A Heineken csesztetése megint megmutatta, hogy Orbánék a hatalmat nagyon akarják, kormányozni viszont rohadtul nem tudnak

  • narancs.hu
  • 2017. március 23.

Narancsblog

Ellopunk mindent, ti meg marakodjatok a gumicsonton. Jövőkép, élhetőbb ország? Ugyan!

Nincs új a Fidesz-nap alatt: megint bedobtak valamit, amire szépen rá is ugrott mindenki, hogy á, ilyen hülyék azért mégsem lehetnek, most egy több mint 150 éves vállalatnak mennek neki, mert éppen a Heineken lett az új migráns, az új Soros, hiszen kell a változatosság. A jelentős szellemi erővel megáldott fideszes politikusok meg egymás után mondogatják a súlyosabbnál súlyosabb mondatokat, mintha számítana az bármit is, hogy mi van a Heineken üvegein. Mintha ettől jobb, élhetőbb lenne ez az ország.

Sokszor láttuk már ezt, sőt ezt látjuk naponta, most a drogtesztet, a civileket, Brüsszelt cserélték ki a Heinekenre. Hülyeség ez is, csak megint fájdalmasan szemlélteti, hogy számukra ezt jelenti a kormányzás. Bedobják az ostobánál ostobább ötleteiket, kijelölik az ellenségeket, és ezzel tökéletesen elvannak hetekig, hónapokig. Ami nem is volna baj, csak éppen mi is elvagyunk. Ezt adják nekünk már elég régóta, az ellenséget le kell győzni, addig nem szabad nyugodni, harcolni kell. Hogy ez nem kormányzás? Persze, hogy nem az, de évek óta ezt etetik mindenkivel, közben úgy rohad szét itt minden, mint a Péterfy Sándor Utcai Kórház mennyezete.

Régi módszer ez: nem kormányozni kell, nem az oktatást vagy az egészségügyet kell rendbe tenni, nem nyugdíjreformot vázolni, hanem ellenséget kreálni. Mert ehhez még különösebben gondolkodni sem kell, nem kíván ez semmiféle intellektuális erőfeszítést. Orbán Viktor volt nagykövete is azt mondja erre, hogy a kormány félrevezeti a társadalmat.

Pedig nem is volna annyira nehéz meghaladni ezt a víziónak, „történetnek” nevezett őrületet. Mert Magyarország nem ilyen, nem a nem létező ellenségekkel akar harcolni, mert nem támadnak minket a szemét külföldiek; és nem, nem a külföld miatt nem jutunk egyről a kettőre. Nem állandó harci készültségben, hanem nyugalomban akarunk élni.

Leadkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.