Esélytelen kis pártok és kamupártok is készülnek 2026-ra

Buli van!

Belpol

Jövő áprilisban sok múlhat azon a néhány százaléknyi vokson, ami valamely nagy párt, illetve legalább a bejutásra esélyes középpárt helyett eleve esélytelen formációkra megy. Furcsa kreatúrákból nincs hiány, és immár az Országházon belül is született kamupárt.

A Fidesz 2026 áprilisára készülve beélesítette az ilyenkor szokásos eszközöket: ősz óta alig győzi bejelenteni Orbán Viktor, hogy ki és mikortól élvez adómentességet, mennyit emelkednek a nyugdíjak, öntik a lakosságra és a vállalkozókra az olcsó állami hiteleket. És mindemellett ott vannak a fekete kampány bejáratott technikái – a lejáratás, a hazudozás –, és érezhetően egyre aktívabbak a kamupártok, valamint a furcsa politikai mozgalmak.

Bő évtizede, 2014-ben összesen 18 pártlistára lehetett szavazni, négy évvel később már 23-ra. Mivel 2018 után a sima gazdasági bűncselekményekként létrejött, a valóságban nem létező „pártoknak” törvényileg nehezítették a létezést, 2022-ben csak 6 pártlista volt (egyebek mellett a demokratikus ellenzék hatpárti összefogásának köszönhetően is). E hatból kettő a pornómilliárdos Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom és a konteós Gődény György-féle Normális Párt volt. Jelenlétük akkor lett volna érdekes, ha nagyon kicsi szavazatkülönbségen múlt volna a választások kimenetele. Ez négy éve nem így volt – a dolgok jelenlegi állása szerint azonban 2026-ban igen szoros lehet a küzdelem.

Ismerős arcok

A Megoldással és a Normálissal jövőre is találkozunk. Gattyánék „mozgalma” 2022 után tetszhalott állapotba került egészen a tavaly nyári EP-választásig, aztán rövid hibernálás következett. Újabban viszont egyre inkább jelen vannak a közösségi médiában. Az algoritmus kedvéért négy-öt naponta kirakott semmitmondó Facebook-posztok száma megnövekedett októberre. A 2021-ben felbukkant formáció voltaképpen a legsikeresebb kamupárt: tavaly nyáron három polgármesterük is lett, ami még akkor is eredmény, ha ezek a sikerek a Heves megyei Mátraballán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szamossályin és a Baranya megyei Drávapiskin jöttek össze. A győzelem után a párt önellátásra berendezkedett mintatelepüléseket ígért. Nos, egy év után ezekből a projektekből nem sok minden látszik. A párt 2024-es beszámolója szerint tavaly 433 ezer forintjuk jött össsze tagdíjból, 21 milliót kaptak a központi költségvetésből (2022-ben 1,04 százalékkal épphogy megugrották a finanszírozási küszöböt), 560 millió 42 ezer forint pedig „egyéb támogatásból” érkezett. Utóbbi címen 42 ezer forintot fialt az 500 ezer forint alatti támogatások sora, míg az 560 millió egyetlen embertől, természetesen Gattyán Györgytől származott. Volt mire költeni ezt a pénzt: bár a párt gyakorlatilag már tavaly nyáron sem létezett pártként, s politikai ajánlata sem volt azon túl, hogy „szakmaiságra” van szükség a politikában, látványosabb utcai kitelepüléseket hozott össze, mint például a nulláról 30 százalékkal berobbant Tisza Párt. Ám az EP-választáson elért 0,37 százaléka alapján „rendes” kamupártnak sem volt jó a Meg­oldás Mozgalom, viszont forrásaink szerint a Fidesznek így is megéri: a számla túlnyomó részét ugyanis Gattyán fizeti, aki rossz nyelvek szerint ennek is köszönheti azt, hogy problémás adóügyei ellenére nyugodtan viszi a szupergazdagok életét. Az meg már-már hungarikum, hogy van egy pártja, amelynek a munkájáról évek nem mond semmit.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.

Eddig csak a szégyen

Aláírták a koalíciós szerződést, innentől hivatalosnak tekinthető, hogy megalakul a szétválás utáni Csehország minden bizonnyal leggusztustalanabb kormánya, amelyben egy populista vezér, Andrej Babiš dirigálja saját személyre szabott pártja (az Ano) és két neonáci pártocska (a 7,8 százalékos SPD és a 6,8-as Motoristé sobě) delegáltjait.