Ez a parlamenti írásbeli kérdés tökéletesen rávilágít arra, mi miért nem működik

Narancsblog

Ezek után csodálkozunk azon, hogy az emberek rosszul lesznek, ha meghallják akármelyik párt nevét?

Amikor azon gondolkodunk, hogy miért nem lehet már valamit csinálni a fullasztó kétharmad ellen, amikor nem értjük, miért esett apátiába a fél ország, és tűri ernyedten, hogy tönkremenjen az élete, amikor fanyalgunk, hogy egyik új messiás se a messiás, akkor (gondoljunk a Hélia-D-re) vessünk egy pillantást a parlamenti munka mostoha módon elhanyagolt szegmensére, az írásbeli kérdésekre.

Vannak az úgynevezett azonnali kérdések, amikor ellenzéki képviselők kérdeznek provokatív hülyeségeket kormánytagoktól pacekba az ülésteremben, akik nyilván hasonló színvonalú válaszokat adnak. Ez egyfajta péniszméregetés – a nőknél nem tudom, mi, talán magassarkú vagy körömhossz –, értelme nagyjából nincs. Nem gondolja? Nem gondolja. Az ön kedves édesanyját? Nem, inkább az önét. Igyunk valamit.

Ehhez képest az írásbeli kérdés sokkal inkább szakmai – elvben. Konkrét ügyre, esetre vonatkozik, olyan ügyre, ami túl szakmai vagy piszlicsáré ahhoz, hogy a hőbörgéshez szokott képviselők elsőre megértsék. A válasz is írásban érkezik, egyebek mellett azért, mert ha a kérdésben valamilyen adatsor, technikai infó szerepel, akkor precízen írásban lehet válaszolni. Mondjuk: Tisztelt Közlekedésért Felelős Miniszter, Harpacskószajudár állomás és környéke átépítését tervezik, a szajudári gimnázium a munkálatok idején nem lesz elérhető vasúton, pedig százötven diák vonattal jár iskolába. Átadják-e az állomást, végeznek-e a munkákkal a tanév kezdetéig? Válasz: igen, a tervek szerint augusztus 15-én indul meg újra a forgalom a szakaszon. Na, ez az elmélet.

Ehhez képest a gyakorlat egészen más. Mert egy csomó olyan kérdés van, amire a kormány nem akar válaszolni, és nyilván nem is fog. Ez baromi idegesítő, de kell, hogy nyoma legyen. Próbálunk úgy tenni, mintha megszoktuk volna, pedig nem lehet megszokni. Mindig újra és újra elönti az ember agyát a szar, de újra és újra dokumentálni kell, hogy nem válaszolt, sumákolt, mellébeszélt. Ha egy szerkesztőség, szervezet vagy akárki megelégeli a folyamatos elutasítást, bíróságra megy, és kiperli az adatokat – amiket aztán vagy megkap, vagy nem. A képviselő pedig megkérdezi írásban. Mert szándék van azzal az információval. Na, ez az ideál.

A valóság meg az, hogy az írásban feltett képviselői kérdések ilyenek: „Melyik NER-tag vagy NER-családtag akarja megszerezni a SPAR-t? Pista, Lölö vagy esetleg az ön köreiből valaki?” Ez Vadai Ágnes, dékás képviselő K/7885 számon iktatott kérdése. Vadai Ágnes évtizedes képviselői munka után azt gondolta, hogy ez így rendben van. Hogy ez a kérdés megéri a papírt, megéri a munkát, hogy iktatták, továbbították. Hogy ez úgynevezett munka, amit képviselőként végezni kell, és ezért havi X ezer forint jár. Nem az a baj, hogy van benne helyesírási hiba. Nem is az, hogy Vadait érdekli, mit akar a kormány egy élelmiszerkereskedelmi vállalattól.

Hanem az ötlettelenség. Mert mire gondol a költő? Mi fog történni?

Válaszol neki Ágh Péter, az építésügyi minisztérium államtitkára, hogy: Tisztelt Képviselő Asszony, a Spart Nagy Ödön és Kis Rozál kívánja megszerezni, akik másodunokatestvéri kapcsolatban állnak Rogán Antallal és Tiborcz Istvánnal egyszerre? Vagy mit gondolt Vadai? Hogy írásban tett válaszában véletlenül elszólja magát az államtitkár, és kikotyog valamit, amit nem kellett volna – francba, leírtam, mindegy, most már így marad? Esetleg gyökér stílusban válaszol, amit aztán lehet lobogtatni, hogy így bánik a Fidesz a nőkkel?

De miért tenné bármelyiket? Ágh Péter tök semmitmondó választ adott, miszerint a magyar kormány rengeteg mindent tett azért az elmúlt tizennégy évben, hogy a kiemelt gazdasági szektorokban megjelenjen a magyar tőke, bezzeg az Önök kormánya semmit se csinált, bezzeg a Spar csúnyákat mondott. Nem is vártunk mást.

De nem ez a baj. Hanem az, hogy valójában Vadai Ágnestől sem vártunk mást. Ennyit tud tizenhat év ellenzéki politizálás után: Pista és Lölő. Tényleg fenomenális. Igazán nemes és szép érzés az ellenzék táborához tartozni, ahol kemények a nők és szárnyalnak a gondolatok. Nem is értem, miért szavaz még bárki is a Fideszre. Nem is értem, miért áll 15-20 százalékon a DK, miért okádnak az emberek a sarokba, ha meghallják akármelyik parlamenti párt nevét. Nem is értem, mit nem lehet érteni azon, hogy az emberek inkább magukénak éreznek egy fickót, akiről egyelőre nem derült ki, hogy kalandor vagy forradalmár. Nem is értem.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.