A kiretusált tábornok – A rendőrség saját szájából csinál, izé… bohócot, hogy Lázár Jánost mentegesse

  • narancs.hu
  • 2016. május 7.

Narancsblog

Így száll szembe a tényekkel az Országos Rendőr-főkapitányság.

Csütörtökön az állítólagos körmendi menekültbalhéról tartott rendkívüli sajtótájékoztatót Tiborcz János dandártábornoknak, a Vas megyei rendőrkapitányság vezetője, ám az Országos Rendőr-kapitányság szerint nem tartott semmit, álmodtuk csak az egészet.

Az ORFK híroldala, a police.hu csütörtökön posztolta a tábornok sajtótájékoztatójáról szóló tudósítást. Tiborcz határozottan cáfolta az atv.hu állításait, mely szerint Körmenden „rátörték az ablakot a kézilabdás lányokra a migránsok” és kijelentette: „Körmenden nyugalom van. A városban a menedékkérőkkel szemben rendőri intézkedésre nem került sor, részükről a hatóságok nem tapasztaltak agresszív magatartást. A rendőrség a településen fenntartja, illetve folyamatosan biztosítja a megfelelő közrendet, közbiztonságot.”

A hír megjelenésével egy időben tartotta szokásos kormányinfóját Lázár János, ahol szintén terítékre került a körmendi eset. Lázár szerint „az ott lévő 81 elszállásolt bevándorló egy része molesztálta az iskola tornatermében edzést tartó kézilabdás lányokat. Ezt az ügyeletes tiszt felszólítására sem hagyták abba, és több ablakot is betörtek. Orbán Viktor azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy tegye meg a szükséges lépéseket”.

 

Tegnap máris sikerült első szükséges lépést megtenni.

A tábornok állításait ugyan nem cáfolta senki, ám a police.hu törölte a Tiborcz János sajtótájékoztatójáról szóló hírt. Mintha nem is lett volna. Mert milyen az már, hogy az eseményekről első kézből értesülő illetékes rendőrtábornok pont az ellenkezőjét mondja annak, amit Lázár János Budapesten az újságban olvasott?

Ezek tényleg annyira hülyék, hogy azt hiszik, egy eltüntetett poszttal 2016-ban is meg nem történtté lehet tenni egy nyilvános sajtóeseményt?

Nem lehet.

Itt Önök is megtekinthetik az ORFK szerint immár nem létező hírt.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”