Politika
"Mindig úgy próbál politizálni, hogy ne kerüljön konfliktusba senkivel" - búcsúzik a minisztériumtól a Csongrád megyei fideszes politikus
Nem csak Budapestet akarja kivéreztetni a kormány, akár ezer település is csődbe juthat az idén
A Fidesz és a rendőrség: a kormány az állományon belül gerjeszti a feszültségeket
Baranyi Krisztina a Budapest kivéreztetése elleni radikális lépésekről: A kormánynál csak ezekkel az eszközökkel lehet bármit elérni
Ha elmondja, mit gondol Orbán Viktorról, vásárlási utalványt nyerhet!
Egy jellemzően a Fidesznek fontos kérdéseket feltevő rejtélyes közvélemény-kutató cég nyereményjátékba is regisztrálja a válaszadókat, amelynek során vásárlási utalványokat sorsolnak ki.
Siófok a Fidesztől kéri a közadatkiadás szigorítását
Lengyel Róbert, Siófok függetlenként, a Becsülettel Siófokért Egyesület jelöltjeként megválasztott polgármestere a Fidesz országgyűlési képviselőjétől kéri, hogy törvénymódosítással intézkedjen a közérdekű adatok kiadásának jelentős szigorítása érdekében.
Egy május közepi törvénymódosítással készülhetett a kormány Budapest kivéreztetésére
Jól előkészített módon készülhet a kormány földre vinni Budapestet, ugyanis a „szolidaritási hozzájárulással” fizetésképtelenné váló főváros vezetése fölé költségvetési biztost nevezhet ki az államkincstár vezetője egy néhány hete becikkelyezett törvénymódosítás alapján.
Van, aki Debrecenből utazik az Akácfa utcába egy vasárnapi ebédért
Forró helyzet Varsó hideg tavaszán: Európa vagy Moszkva a tét a lengyel elnökválasztásnál
A lengyel elnökválasztás első fordulójából szoros eredménnyel jutott a most vasárnapi másodikba a varsói liberális polgármester és a Fidesszel szövetséges PiS jelöltje. A választás tétje elemzők szerint most is az, hogy nyugat vagy kelet felé fordul-e Lengyelország. Tudósítás Varsóból az elnökválasztás előtti napokról.
A vádlottak szerint az egész eljárás szabálytalan a pünkösdi egyházhoz kapcsolódó 17 milliárdos perben
Nem egyszerűen tagadják a vádakat a terheltek a Magyar Pünkösdi Egyházat érintő 17 milliárd forintos költségvetési csalás és pénzmosás miatti perben, de koncepciósnak tartják a vádiratot és szabálytalannak a vádemelést.

