Politika
"Annál a Budapest-politikánál, amelyet most a lázárizmus nyomán a Fidesz-kormány mutat, minden jobb Budapestnek"
A tízéves fák törzse is sokkal vékonyabb, mint amilyennek lennie kéne
A Valton-tulajdonos cége bérelheti tovább az Erzsébet teret
Tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt nyomoznak az erzsébetvárosi náci kocsma ügyében
A rendőrség két gyanúsítotti kihallgatáson is túl van a Damjanich utcai Nordic Sun Pubot illetően. A kocsma kulturális központként nyíltan a nemzetiszocialistákat próbálja összegyűjteni, ma is bárki sörözhet ott. Az önkormányzat feloszlatná az üzemeltető alapítványt is.
Hogyan védené meg a Tisza a gyerekeket? A források emelése mellett a képzésen is változtatnának
A párt megtartotta első gyermekvédelmi konferenciáját, melyet belengett a kegyelmi botrány szelleme. A kormány a gyermekvédelemre hivatkozva a nyilvánosságban kizárólag az LMBTQ-emberek vegzálásával van elfoglalva, a valóságban rengeteg probléma megoldása várat magára.
Lukasenka újra a Nyugat felé nyitna, de az sem biztos, tud-e bármit kínálni
Saját rendszerének foglya a belarusz diktátor, aki 2020 óta már csak Vlagyimir Putyin kesztyűbábjaként gyakorolhat hatalmat. Most mégis elkezdene visszatérni a hintapolitikához és az erősödéshez. Ha a súlya nincs is meg ehhez, ott van 1100 még szabadon engedhető politikai fogoly.
A leköpéstől az eufóriáig: mit jelentett egy queer embernek az idei Pride?
Bizonytalanság, eltökéltség, félelem, eufória – ilyen vegyes érzésekkel vonult az idei Budapest Pride-on a magát a queer közösség tagjának valló borsodi fiatal, aki lapunknak mesélt a vonulás előtti napokban őt ért atrocitásról is.
Hajléktalanság – akár két lépésben
Betegség, baleset, alkohol- és drogproblémák, megromlott házasság, bedőlt vállalkozás, uzsorakölcsön, élősködő hozzátartozók – néhány ok, amik könnyen pénztelenséghez vezethetnek, ahonnan pedig sok esetben már csak egy lépés az utcára kerülni. Minderről a Vöröskereszt hajléktalanokat gondozó miskolci intézményének lakói meséltek.
Nagyon balos polgármestert választhat New York, ez pedig az egész Demokrata Pártot átalakíthatja
Zohran Mamdani magát demokratikus szocialistának vallva verte meg simán a demokrata pártelit által támogatott ellenfelét az előválasztáson. Bár New York egész más, mint az Egyesült Államok többi része, az identitáskeresésben lévő demokratáknak minta is lehet a 33 éves muszlim politikus, akiben Donald Trump már most megtalálta az új főellenségét.