Magyar Narancs: Hiányzott Deadwood?
Ian McShane: Hogy hiányzott-e? Nem, Deadwood ugyanis mindig ott volt. De a visszatérés valahogy mégis egy testen kívüli, szürreális élménnyé vált, már a forgatás első napján. Minden ugyanolyan volt, mint egy évtizede. Az utazás reggelente, a megérkezés a helyszínre. Az utca, a házak, az utcán ácsorgó pasas úgy állt ott, mint aki húsz éve meg sem mozdult. Szinte láttam rajta a leltári számot. Szóval először nagyon-nagyon furcsának éreztem az egészet. Aztán hozzászoktam, mert mindenki ott volt, elkezdtünk együtt próbálni, és visszajöttek a dolgok. Nagyon hasonlóak voltak a mostani élményeim az egy évtizeddel előttiekhez.
MN: Hasonlóak, de nem ugyanazok. Miben volt más a mostani forgatás?
IMS: A munka közben rá kellett jönnöm, hogy bár látszólag minden ugyanaz, körülöttünk a világ megváltozott, továbbment, és ez érzékelhetővé vált számomra is egy idő után. Például abban, ahogyan most ötezer statiszta vett minket körül. Az egész egy különleges és csodálatos vizuális élmény volt. Az is más volt, hogy most nem sorozatot forgattunk, hanem egy filmet, amely mindennek a lezárása.
A sorozat és a film teljesen más műfaj, más „teremtmény”. A sorozatban a szereplők karaktere mindig tudott változni, lehetőség volt a jellemfejlődésre. Most viszont, amikor befejeztük az utolsó jeleneteinket, akkor tudtuk, hogy vége, ennyi volt. Emiatt az egész sokkal érzelmesebbre sikerült. Persze eleve ebben a sorozatban szerepelni érzelmileg elég nagy kihívást jelentett.
| ||
MN: Nehéz volt visszarázódni Al szerepébe?
IMS: Nem, egyáltalán nem.
A kosztümnek sokat köszönhetek. Ahogy felöltöttem magamra újra azt a büdös kabátot, amit 13 éve nem mostak ki, már benne is voltam a figurában.
MN: Egyszer azt nyilatkozta, hogy „minden jó film képes visszavinni minket az időben”. Eszerint jó film a Deadwood?
IMS: Igen, éppen az ilyesmikre gondoltam. A Deadwood – A film képes visszavinni az 1870-es évekbe. A sorozat is képes volt rá. Deadwoodban egy társadalom próbálta magát felépíteni, és pontosan ezt próbálta annak idején a sorozat is – ezért változott annyit az évek során, és ezért tartom jelentősnek a Deadwoodot a sorozatok között. És ez a jó a filmben is, hogy sikerült változnia a miliőjének a történet szerint is eltelt bő egy évtizedben.
Tizenhárom évig, amíg „nem jártunk” Deadwoodban, fejlődött a város, néhány egykori, faépület helyén már téglaházak állnak, a hotelt kibővítették. Tehát haladt az élet, amíg a szereplők a városon kívül voltak – pontosan tizenhárom évet és pontosan az annyival későbbi korba visz vissza a film is. A történet szerint a szereplőknek is jó okuk van visszatérni a városba.
Alma azért megy vissza, mert a bank tulajdonosa, van, aki üzleti okból, Hearts Kalifornia szenátoraként jelenik meg, a fiatal lány pedig lakhelyet keres magának, ami szemet szúr az embereknek. Mindannyiuk története összefonódik. Meglehetősen sok minden történik ebben a két órában.
MN: Azonnal igent mondott a visszatérésre?
IMS: Már jó ideje beszélgettünk a folytatás lehetőségéről. Szó szerint ugyanabban a cipőben jártunk Timmel (Timothy Olyphant), hogy egyszerűen nem tudtuk egyeztetni a forgatás időpontját. Mire meglett a forgatókönyv, mire mindenkit össze tudtak volna rántani, addigra mi már máshol leszerződtünk. Meg kellett fordítani a dolgot: Timmel és velem kellett elsőként egyeztetni, amikor az megvolt, akkor lehetett mindenki mást hívni. Voltak kisebb-nagyobb csúszások, mert sokan szintén dolgoztak, de mindenki visszajött, aki még élt. Mindenkinek fontos volt Deadwood, őszintén lenyűgözött, hogy mindenki vissza akart térni.
| ||
MN: A Deadwoodban olyan időtlen kérdések is felmerülnek, mint például a rasszizmus.
IMS: Ez nem egy megszokott westernfilm, több annál. Igen, a rasszizmus témája is felmerül benne a kínai szereplők kapcsán. Van egy fekete figura is, akit végül ki is végeznek. Ebben a filmben van pár moralizáló jelenet, de nem mindet sikerült mélyen kibontani, ami szerintem nem baj. Nem lehet minden minket foglalkoztató morális kérdést beleerőltetni egy kétórás filmbe!
MN: Mostoha körülmények között forgattak, csupa sár és eső? Nagyon nehéz volt?
IMS: Nekem ez egy könnyű forgatás volt, mert a helyszín minden részlete a tenyeremben volt. Ismertem a produkciós lakókocsimat, tudtam, hol lehet vizet szerezni, merre van az utca, ahol forgatunk. A golfkocsi meg mindig jött értem, hogy a forgatási helyszínre vigyen. Hát igen, sár az mindig volt, de szerintem azt a stúdió direkt csinálta, hogy érezzük magunkat a szerepben. Próbálták hozzá megteremteni a kellő atmoszférát. A golfkocsis srácok biztos azt gondolták rólam, hogy én vagyok a világ legmogorvább embere, mert néha alig vártam a varázsszóra, hogy „befejeztük”, és rohantam, hogy kikerüljek Deadwoodból. Csak futtában odavetettem, hogy „Jó éjt! Én már itt sem vagyok!”
MN: Ha az emberek megállítják az utcán, akkor elsősorban a Deadwoodról kérdezik?
IMS: Nem, mert nem állok meg. Néha azért viccesen utánam szólnak a szerepeimre utalva. Egy fickó a múltkor például utánam kiáltott, hogy „Lovejoy”. Vagy azt kérik, hogy mondjam el a „Cocksucker”-t. De miért mondanám egy ismeretlennek, hogy Cocksucker?
MN: A közösségi médiában lehet olyan hozzászólásokat olvasni, hogy a filmben középpontba kerülnek bizonyos témák, mint például a korrupció. Megvitatták ezeket a kommenteket egymás között?
IMS: Nem követem a közösségi médiában lévő hozzászólásokat. Ezért én nem beszéltem erről senkivel. Szerintem a történetvezetésben a személyiségfejlődés irányait nagyon jól sikerült megválasztani. Ami például Seth Bullockkal és a feleségével történik… nem beszélhetek róla, de a végkicsengése a remény. Igen, a remény. Lehet ennél központibb téma?
(Interjúnk a Magyar Narancs hetilap 2019. június 6-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online.)
