Nézzük előbb a felületességre valló pontatlanságokat:
- Az EMIH teljes neve Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (nem Egyesült Magyar...)
- "Magyar Izraeliták Országos Közössége" - tudtommal ilyen szervezet nem létezett. Talán a szerző a Magyar Izraeliták Országos Képviseletére (MIOK) gondolt.
- Az ortodox-neológ szakadás nem az "1870-es években", hanem 1868. december 14-én történt, az Eötvös József kultuszminiszter által összehívott nevezetes összzsidó kongresszuson, tulajdonképpen egy azt megelőző több évtizedes folyamat kicsúcsosodásaként.
- A Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga épületét megvásárolni és nem "megszerezni" kívánta hitközségünk. Az épület dicstelen történetének skandaluma részben ebből a tényből (is) könnyedén kibontható lenne az elmúlt két év történetét feldolgozó tényfeltáró (!) cikkben.
Vári, amellett, hogy elismerően szól az EMIH és Chabad mozgalom tevékenységéről, olyan képet fest a magyar zsidó közéletről, mintha az a Mazsihisz és az EMIH "hiperlojalitási versenyfutása" lenne a hatalmat gyakorlók kegyeiért, a több milliárd forintos állami támogatás és a teljes magyar zsidóság formális képviseleti posztjának megtartásáért, illetve átvételéért. A szerző úgy jellemzi ezt a rivalizálást, mintha az említett cél érdekében mind a két fél hajlandó lenne a politikai elköteleződésre, a Mazsihisz a bal-, az EMIH pedig a jobboldal irányába.
Ezen állítás azonban az EMIH-et tekintve nem fedi a valóságot.
- Ahogy azt többször is kifejtettük (lásd pl. Népszabadság, 2009. január 7.), az EMIH nem törekszik a Mazsihisz szerepének átvételére, sem a teljes magyar zsidóság (önmagában is abszurd) képviseleti szerepére.
- Az EMIH nem tart igényt a zsidó közösségi élet felvirágoztatását célzó évi közel másfél milliárd forint állami apanázsra (ún. örökjáradékra). Ugyanakkor kétségtelen, hogy az összes zsidó közösséget megillető örökjáradékot (ami nem állami támogatás, hanem szüleinktől és nagyszüleinktől elkobzott közösségi tartalékok kompenzálása) egy független, objektív társadalmi mércéhez igazítva lenne helyes elosztani, nem pedig a jelenlegi struktúrában diszkriminatív módon, egyetlen szervezethez (Mazsihisz) folyósítva.
Az egyedüli jelenleg is létező, folyamatosan aktuális képet mutató társadalmi mérce az szja egyszázalékos felajánlásainak aránya. Ez 5000/1000 (személy) arányban oszlott meg a Mazsihisz és az EMIH között az elmúlt évben.
- Határozottan visszautasítjuk azt a vádat is, miszerint az EMIH - az MSZP-s Mazsihisszel szemben - a "fideszes" zsidó szervezet szerepébe igyekszik.
Bűn, ha egy egyház valamilyen politikai erővel azonosul. Egy zsidó hitközség pedig főképp nem szövetkezhet egyetlen politikai párttal sem, hiszen különösen veszélyes, ha a magyar politikai csatározások eszközévé, politikai kártyává válik.
Ezzel együtt csak a közéletet és a közösségi mechanizmusokat nem ismerő ember gondolhatja úgy, hogy egy közösségi vezető megengedheti, hogy távol tartja magát az őt és szűk közösségét körülvevő társadalmi diskurzustól.
Ezen elveket követve cselekedett az EMIH számtalan esetben az elmúlt években, függetlenül attól, hogy ezzel éppen a politikai jobb- vagy baloldalnak okozott fejtörést. Így tett, amikor a szerző által említett Molnár Oszkár már független képviselőjelöltként indult a 2010-es parlamenti választásokon, és az MSZP második fordulós visszalépésével meg lehetett volna akadályozni parlamentbe jutását, de így tett 2009. október 9-én (ezt Vári már elmulasztja megemlíteni!) Molnár Oszkár zsidó összeesküvésről szóló nevezetes szereplésének nyilvánosságra kerülése után is, amikor Orbán Viktort kértük (lásd pl. Tv2, Mokka, 2009. október 15.), hogy zárja ki az edelényi képviselőt a Fidesz soraiból.
Vári záróakkordjában "az EMIH társadalmi beágyazottságát", illetve a "politikai élettől független, önszerveződő zsidó vallási életet" hiányolja. Pont azt, amiben az EMIH egyedülállóan bizonyított az elmúlt évtizedben. Hitközségünk ugyanis az egyetlen olyan zsidó közösség, amely nem állami pénzből, hanem szinte kizárólag magyar adakozók (évi 4-5 ezer magánszemély - mi ez, ha nem társadalmi beágyazottság!? -) támogatásával, "alulról szerveződve", a politikai hatalommal nem paktálva, hanem sajnos sok esetben küszködve hozta létre és tartja fenn gyermek- és felnőttoktatási intézményeit, szerteágazó könyvkiadási tevékenységét, hitéleti szolgáltatásait, zsinagógáit, közösségi és kulturális programjait. Nem utolsósorban tökéletesen önszerveződő módon ("bérimádkozók" nélkül!) hoztuk létre a nézeteinkkel, meggyőződésünkkel azonosulók gyorsan növekvő közösségét.
Ami pedig az EMIH szellemi küldetését, "vallási gyakorlatát" illeti. Három szóban: pozitív zsidó identitás. Vagy, ahogy pár évvel ezelőtti egyszázalékos kampányunk szlogenje hirdette: "Zsidónak lenni jó!" Azt szeretnénk, hogy zsidóságunkat ne valamivel (pl. az antiszemitizmussal) szemben, hanem valódi szellemi és lelki tartalma mentén határozzuk meg. Ennek pedig három lényeges pólusa van: hagyomány, közösség, vallás.
A hagyomány, amely által a nemzedékek óta tökéletesített mestermű részévé tehetjük személyünket. A közösség, amely lehetőséget ad arra, hogy a tradíciónak jelent teremtsünk, és osztozzunk egymással. Illetve a vallási szokások, melyek a spiritualitás utáni vágyunknak, nemes céloknak és önmagunk keresésének adnak keretet.
Ez a pozitív identitástudat tehát az EMIH és az EMIH-hel azonosuló magyar zsidók célja, és nem kizárólag a valóban csak szűkebb rétegeket megérintő "szigorú ortodox életforma". Nem az életforma szigorú elvárása, hanem az autenticitás kérlelhetetlensége a mi "legfontosabb fegyverünk".
Dr. Köves Slomó,
Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség,
vezető rabbi
