Törőcsik Mari, ahogy még nem láthattuk

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 14.

Mikrofilm

A színésznő egyik legerősebb alakításával is találkozhatunk az 5. Budapesti Klasszikus Film Maratonon. Janisch Attla kultfilmjét, a Hosszú alkonyt ráadásul digitálisan felújított kópiáról vetítik.

Idős régésznő ünnepli szakmai sikereit szülőföldjén, tanítványaival együtt. Hazaúton gyerekkori emlékei után ered, az utazás pedig hamar túllép a fizikai síkon, és igazi lidércnyomássá változik: az eltévedt főhős saját, múltbeli élményeiből sem leli meg a kiutat, elmosódik a határ valóság és (rém)álom között.

Az 1997-ben bemutatott Hosszú alkony Janisch Attila szürreális tudat-trilógiájának második darabja, melyet az Árnyék a havon (1991) előzött meg és a Másnap (2004) zárt le. Míg utóbbiak története inkább a bűn témája köré fonódik, a Hosszú alkony az elmúlást mutatja be a rendező jellegzetes látásmódjában, egy nagyszerű Törőcsik Marival a főszerepben – a színésznő időskori alakításai között talán ez a legösszetettebb és legemlékezetesebb.

A Hitchcock, Bergman és Resnais filmjeit idéző mozit most digitálisan felújított változatban láthatjuk szeptember 18-án az 5. Budapesti Klasszikus Film Maratonon a Magyar film gyöngyszemei szekcióban, többek között az Álmodozások kora vagy a Dögkeselyű társaságában. Szintén vetítik Fehér György Szürkület című filmjét, mely ugyanúgy a fekete széria nevű hazai irányzatba tartozik, mint Janisch filmjei (kiváltképp az Árnyék a havon), a Kárhozat, vagy épp a Woyzeck.

Jegyet vásárolni ezen a linken lehet, az esemény hivatalos oldala itt érhető el

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.