Miután a NER hivatalos futtatott popzenésze és a Magyar Telekom közötti magánszerződés ügyét Orbán Viktor a szólás- és véleményszabadságért – a nemzetközi finánctőkével szemben – folytatott szabadságharccá stilizálta föl, a kormányfői kinyilatkoztatásban a menetrendszerű értetlenkedés helyett lássuk meg a kínálkozó lehetőséget. Ha valaki nem élhet vissza Magyarországon azzal, hogy gazdag és pénze és hatalma van, akkor ez, feltesszük, nemcsak a multinacionális vállalatokra, hanem mondjuk az állam intézményeire is vonatkozik.
Vagyis ha az apparátus egy magas vagy kevésbé magas beosztású tagjának az a véleménye például az Ákos-eset utózöngéiről, hogy azért az elmebajnak is lehetne már határa, akkor azt ezentúl névvel, arccal vállalva is elmondhatja a nyilvánosságnak (és nem csak azután, hogy a mobilból az akkut is kiveteti, mert hát soha nem lehet tudni), mert véleménynyilvánítási szabadságáért adott esetben maga Orbán kész szavatolni.
És így tovább: bármely szakiskolai pedagógus elmondhatja ezentúl nyíltan akár az M1-en is, hogy torkig vannak az őket a legváratlanabb esti időpontban telefonon ellenőrző kormánytisztviselővel, vagy hogy a 2010 óta tartó idiotizmus és az azt képviselő kontraszelektált, frusztrált, stb. hivatalnokok olyan károkat okoztak már eddig is az oktatásban, amiket egy évtized alatt sem lehet helyrehozni. Nyilván kamerába mondhatják – hasra ütéssel egy példa – a Fidesz-káder vezette egészségügyi intézmény dolgozói is a véleményüket a munkahelyi állapotokról, mert semmi retorzió nem éri majd őket.
Az alkotmány Alaptörvény után péntektől immár Orbán Viktor is felhatalmazta a magyar népet a szabad véleménynyilvánításra (és manapság, ugye, ez számít). Tessék élni vele, garantáltan nem eshet bántódása senkinek!
