Elfogadva azt, hogy a kísérleti szituáció és a valóság között van némi eltérés, én nem szépíteném a dolgot. Ott és akkor azok, akiket felhatalmaztak arra, hogy "tanárként" megbüntessék a "tanulót", többségükben tétovázás nélkül hajlandóak voltak (lettek volna) fájdalmat vagy halált okozni egy másik embernek csupán azért, mert roszszul válaszolt. Számomra a Milgram-kísérlet éppen azért félelmetes, mert azt mutatja meg, milyen végtelenül egyszerű ilyen helyzetet teremteni.
Ehhez csupán annyi kell, hogy a (kísérleti) alany úgy tudja/higgye, hogy valamilyen fontosabb szempont, (kísérleti) cél/eszme/vallás/ nemzet/párt/forradalom stb. érdekében cselekszik, és az egész helyzetet igazolja számára egy intézmény: egy egyetem pszichológiai tanszéke/egy párt/egyház/családi vagy nemzeti közösség stb. Legyen valaki (gyakorlatilag bárki, ha elég határozottan lép fel), aki utasítást/ biztatást ad/sugall. (S akiről ezért az hihető, hogy adott esetben át lehet rá hárítani a felelősséget.)
Talán nem szükséges példákat hozni, a történelmet akár olyan események sorozatának is érezhetjük, amelyben a szereplők egy része - miközben azt hitte, hogy egy olajozottan, jó célokért működő gépezet alkatrésze - valójában "józan észszel" képtelennek tekinthető módon, vagyis a szerző szavaival élve: ágyútöltelékként viselkedett.
Jó lenne bízni abban, hogy hasonló helyzetben mi magunk meg tudnánk ítélni a különbséget.
Tóth V. Katalin
Pillanatnyi érdekek
Magyar Narancs, 2010. szeptember 30.
Kedves Narancs!
A cikkhez lenne némi hozzáfűznivalóm. Először is a dicséret, mert ezt a kissé zavaros problémát sikerült objektívan megközelíteni.
Az alapprobléma, hogy a 2009- 2010-es gazdasági évben az árak és a hozamok igen alacsonyak voltak, ezzel együtt alakult szerényen az árbevétel is, megspékelve azzal, hogy az akkor termelt input (műtrágya, vegyszer stb.) ára a történelmi csúcsokat döntögette. A magas input és az alacsony árbevétel következtében a mezőgazdasági termelők nagy részénél a könyvelés "minden képességére" szükség volt ahhoz, hogy a súlyos veszteségek kimutatását elkerüljék.
A 2010-es aratás előtt 3-5 hónappal minden csodásnak tűnt. Elegendő csapadék, jó árfolyam (EUR/HUF 280-290), minden arra mutatott, hogy előre el kell adni a termést, mert aki kimarad, az lemarad. Megindult az adásvétel, és a termelők e manapság alacsonynak mondott árakon elég tekintélyes mennyiséget eladtak. A kereskedők pedig továbbadták, mivel a tömegáru-kereskedelemben ez alapszabály.
Tudni kell, hogy a magyar terményeket az EU és a mediterrán régió piacain értékesítjük, ahol a gabonára a GAFTA (Grain and Feed Trade Association) által alkalmazott szokványgyűjtemény érvényes, ami nem ismeri az árak emelkedése vagy a természeti tényezők miatt bekövetkezett elállás vagy egyéb szerződésmódosítás lehetőségét.
És ezzel elérkeztünk a termelők által csodafegyverként alkalmazott vis maior fogalmához. Ezt szajkózza mindenki az esetek nagy részében, döntően anélkül, hogy tudná, mit is jelent, vagy hogy tudná, ennek megtörténtét a termelőnek kell bizonyítani. A termelői szervezetek gátlástalanul tüzelik a tagjaikat arra, hogy szegjék meg a szerződéseket, holott a peres eljárásokból adódó következményekkel nem e szervezeteknek kell számolniuk.
A következmények nem csak anyagi jellegűek. A magyar gabona és olajos magvak az EU-ban fontos alapanyagok. Az elmúlt tíz-tizenöt évben a magyar kereskedők a kelet-európai társaik egy részétől abban különböztek, hogy a megkötött szerződéseket teljesítették, akármilyen aszály vagy viszály is fenyegetett. Ennek megfelelően a feldolgozók úgy számolnak a magyar terményekkel, mint amikre nyugodtan lehet határidős (forward) ügyleteket kötni. Ez az árakban más kelet-európai társainkkal szemben komoly árelőnyt jelent, ami a magyar agrárium jövedelmezősége szempontjából nagyon fontos.
Na, ez kerül most veszélybe, és a tömeges nem teljesítések miatt könnyen juthatunk azoknak a balkáni és kelet-európai országoknak a listájára, amelyek áruival abban az esetben számolnak csak, ha az már megérkezett. Ez pedig, tekintettel az átlagosan több millió tonnás kivitelre, éves szinten több tízmillió eurós kiesést jelentene a szektornak.
A kereskedők és a termelők között mindig is volt némi ellentét, egyikük kevesli, másikuk sokallja az árat. De a számos probléma ellenére a felek mindig megegyeztek. A szakmai szervezet igazi felelőssége, hogy a megegyezésben most is higgadt fellépéssel segítenek - ha csak baromságokat hordanak össze, azzal kárt okoznak mindenkinek.
Még valami: a mai magyar kereskedelem legfontosabb szereplőiként felsoroltak között a Cargill Zrt. valóban ott van, ugyanakkor a Gabona Zrt. már évek óta nem aktív a piacon, és az Agrimill-Agrimpex sem működik angol háttérrel. Van egy Agrimpex Terménykereskedelmi Kft. német tulajdonossal, de a kettő között már régen nincsen kapcsolat. Fontos szereplő a szintén multinacionális Glencore Grain Hungary Kft., és számos magyar tulajdonú vállalkozás. Javaslom, legközelebb tanulmányozzák a Gabonaszövetséget (www.gabonaszovetseg.hu), ha nem lejárt szavatosságú információkkal akarnak szolgálni olvasóiknak.
Tisztelettel
Berta László
