Szerencsére a művészek nem annyira kukacoskodók, mint a történészek, így általában elég egyértelműen hitet tesznek Mária alakját illetően. Nem így Josie Rourke; ő úgy tesz, mint a felemásan felkészült kisiskolás, szűkszavú, és igyekszik biztosra menni, semmi olyat nem mond, amivel esetleg megégetheti magát. Ennek köszönhetően maga a film is olyan, mint egy négyes felelet a történelemórán: minden kötelezőt tartalmaz, csak épp semmi nincs benne, ami picit is a „jó” osztályzat fölé emelné.
Stuart Mária franciaországi gyermekkor és katolikus neveltetés után érkezik haza szülőhelyére, Skóciába.
Nem elégszik meg azonban a skót uralkodói címmel,
származása alapján az angol trónra vágyik, ahol már I. Erzsébet uralkodik. A két királynő mindent megtesz, hogy kiterjessze hatalmát a másikra: röpködnek közöttük a kedveskedő levelek és a fenyegetések, érdekházasságba és kelletlen légyottokba bonyolódnak, hogy megkaparinthassák vagy épp megtarthassák a trónt.
| ||
A két uralkodóval két különböző ideológia és női szerep is összecsap – és ez a Két királynő legnagyobb hozzájárulása a kosztümös kánonhoz. (Nemhiába bélyegzik egyesek máris feminista történelmi filmnek.) Mária fiatal és gyönyörű, leltár szerint hordozza azokat a tulajdonságokat, amelyek ma a nőies szó hallatán beugranak mindenkinek. Extrovertált és liberális: nagyokat mulat társalkodónőivel, udvarában pedig mindenki az lehet, aki lenni akar, buja, szerelmes vagy akár homoszexuális. Erzsébet pont az ellentéte: csúf és öregedő királynő, akinek szépségére a himlő mérte az utolsó csapást. Kemény és vonalas, nála nincs viháncolás, csak szigorú kötelességtudat.
A hatalomért vívott harcot a férfiak játékának szokás mondani
– ez a film is valami hasonlót sugall. Az urak kezdetben még játékszerek, akiket házassági célból ide-oda dobálnak a királynők között, lassan azonban a trónok harca felőröli az uralkodónőket, és fordul a kocka. Máriát például ágyán keresztül játszszák ki, és katolikusként kegyvesztetté válik a protestáns Skóciában.
Erzsébet pedig, aki élete végéig megtartotta a szűz királynő imázsát, meddősége miatt nem tudja biztosítani saját utódlását. A két királynő vélhetően soha nem találkozott a valóságban, a filmben mégis összefutnak. Mosom kezeimet – jelzi ezzel a rendező, és a találkozón mindkét figurának megadja a maga igazát és drámáját. Erzsébet ugyan megmenti Máriát a lázongó skótoktól, de Angliában börtönbe záratja, majd két évtizednyi fogság után összeesküvés vádjával kivégezteti. De nem gonosz ő, nagyon is sajnálja riválisát, egyszerűen nem tehet mást – suttogja a mozi.
A Két királynő nem tesz hitet egyik oldal mellett sem, igyekszik a szimpátiát is patikamérlegen adagolni a két fél felé. A játékidőért folyó harcot azonban egyértelműen Mária nyeri – őt lázadó hevületéért kell szeretnünk, míg Erzsébetet inkább szánjuk, majd lassan becsülni kezdjük. A kosztümök és díszletek mellett itt lapul a film egyik legnagyobb érdeme: Margot Robbie-t sikerült annyira elcsúfítani, hogy valóban rászolgál a sajnálatunkra.
Rourke igyekszik azt hangsúlyozni filmjében, hogy maga
a nagyhatalmi politika a mocskos, és erről nem a politikusok tehetnek.
Inkább a körülöttük lebzselő haszonlesők, akik persze férfiak, és ha kell, karddal, ha kell, farokkal érvényesítik az akaratukat. Igazi nagy leszámolást viszont csak egyet látunk, minden más belesimul a végtelen skót dombok és súlyos rakott szoknyák festői képsorai közé.
E miatt a feltartott kezű rendezés miatt sokszor unalomba fullad a film, egyszerűen túl szép és steril, nincs meg benne az a mocsok, amit a sztori megkívánna. A főhősnőkön kívül ráadásul mindenki biodíszlet marad csupán. Mivel azonban a főszereplőkkel is úgy mesterkedtek, hogy még a pH-értékük is tökéletesen egyenlő legyen, lassan a köztük feszülő ellentét is érdektelenségbe fullad.
A gender és a hatalom közötti párhuzam azonban szépen fut végig a filmen. A két királynő harcát ugyan Erzsébet nyeri, de közben ő maga nemtelenné válik. Konzervatívnak ábrázolt uralma trónörökös nélkül csak haláláig tart. A lobbanékony és liberális Stuart Máriának ugyan bűnhődnie kell, amiért belekeveredett a férfiak játszmájába, de még a bitó felé menetelve is büszke marad – hogy az igazára vagy a szépségére, az nem derül ki. Nemcsak a mártíromságot, de az ártatlanság vélelmét is megkapja a filmtől – ami pedig még ennél is lényegesebb, a történelmi ítélőszék is mellé áll: fia, Jakab révén a Stuart-ház került hatalomra, ezzel pedig megszűntek a vallási és határkülönbségek Anglia és Skócia között.
Forgalmazza a UIP–Duna Film
