Szerény javaslat a László Petra-díj megalapítására

  • narancs.hu
  • 2015. szeptember 10.

Narancsblog

Most, hogy Zsigmond Vilmos, Kovács László, Koltai Lajos után újra van világhírű magyar operatőr, fontos lenne egy róla elnevezett nemzetközi díj is. Mint a Puskás-díj a labdarúgásban.

A FIFA egyre sokasodó korrupciós botrányai, Sepp Blatter elnök úr tagadhatatlan tekintélyvesztése és Puskás Öcsi özvegyének szomorú eltávozása miatt, valljuk be, a Puskás-díj fénye egy kicsit veszített erejéből. Lehet, hogy már maga Orbán Viktor sem fotózkodna olyan őszinte gyermeki örömmel Pelé és más kiérdemesült világsztárok oldalán, illetve hát, vélhetően e sztárok is inkább kerülni igyekeznek Sepp Blatter vagy éppenséggel Orbán Viktor háza táját.

Szerencsére most itt van a pompás alkalom egy méltán világhírű magyarról elnevezett díj bevezetésére, hiszen László Petra nevét tegnap óta jóval többen ismerik, mint mondjuk Szent-Györgyi Albertét. Ami azt illeti, ideje is volt László Petra fellépésének, mert az egykor ugyancsak méltán népszerű belgiumi magyar hírességet, Pándy Andrást sajnálatosan elfeledte a hálátlan utókor. De László Petra neve örökre fennmarad – pláne, ha egy szép díj is őrzi azt.

false

A díjat szép ceremónia keretein belül minden évben Orbán Viktor adhatná át a világ azon jeles személyiségének, aki abban az esztendőben a legutálatosabb, legvisszataszítóbb aljasságot követte el védtelen, kiszolgáltatott, üldözött, lehetőség szerint gyermekkorú, vagy, ha ilyen véletlenül nem lenne, nyugdíjas korú áldozat kárára. A díjátadó személye nem képezheti vita tárgyát, mert az teljesen nyilvánvaló, hogy László Petra hőstette soha a büdös életben nem történhetett volna meg Orbán Viktor áldozatos segítsége nélkül. A futball nyelvén szólva, Orbáné az assziszt, vagyis a gólpassz, s a játékos felkészítésében is oroszlánrészt vállalt. Hónapokon át tartó szívós munkával keltett gyűlöletet a menekültek ellen, s szította fel e gyűlölet tüzét versenyzőjében. Ha Orbán propagandagépezete nem hecceli bele, lehet, hogy László Petra magától csak simán leköpi azt a szerencsétlen kisgyereket. Vagy, de arra már gondolni sem merünk, esetleg csak egy barackot nyom a buksijára. De a gondos edzésmunka megtette hatását, úgy felrúgta a kis csírát az apjával együtt, hogy attól kódultak. A remekül eltalált rúgás fényét csak emeli, hogy közben a drága kamerára is vigyázni kellett.

Természetesen a díjat odaítélő kuratórium élére is megvan a jelöltünk. Igen, Önök kitalálták, Habony Árpád személyében, aki a szakág atyamesterének tekinthető, hiszen tankönyvbe illő módon rúg le nyugdíjast. Nála jobb kuratóriumi elnököt lámpással sem találnánk. Izguljunk tehát együtt, kedves olvasók, hogy ki lesz a László Petra-díj első elő kitüntetettje!

Vagy inkább azon, hogy ki lesz a következő áldozat.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.