Magyar Narancs: Új filmje kapcsán Tarkovszkij Solarisát emlegetik a kritikusok…
Claire Denis: Maguk újságírók mindig ezzel jönnek, a Solarisszal! Jó, kétségkívül hatott rám. De ugyanígy egy csomó amerikai sci-fi is. Főleg azok, ahol az űrbe száműzik a rabokat, az űr lesz a börtönük. Bírom az efféle antihősöket, a filmemben is talál jó néhányat. Egy űrhajóban vannak összezárva évek óta, nem szexelhetnek egymással, beszélni meg már nem nagyon beszélnek, ennyi év összezártság után miről is beszélnének? Senki sem kérdezi meg a másikat reggelente, hogy: szia, hogy vagy?
MN: Az amerikai sci-fik közül melyek állnak közel a szívéhez?
CD: Philip K. Dick írásai. Egyébként az amerikai sci-fi filmek jó része az űr meghódításáról szól, mekkora hülyeség ez már! Ezzel szemben Tarkovszkij például valami egészen más, nála az űr egy lelkiállapot. Az érdekli, mennyit vagyunk képesek megérteni önmagunkból, hogy mégis mi végre vagyunk itt a Földön, ebben az univerzumban. Philip K. Dicknél és Kubrick 2001: Űrodüsszeiájában is pont ezt szeretem. De nem szerettem volna valami halovány 2001…-másolatot készíteni.
| ||
MN: Robert Pattinson személyében egy igazi hollywoodi sztárt sikerült megnyernie ehhez a nagyon európai sci-fihez. Mivel győzte meg?
CD: Nem kellett győzködni, maga jelentkezett. Miközben forgattunk, néha az a benyomásom támadt, úgy fest egy kicsit, mint Tarkovszkij Sztalkere. Nem?
MN: Hát, ha maga mondja.
CD: Ugyanaz a fajta szépség, ugyanaz a titokzatosság. Eleinte azt gondoltam, Robert túl fiatal, hogy eljátssza ezt az életunt, megfáradt alakot, aki nem hisz már semmiben. De addig erősködött, míg meggyőzött. Ez volt az én nagy szerencsém.
MN: Az OutKastból ismert André Benjaminnal is hasonló szerencséje volt?
CD: Nagyon is. Szerettem az OutKast zenéjét, de André Benjamin remek színész is, láttam a filmjeit. Különben is, az OutKastnak már rég vége, azóta André egészen más zenét csinál.
MN: Olafur Eliassont, a világhírű izlandi-dán képzőművészt is bevette a csapatba. Ő a díszlettervező.
CD: Olafurt mindig is érdekelték a fekete lyukak, és ezzel távolról sincs egyedül. Így van ezzel a teljes kortárs irodalom, nem? Fekete lyukakkal, sötét anyaggal van tele minden. Nemrég a Nobel-díjat is asztrofizikusok kapták – a gravitációs hullámokért. Olafurnak két kiállítását is láttam, tudtam, hogy nagy segítségemre lehet. Arról győzködött, csináljuk meg a filmet a saját műtermében, minek ide filmstúdió! Olafur műterme sajnos túl kicsi lett volna egy ekkora filmhez, pedig nagy élmény lett volna, az biztos.
MN: Zadie Smitht viszont nem vette be a csapatába, pedig a forgatókönyvön vele is dolgozott, de aztán elváltak az útjaik. Nem értettek szót egymással?
CD: Elmondom, hogy volt. A forgatókönyvet én és a francia társam írtuk. Amikor ott tartottunk, hogy lefordíttassuk angolra, kértem az angol produceremtől, hogy vonjunk be egy angol írót, mert ahhoz, hogy a dialógusaink egy másik nyelven is megéljenek, igazi író kellett, nem csak egy fordító. Ő mutatott be Zadie-nek. De miután találkoztam vele, úgy éreztem, nem fog működni a kettőnk párosa.
| ||
MN: Miért?
CD: Talán mert nem volt meg a kölcsönös érdeklődés. Nincs bennem semmi neheztelés, de Zadie más irányba vitte volna a történetet, ő egy egyértelműbb filmben gondolkodott.
MN: A Jöjj el napfény!-ben még Roland Barthes-hoz fordult ihletért, most meg az asztrofizikához. Szép kis is ugrás.
CD: Egy fiatal francia asztrofizikus, Aurélien Barrau volt az alkotótársam, igazi társ volt, és valódi filozófus. Hála neki, tisztában voltam a sci-fink tudományos alapjaival.
MN: Asztrofizika és filozófia, ez mind szép és jó, de az űrhajója fel van szerelve egy futurisztikus maszturbálószobával – Juliette Binoche egy emlékezetes jelenetben demonstrálja is az örömszerző szerkezet működését. Az amerikai forgalmazók nem kaptak a szívükhöz a jelenet láttán?
CD: Miért pont az amerikaiak kaptak volna?
MN: Prüdéria, szigorú korhatár-besorolások…
CD: Maga a prűd, hogy a prüdériával jön. Nem, nem, az én amerikai forgalmazóm az egyik legjobb a szakmában. Imádták ezt a jelenetet. Olyannyira, hogy az előzetesben is benne van.
MN: Csinált egy filozofikus-művészfilmes sci-fit. Az olyan nem filozofikus sci-fikkel, mint a Star Wars, hogy áll?
CD: A Star Warsban nincs tudomány, az a saját univerzumát építgeti. Bírom egyébként, csodás tündérmese, de itt van egy igazi univerzum az orrunk előtt, itt kopogtat az ajtónkon.
MN: Asimov olvasása, gondolom, nagyobb élmény lehetett.
CD: Ne is mondja! Nem volt olyan nap a suliban, hogy ne egy Asimov-könyvet szorongattam volna a kezemben.
(Az interjú eredetileg a Magyar Narancs hetilap 2019. június 13-i számában jelent meg, most újraközöljük online teljes terjedelmében.)
