„Nagyon furcsa volt az Asperger-szindrómás srácok zárt világa”

Mikrofilm

Film az egészséges és sérült emberek együttműködéséről.

Francesco Falaschi filmrendező most nálunk is bemutatott filmje, az Ízlés szerint fűszerezve olaszosan mixelt feel good movie a börtönből szabadult séf és egy Asperger-szindrómás fiú barátságának a történetébe ágyazva. A gasztrokomédia felszíne alatt a toszkán rendező az egészséges és sérült emberek együttműködéséről igyekszik elmondani valamit. Egyebek mellett erről is beszélgettünk vele.

magyarnarancs.hu: Esőember, gasztronómiával megspékelve?

Francesco Falaschi: Régóta foglalkoztat a normálisnak mondott és az attól valamilyen szinten eltérő emberek találkozása. Az Ízlés szerint fűszerezve esetében leginkább két olvasmányélményem inspirált. Anthony Bourdain tévés sztárséf A konyhafőnök vallomásaiban elsőként nyújtott betekintést a kulináris világ szakmai hátterébe, emellett újraolvastam Oliver Sacks A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét című könyvét. A neves neurológus-pszichiáter a mentális zavarokat minden emberi lény pszichéjének metaforájaként értelmezte.

false

magyarnarancs.hu: Milyen kutatásokat, tanulmányokat folytatott annak érdekében, hogy ne essen bele az autisztikus tünetek felszínes, illusztratív ábrázolásának a csapdájába?

FF: Az autizmus különböző fokán álló fiatalokat kerestünk fel, akik konyhai munkákat végeznek gasztronómiai szakemberek segítségével. Az igazi áttörést a római Not Equal csoporttal való találkozás hozta meg, nagyon furcsa volt az Asperger-szindrómás srácok zárt világa.

magyarnarancs.hu: A film erős iróniával kezeli a televíziós csatornák, magazinok gasztrokultuszát.

FF: Elképesztő méreteket ölt manapság a média túlsúlya, amihez az esetek többségében nagyfokú inkompetencia és felületesség társul. Hihetetlen arány-, egyensúly- és ízléstévesztésben élünk, és ez éppúgy igaz a konyhaművészetre, mint a filmre vagy bármi egyébre. A sztárséf mint jelenség a gazdasági válság szorongásainak köszönhető, de nem hinném, hogy manapság jobb ételek kerülnek az asztalra az ő jóvoltukból, mint régebben.

false

magyarnarancs.hu: A komoly témák feldolgozása vígjátéki módszerekkel mennyire tipikus a mai olasz filmgyártásban?

FF: Kevesen merészkednek a mainstreamen túl. A mai negyvenes-ötvenes generáció a polgári romantikus komédia műfaját ismételgeti a végtelenségig. A színészek, rendezők, producerek többsége nem akar kockáztatni, ragaszkodnak az elért kereskedelmi sikerekhez. És ebben a trendben nehezen tudnak utat törni maguknak új kezdeményezések. A végeredmény az, hogy az olasz mozi képességein aluli filmek készülnek. Sok rendező biztonsági játékot folytat a kockázatvállalás veszélye nélkül.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.