A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaságnak (MTT) újabban nem tetszik a rendszer. Az MTT elnöksége ugyanis kifejezetten fontosnak tartja, hogy szakmai szervezetek kifejezzék véleményüket a színházigazgató-választások alkalmával, most a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatói kinevezését fogadták értetlenkedve, de a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vezetőjének februári menesztésétől is dobtak egy hátast.
Schlanger Andrást indoklás nélkül, rendes felmondással rúgta ki a nyíregyházi polgármester, megbízatása 2015. július elsejétől öt évre szólt volna.
Dunaújvárosban a jórészt a Teátrumi Társaság színházainak vezetőiből feltöltött szakmai bizottság 9:0 arányban a jelenlegi vezetést, dr. Borsós Beáta igazgatót és Dobák Lívia művészeti vezetőt támogatta, a közgyűlés viszont a polgármester önkényes döntése nyomán Őze Áront választotta színházigazgatónak. (A Dunaújvároson történtekről e heti lapszámunkban olvashatnak bővebben Méltóságos uram komédiása címmel.)
| ||
„Tiszteletben tartjuk a színházakat fenntartó önkormányzatok jogait és felelősségét a színházak igazgatóinak megbízása, illetve felmentése kapcsán. Az előadó-művészeti törvénynek azt a passzusát is jól ismerjük, miszerint a szakmai bírálóbizottság a vezetőválasztás során »csak« javaslatot tesz a fenntartó számára, s a döntés joga – a szakmai bizottság véleményét is mérlegelve – a fenntartót illeti. Azzal is tisztában vagyunk, hogy egy színházvezetőről »menet közben« is kiderülhet, hogy esetleg nem képes úgy vezetni a színházát vagy a társulatát, ahogyan a fenntartó ezt vizionálta a pályáztatás során.
A felelős döntés alaposságát és szakmaiságát viszont mindenképp megkérdőjelezi, ha egy igazgatót röviddel kinevezése után indoklás nélkül menesztenek, vagy a kinevezés során teljesen figyelmen kívül hagyják annak a szakmai bizottságnak a véleményét, mely bizottságban a város, a színház, a minisztérium és a színházi szakma képviselete is biztosított” – áll az MTT közleményében.
Csupán azért komikus mindezt épp a Teátrumi Társaság közléseként olvasni, mert a színházi szervezet politikai hátszele miatt nemegyszer alakult ki eddig is hasonló helyzet egyik-másik színházigazgató-választás alkalmával. Az MTT működésének hála, legtöbbször már a szakmai bizottságokat is politikai szimpátia alapján úgy állították össze, hogy a nekik megfelelő nevek kerüljenek ki „győztesként”. Napestig sorolhatnánk a színházi térnyerés Vidnyánszky-féle variánsait.
Érdekes módon, mikor a József Attila Színház élére Nemcsák Károly került, senkit sem zavart a Teátrumi Társaság háza tájáról, hogy mindenki Vágási Ferije helyett a szakmai javaslattevő bizottság Horgas Péter tervező pályázatát találta a legjobbnak. Ezzel szemben Tarlós István főpolgármester „a szakmai szempontok tiszteletben tartása mellett a pályázatában a színház hosszú távú, zavartalan működtetésére nagyobb garanciát nyújtó kandidálót” nevezte ki – állt a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatóságának 2011-es közleményében az indoklás.
Ám a tavalyi miskolci színházi puccs idején, mikor Kiss Csabát a polgármester hirtelen eltávolította pozíciójából és helyére hasonló gyorsasággal Béres Attilát ültették, nos, akkor senki sem tiltakozott Vidnyánszky táborából.
Túlnőtt a politikai kegyosztás a Teátrumi Társaság „most mi jövünk” jelszaván, egyes önkormányzati vezetők úgynevezett szakmai tanács nélkül is el tudják dönteni, hogy kinek kívánnak kedvezni. Idevezetett a szakma szisztematikus kijátszása.
Vidnyánszky épp azon kesereg, hogy e két esetet (is) látva, „vajon nem kellene-e átgondolni az önkormányzati színházak vezetőinek kinevezési módszerét és formáját”. Ám e sugallat nem feltétlenül a szakmai javaslattétel – némiképp álszent – fontosságát hangsúlyozza, benne van az is, hogy minek ez az egész cirkusz, ha a végén úgy is a fenntartó szava és akarata érvényesül. Nem lenne egyszerűbb csupán a politikai szereplőt befolyásolni? Minek még néhány szakmai bizottsággal is bajlódni?
Ékes példája a dunaújvárosi és a nyíregyházi – furcsa, sok részletében nem publikus – történet annak, mi történik akkor, ha a színházi szakma uralkodó potentátjai sem igazodnak már el a politikai játszmák sűrűjében. Mi van akkor, ha már mindenki kijátszott mindenkit, és már Vidnyánszkyékat is ignorálja a politika? Persze, önkény. Vagy Örkény.
Akárhogy is, ezt az egész sarat a Magyar Teátrumi Társaság csak önmagának köszönheti.
