Magyarország külügyminisztere már mindennap lehazugozza valamelyik közvetlen külföldi partnerét

  • narancsblog
  • 2015. szeptember 12.

Narancsblog

A mai páciens, Werner Faymann osztrák kancellár régi kuncsaftja Szijjártó Péter külgazdasági miniszternek. A magyar külügyek névleg legfőbb irányítója nagyot megy az utóbbi napokban.

Nagyüzem van, csak az elmúlt hetekben hazugoztunk mi már – állami szinten! – svédet, franciát, németet, ez a Faymann meg visszajáró vendég Szijjártónál. De a magyar külügyek fáradhatatlan robotosa nem lankad, ma is lehazugozza a francba a szomszéd vezetőt. Az ingerültség érthető és ismerős, Faymann ugyanis nem fárasztotta magát azzal, hogy a Spiegelnek adott interjújában finomkodjék Orbán Viktorral kapcsolatban. Már maga a cím is beszédes: Österreichs Kanzler vergleicht Orbáns Flüchtlingspolitik mit Holocaust. Ami pedig alatta következik, az tényleg betalálhatott Szijjártónál. S ha még csak nála.

Faymann ugyanis olyanokat mond, hogy Európa legsötétebb korszakát idézi az, ha vonatokra rakják az embereket, s egészen nem mondanak nekik igazat arról, hogy hova is megy az a vonat… Vagy: Orbán felelőtlenül cselekszik, amikor mindenkit gazdasági menekültnek nyilvánít, és „tudatosan az elrettentés politikáját alkalmazza”. De nyilván nem ezek fájnak igazán, hanem az, hogy Faymann a nyilatkozatában a szankciók lehetőségét is felveti. Na, a pénz! Az kibassza minálunk a biztosítékot! Szijjártó el is futott menten az MTI-hez és az osztrák nagykövethez (a járást alighanem már jól ismeri), s leadta a szokott dumát. Hazudik, össze van esküdve Magyarország ellen, nem méltó satöbbi.

Az egy dolog, hogy Európa jó részének a szemében mi lettünk a legutálatosabbak, de nem lehet valamiben véletlenül igazuk? És igen, mi! Persze általában Orbánnal nevesítik, de Magyarországra, s a magyarokra gondolnak. Kinek jó ez? Nekünk például jó?

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.