A terror elsöpörte a Forrest Gump folytatását, pedig Diana hercegnő és OJ Simpson is benne lett volna

  • Szabó Ádám
  • 2019. március 25.

Mikrofilm

A 90-es évek ikonikus pillanatainál is ott sertepertélt volna Tom Hanks – az évtizednek szimbolikusan véget vető terrortámadás azonban mindent megváltoztatott.

A Forrest Gumppal kapcsolatban három hozzáállás ismert: egyesek haragszanak rá, amiért elvitte az Oscart a Ponyvaregény elől; mások azért utálják, mert megverte A remény rabjait is; és ott van talán a legnagyobb csoport, akiknek ez a kedvenc filmjük. Robert Zemeckis drámája annak idején óriási sikert aratott, a hat Oscar-díj mellett ez volt az év legnagyobb bevételű filmje; az inflációval számolva többet kaszált Amerikában, mint a tavalyi év legsikeresebb tengerentúli mozija, a Fekete párduc. Épp ezért meglepő, hogy nem érkezett folytatása – ahogy azonban Indiewire cikkéből kiderült, nem sokon múlott a dolog.

A film forgatókönyvét jegyző Eric Roth szerint

nagyon is tervben volt a folytatás,

ami az eredeti filmhez hasonlóan összemosta volna a főszereplő életét a történelem néhány ikonikus pillanatával – csak ezúttal a ’90-es években. A tervek szerint a főhős ott ült volna OJ Simpson Broncójának hátsó ülésén, amikor az hosszú órákig menekült a rendőrök elől; táncolt volna Diana hercegnővel a halála előtt; szerelmét pedig az amerikai történelem egyik legnagyobb terrortámadásában, az 1995-ös Oklahoma City-i robbantásban vesztette volna el; és Gump fia AIDS-ben szenvedett volna.

Roth egy nappal 9/11 előtt adta oda forgatókönyvét a rendezőnek – a WTC elleni terrortámadás azonban mindent megváltoztatott. Roth, Zemeckis és a főszerepet alakító Tom Hanks végül úgy döntöttek, hogy

a történtek után a film egyszerűen elvesztette jelentőségét.

Bár a Forrest Gump 2-ből nem lett semmi, Eric Roth azóta is sikert sikerre halmoz: ő írta A bennfentes, a München vagy a Benjamin Button különös élete forgatókönyvét is. A Forrest Gumpért kapott Oscarja mellett négyszer jelölték még díjra, legutóbb épp idén a Csillag születikért.

Figyelmébe ajánljuk

Miért nem akar tűzszünetet Orbán Ukrajnában?

A miniszterelnök megtorpedózta az Ukrajnával kapcsolatos uniós nyilatkozatot, magyarázata enyhén szólva zavaros és ellentmondásos. Ha pénteken Alaszkában Trump fejében a szilvakompót éppen olyan irányba billenne, amely a szilárd európai állásponthoz közeli, akkor egyre komolyabban tétetik fel a kérdés: valójában ki akarja a háború folytatását?

Holt lelkek társasága

  • - turcsányi -

A gengszterfilm halott, halottabb már nem is lehetne. De milyen is lehetne a gengszterfilm? Nyugdíjas? Persze, hogy halott.

Kaptunk vonalat

Napjainkban mindannyiunk zsebében ott lapul minimum egy okostelefonnak csúfolt szuperszámítógép, és távoli emléknek tűnik ama hőskor, amikor a mai szórakoztatóelektronikai csúcsmodelleknél úgymond butább, de valójában nagyon is okos és rafinált eszközök segítségével értük el egymást.