Publicisztika

Vajon a magyar holokausztnak miért nincs ma élő emlékezetkultúrája, a róla szóló történeti tudás miért nem vált a közgondolkodás és a politikai kultúra szerves részévé?

„Amerika kormányzata nem demokratikus, még csak köszönő vi­szonyban sincs azzal. A képviseleti demokrácia súlyos erodálódása mára gyakorlatilag kormányoz­hatatlanná tette az országot. Beléptünk a vétókrácia korszakába.” (Lawrence Lessig amerikai elnökjelölt, a Harvard Egyetem jogi professzora)

Vége a sokszor hét szűk esztendőnek, jövő nyáron a magyar futballszurkoló világversenyen is magyar csapatnak szurkolhat! Az öröm jogos, Norvégia kétszeri legyőzésével a szövetségi kapitány, segítői és a játékosok megdolgoztak a sikerért. Ám ha tekintetünket a pályáról a páholyok felé fordítjuk, nyomban átélhetővé válik a fanyalgók igazsága.

Földtani vizsgálat, telephely-engedélyezés, eszközbeszerzések, vállalatirányítási rendszer – néhány azok közül a tételek közül, amelyekre az Energiaklub adatigénylése szerint Paks 2 építésére, a két új atomerőművi blokkra költ idén a magyar állam.

Az amerikai nagykövet beszéde a Corvinus Egyetemen történelmi tettnek számít. Az első hivatalos megnyilatkozások azt próbálják elhitetni a lakossággal, hogy a kormányt váratlanul érte a közlés, s ezzel igyekeznek alátámasztani a beszéd igazságtalanságát. De nem volt ebben az amerikai reakcióban semmi váratlan – és ha valaki nagyon is tudta, hogy va­lami hasonlónak rövidesen be kell következnie, az maga Orbán Viktor volt.

Michel Houellebecq Behódolás című regényében az iszlám európai térhódítását természetes jelenségként ábrázolja, elsősorban az értelmiség és az egyetemi világ átalakulásán keresztül. Ezzel sokak mélyen gyökerező félelmeibe talált bele – de bevallom, nekem egészen más szúrt szemet a könyvben.

„Ma Berlin, Párizs, Lyon külvárosaiban a harmadik generációig páriasorba vetett, élő hússá degradált, gettósított tömegeket látunk” – írja Somogyi Zoltán e lapban, egy korábbi írásomra reflektálva. (Lásd: A félelem megeszi a lelket, Magyar Narancs, 2015. október 1. és Szakállas igazságok, 2015. október 15.)

A Kieselbach Galéria kiállítása életem egyik meghatározó festészeti élménye. Sok képzőművészeti tárlatot láttam már, ez azonban más minőséget jelent.

Eggyel szaporodott az Orbán-rezsim elleni sikertelen fellépések száma. Az Új Magyar Köztársaság Egyesület rendszerbontó népszavazásának kiírásához szükséges aláírások kevesebb mint fele gyűlt össze a törvényben megszabott határidőig. Az ellenfél persze alattomosan játszott, a bíró ellenünk fújt és a pálya is lejtett, de 87 ezer aláírást szerezni ott, ahol a célcsoport száma (vagyis azok a választók, akik elégedetlenek a kormánnyal) 6 millió körül lehet, édeskevés.

Érdekes kis színessel örvendeztette meg az atlatszo.hu a minap a nagyérdeműt: honfitársunk, Takács Péter az EU csalás elleni hivatalához (OLAF) fordult, mivel furcsállta, hogy a Chemium Kft. a pályázatával 558 millió forint uniós támogatást nyert a vakok és gyengénlátók internetezését segítő szoftver kifejlesztésére.

A világ gyászol, mindenki az összefogásról beszél, de a szélsőjobb és a békemenetesek már a menekültek ellen hergelnek. Amivel pont a terroristáknak tesznek szívességet.