A tibetiek a megszállás előtt kb. 6 millióan voltak. A 3 millió, amit a szerző említ, úgy lett, hogy Kína Tibetet kettéosztotta: az egyik részét kínai közigazgatási részekhez csapta, a másik részből pedig autonóm tartományt csinált. Az autonóm tartományban él 3 millió tibeti. A teljes Tibet viszonylatában a tibetiek már régen kisebbségben vannak. Milyenek a 21. századba repítő, jótevő kínaiak? 1959-ben a Nemzetközi Jogászbizottság közzétett egy jelentést, amely felsorolja a kínai hadsereg által alkalmazott módszereket a megszállt országban. Nézzük: keresztre feszítés, élve boncolás, kibelezés, végtagok levágása, lefejezés, megégetés, agyonverés, élve eltemetés, vágtató ló után kötés, összekötve jeges vízbe dobás. Megelőzendő, hogy a tibetiek az utolsó pillanataikban a dalai lámát éltessék: nyelvkitépés horoggal.
Tibet megszállása és a mi 56-os forradalmunk időben közeli. Tegyünk egy összehasonlítást. Tibetben nemcsak a vallásos élet, hanem az egyetemi oktatás is a kolostorokban folyt. Hogyan emlegetnénk ma a szovjeteket, ha '56 megtorlásaként néhány kivételtől eltekintve lerombolták volna Magyarország összes templomát a debreceni Nagytemplomtól kezdve a tihanyi apátságig (az altemplommal együtt)? Továbbá a földdel tették volna egyenlővé Magyarország öszszes egyetemét, az ELTE-től a Szegedi Tudományegyetemig? A tibetiek már sok "1956"-ot éltek meg a megszállás ideje alatt. Százával termettek náluk Nagy Imrék és társaik. A börtönbe vetett és később kiszabadult tibetiek olyan börtönbeli kínzási módszerekről számolnak be, amikre már nem is írnék példát, mert nem bírja el a papír. Ha Ara-Kovács Attila ilyen 21. századról álmodik, hát repítsék oda a kínaiak, de én nem akarok vele tartani.
Üdvözlettel:
Obermayer Edit
Árnyékra vetődtek
Magyar Narancs, 2011. augusztus 4.
Nem kívánjuk a lap olvasóinak és szerkesztőinek idejét a Vásárhelyi Júlia korábbi írásunkra (Fényes nappal, egy luxusszállodában, július 21.) adott válaszában található csúsztatások tételes cáfolatával rabolni - és például részletesen kifejteni, hogy semmi értelme az amerikai igazságszolgáltatásban alkalmazott büntetési tételeket egy teljesen más jog alapján eljáró fórum, a hágai büntető bíróságéval összevetni. A lényeg: nincs köztünk vita abban, hogy az igazságszolgáltatás sem Amerikában, sem a világ más pontjain nem tökéletes, sok esetben indokolatlan a hatósági szigor (a kérdésről lásd pl.: Timothy Garton Ash: A sas, a kakas és a DSK-ügy, Népszabadság, 2011. július 15.). Az ártatlanság vélelme, a "perp walk" és az előzetes letartóztatás jogfilozófiai szempontból kifejezetten érdekes kérdések (bővebben lásd: Pap András László: Szólásszabadság, mítoszépítés és rendvédelmi valóságshow, Belügyi Szemle, 2004/9.), ugyanakkor aggasztónak tartjuk azt a jelenséget, hogy a társadalmilag érzékeny publicisták többsége, Vásárhelyi Júliához hasonlóan, kizárólag akkor emeli fel szavát e kérdésben, ha a büntető-igazságszolgáltatási rendszer káros anomáliái felső vagy felső középosztálybeli fehér férfiakat érintenek. Mi azt a Vásárhelyi Júlia által megfogalmazott állítást kívántuk cáfolni, miszerint Dominique Stauss-Kahn a vele összehasonlítható helyzetben lévő gyanúsítottakhoz képest hátrányos elbánásban részesült volna, vagy hogy éppen társadalmi státusa, neme, továbbá közismerten intenzív nemi élete kifejezetten kiszolgáltatottá tenné az igazságszolgáltatás rendszerében. (Annak idején Torgyán Józsefet még kikacagtuk, amikor a magas állami pozíciókba megelőlegezett szakmai bizalommal bekerült családtagjait magából kikelve azzal védte az őt kérdező újságíróknak, hogy nehogy már pusztán származásuk okán méltánytalan diszkrimináció érje a rokonait.) Ha a bíróság a vádat megalapozatlannak is találja, nem lehet az a DSK-ügy tanulsága, hogy az áldozatok érdekeit az szolgálja, ha minél gyanakvóbbak vagyunk velük szemben.
Részünkről ezennel a vitát lezártnak tekintjük.
Balogh Lídia, Pap András László
Kökény vagy munkatábor
Magyar Narancs, 2011. július 7.
Egyszerűen elképzelhetetlennek tűnik, hogy a magyarok ennyire nem képesek a saját már megszerzett jogaikért százezres tüntetésen kiállni. Hol vannak az emberek, mit csinálnak, miért nem tesznek, szólnak olyan radikális módon, ahogy a Fidesz tette, amíg ellenzékben volt? Most időszerű és jogos lenne egy polgári engedetlenségi mozgalom keretében a budapesti hidakat eltorlaszolni, mert csak ez az, amit észrevennének talán (?) a parlamentben is a maguk 600 ezres fizetésével a képviselők, akik sokszor azt sem tudják, miről szavaznak. Nap mint nap olyan dolgok történnek, melyek hihetetlenek, és mégis semmi odacsapós válasz, a tüntetések jelentéktelenek.
Az a szegénypolitika, ami ma folyik, nem új keletű. Sajnos, már az előző kormány is alaposan részt vett benne, ami egy baloldali kormánytól szégyen: gondolok itt az olyan szigorításra, mint hogy például egy családban csak egy ember kaphatja a rendszeres szociális járadékot, ami 27 ezer forint. És ha a hozzátartozó is ugyanúgy rokkant?
Ráadásul ez az összeg már három éve nem emelkedett. A szegénység, a nincstelenség mindenre kihat, családokat tesz tönkre nemcsak anyagilag, de emberileg is, mert feszültebbek, hamarabb öszszekapnak, gyűlölik magukat és másokat akaratlanul is, amiért ilyen helyzetbe kerültek. Hogy lehet anynyira embertelen szegénységpolitikát folytatni, hogy még az alapvető létezéshez szükséges ddolgokat is minimalizálják, miközben a másik oldalon fölöslegesen dobnak ki milliárdokat? Ennyire nem törődni a szegények, az elesettek sorsával, tragédia. Olyan, ami szégyen az országra, annak vezetőire.
Makovics János
