Az utóbbi hetekben-hónapokban megtanulhattuk, hogy az Orbán-doktrína működtetéséhez nem elegendőek a belső ellenségek és a fantomok, nagy szükség van az utálkozó, undorodó szomszédságra is.
Esemény után mindenki a térdét csapkodta a röhögéstől: a geodéták menekülteknek nézték a közmunkásokat, a közmunkások pedig a geodétákat. De mit éreztek az események közben?
A mai páciens, Werner Faymann osztrák kancellár régi kuncsaftja Szijjártó Péter külgazdasági miniszternek. A magyar külügyek névleg legfőbb irányítója nagyot megy az utóbbi napokban.
Most, hogy Zsigmond Vilmos, Kovács László, Koltai Lajos után újra van világhírű magyar operatőr, fontos lenne egy róla elnevezett nemzetközi díj is. Mint a Puskás-díj a labdarúgásban.
A papi emberminiszter nem éri be az illiberális állammal, ő intoleránsat akar. Minek még egy púp a hátunkra a menedékkérőkből, mikor a nagy rakás cigány már úgyis itt rontja a levegőt?
Kövér László egy LMP-közeli politikai ankéton lépett fel, ahol polgárháborút vizionált Magyarországra, s megtartotta saját védőbeszédét is: tisztelt népbíróság, én legalább nem loptam.
Orbán Viktor beszéde nem okozott csalódást a tusnádfürdői táborban. Ugyan nem tett semmiféle nagy bejelentést, csak egy kicsit, de hozta a formáját, ami semmi jót nem ígér. Senkinek.
A parlament elnöke interjút adott a pestisracok.hu nevű, finoman szólva is elkötelezetten Fidesz-barát orgánumnak. Kövér hazai pályán játszik, mégis fél. Mindenkitől.