a kiadó reklamációját követően 50 ezer dollárt, tehát 14 millió forintot fizetett, ami fele-fele arányban oszlott meg a kiadó és a szerzők-előadók között – emlékeztetett a lap.

Kapcsolódó:

Presser Gábor és Adamis Anna megállapodott Kanye Westtel

A magyar szerzőpáros tavaly májusban perelte be Westet a Gyöngyhajú lány című dal engedély nélküli felhasználása miatt. Peren kívüli megállapodás született Presser Gábor és Adamis Anna, valamint az amerikai hiphopsztár, Kanye West között. "Nagyon örülök, hogy vége van" - közölte Presser Gábor pénteken az MTI-vel.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.