Amikor azon gondolkodunk, hogy miért nem lehet már valamit csinálni a fullasztó kétharmad ellen, amikor nem értjük, miért esett apátiába a fél ország, és tűri ernyedten, hogy tönkremenjen az élete, amikor fanyalgunk, hogy egyik új messiás se a messiás, akkor (gondoljunk a Hélia-D-re) vessünk egy pillantást a parlamenti munka mostoha módon elhanyagolt szegmensére, az írásbeli kérdésekre.
Vannak az úgynevezett azonnali kérdések, amikor ellenzéki képviselők kérdeznek provokatív hülyeségeket kormánytagoktól pacekba az ülésteremben, akik nyilván hasonló színvonalú válaszokat adnak. Ez egyfajta péniszméregetés – a nőknél nem tudom, mi, talán magassarkú vagy körömhossz –, értelme nagyjából nincs. Nem gondolja? Nem gondolja. Az ön kedves édesanyját? Nem, inkább az önét. Igyunk valamit.
Ehhez képest az írásbeli kérdés sokkal inkább szakmai – elvben. Konkrét ügyre, esetre vonatkozik, olyan ügyre, ami túl szakmai vagy piszlicsáré ahhoz, hogy a hőbörgéshez szokott képviselők elsőre megértsék. A válasz is írásban érkezik, egyebek mellett azért, mert ha a kérdésben valamilyen adatsor, technikai infó szerepel, akkor precízen írásban lehet válaszolni. Mondjuk: Tisztelt Közlekedésért Felelős Miniszter, Harpacskószajudár állomás és környéke átépítését tervezik, a szajudári gimnázium a munkálatok idején nem lesz elérhető vasúton, pedig százötven diák vonattal jár iskolába. Átadják-e az állomást, végeznek-e a munkákkal a tanév kezdetéig? Válasz: igen, a tervek szerint augusztus 15-én indul meg újra a forgalom a szakaszon. Na, ez az elmélet.
Ehhez képest a gyakorlat egészen más. Mert egy csomó olyan kérdés van, amire a kormány nem akar válaszolni, és nyilván nem is fog. Ez baromi idegesítő, de kell, hogy nyoma legyen. Próbálunk úgy tenni, mintha megszoktuk volna, pedig nem lehet megszokni. Mindig újra és újra elönti az ember agyát a szar, de újra és újra dokumentálni kell, hogy nem válaszolt, sumákolt, mellébeszélt. Ha egy szerkesztőség, szervezet vagy akárki megelégeli a folyamatos elutasítást, bíróságra megy, és kiperli az adatokat – amiket aztán vagy megkap, vagy nem. A képviselő pedig megkérdezi írásban. Mert szándék van azzal az információval. Na, ez az ideál.
A valóság meg az, hogy az írásban feltett képviselői kérdések ilyenek: „Melyik NER-tag vagy NER-családtag akarja megszerezni a SPAR-t? Pista, Lölö vagy esetleg az ön köreiből valaki?” Ez Vadai Ágnes, dékás képviselő K/7885 számon iktatott kérdése. Vadai Ágnes évtizedes képviselői munka után azt gondolta, hogy ez így rendben van. Hogy ez a kérdés megéri a papírt, megéri a munkát, hogy iktatták, továbbították. Hogy ez úgynevezett munka, amit képviselőként végezni kell, és ezért havi X ezer forint jár. Nem az a baj, hogy van benne helyesírási hiba. Nem is az, hogy Vadait érdekli, mit akar a kormány egy élelmiszerkereskedelmi vállalattól.
Hanem az ötlettelenség. Mert mire gondol a költő? Mi fog történni?
Válaszol neki Ágh Péter, az építésügyi minisztérium államtitkára, hogy: Tisztelt Képviselő Asszony, a Spart Nagy Ödön és Kis Rozál kívánja megszerezni, akik másodunokatestvéri kapcsolatban állnak Rogán Antallal és Tiborcz Istvánnal egyszerre? Vagy mit gondolt Vadai? Hogy írásban tett válaszában véletlenül elszólja magát az államtitkár, és kikotyog valamit, amit nem kellett volna – francba, leírtam, mindegy, most már így marad? Esetleg gyökér stílusban válaszol, amit aztán lehet lobogtatni, hogy így bánik a Fidesz a nőkkel?
De miért tenné bármelyiket? Ágh Péter tök semmitmondó választ adott, miszerint a magyar kormány rengeteg mindent tett azért az elmúlt tizennégy évben, hogy a kiemelt gazdasági szektorokban megjelenjen a magyar tőke, bezzeg az Önök kormánya semmit se csinált, bezzeg a Spar csúnyákat mondott. Nem is vártunk mást.
De nem ez a baj. Hanem az, hogy valójában Vadai Ágnestől sem vártunk mást. Ennyit tud tizenhat év ellenzéki politizálás után: Pista és Lölő. Tényleg fenomenális. Igazán nemes és szép érzés az ellenzék táborához tartozni, ahol kemények a nők és szárnyalnak a gondolatok. Nem is értem, miért szavaz még bárki is a Fideszre. Nem is értem, miért áll 15-20 százalékon a DK, miért okádnak az emberek a sarokba, ha meghallják akármelyik parlamenti párt nevét. Nem is értem, mit nem lehet érteni azon, hogy az emberek inkább magukénak éreznek egy fickót, akiről egyelőre nem derült ki, hogy kalandor vagy forradalmár. Nem is értem.
