Ez ellen két nappal korábban, vasárnap több ezer ember tüntetett Budapesten, és követelt demokráciát, szabad országot és szabad egyetemet. Mire hazaértek, a 444.hu-n egy törvényjavaslatnak látszó szöveg várta őket, amely a pénzmosás és a terrorizmus elleni harc jegyében előírja, hogy a külföldi támogatásból működő civil szervezetek ekként legyenek bejegyezve és nyilvántartva.
Bár a felsőoktatás szabályozása vagy a nemzetközi terrorizmus megfékezése nemes célok, mindkét történet mondvacsinált, ormótlan. Miközben sokan a valódi okokat, a cselekmény mozgatórugóit keresik, s ezeket végső soron a puszta kormányzati erődemonstrációban találják meg, méltatlanul kis figyelmet kap, hogy a felháborodást kiváltó jogszabálytervezetek szövege alapos munka, s gondos előkészítésről árulkodik. Nem egyszerű kormányzati vagdalkozás közönsége vagyunk.
Az elmúlt években persze hozzászoktunk, hogy a törvényhozás ennyi és nem több: a kormány egyes ötleteit törvény formában valósítja meg. Ha a parlamenti eljárás nem a tervek szerint halad, az nem az ellenzék hatékony fellépésének köszönhető, hanem a kormányoldal hibájának. Ahhoz is hozzászoktunk, hogy a törvények a kormányzati igényekre tekintettel egyre gyakrabban változnak, és egyre banálisabb kérdéseket szabályoznak. Magyar embernek törvény útján már nehéz meglepetést okozni.
Az alkotmányos demokráciák klubjában a törvényi forma számos üzenetet közvetít egyszerre, és ezért az ilyen formában meghozott állami döntést kiemelt tekintély övezi. Normális esetben a törvényi forma egyrészt arra utal, hogy a parlamenti eljárás végtermékét a nép választott képviselői kellő előkészítéssel, az ellenvélemények kifejtésének is teret adó érdemi vitával, kompromisszumokat kötve hozták. Másrészt pedig arra, hogy a nép képviselői, tekintettel a politikai közösség igényeire és érdekeire, olyan általános viselkedési szabályt kívántak rögzíteni, amely mindenkire egyenlő módon vonatkozik. A törvényt az különbözteti meg az egyedi döntéstől, hogy számos jogalany sorsát rendezi, lehetőleg a jövőre nézve, függetlenül az érintettek vélt vagy valós személyes tulajdonságaitól. Ettől eltérő esetben a törvény nehezen tekinthető általánosnak.
Nos, ehhez képest valóságos hungarikum az, hogy nálunk egyedi ügyeket általános szabálynak tűnő formában, törvényhozás útján döntenek el. A felsőoktatási törvény módosítása esetében a dolgos mesterek nem voltak restek utólag olyan előfeltételeket kitalálni a külföldi egyetemek magyarországi működéséhez, amelyeknek becslések szerint a 28 érintett, már működő intézményből 27 nem felel meg. Ilyen kis elemszámnál ez egyrészt nem lehet a véletlen műve, másrészt erősen kétségbe vonja, hogy a törvényhozó általános szabályt próbált alkotni. A „külföldről támogatott civil szervezetek” szortírozásánál sem véletlen, hogy csak azt az Európai Uniótól származó forrást nem kell beszámítani a piszkos pénzek közé, amelyeket magyar költségvetési szerv oszt ki. A közvetlenül uniós szervtől vagy más közvetítőtől származó európai uniós forrás már olyan ismeretlen szervezettől származó támogatásnak számít, amely alkalmas lehet arra, hogy külföldi érdekcsoportok saját érdekeiket érvényesítsék hazánkban a magyar civil szervezeteken keresztül.
*
Miért baj az, ha egy törvénynek látszó szabály nem általános? Azért, mert lehetőséget ad arra, hogy a törvényhozó hatalmi ág politikai mérlegelés eredményeképp, egyedileg döntsön az állampolgárok és egyéb jogalanyok sorsáról. Pedig a rendes ügymenet szerint a jogszabályok egyedi esetekben történő alkalmazása a hatóságok és végső soron a bíróságok feladata. A bírói hatalmi ág képviselőit a nép nem választja, a bírákat kifejezetten arra képezik ki, hogy az általános szabályokat az egyedi ügy összes lényeges körülményének mérlegelésével alkalmazzák. Ezt a mérlegelési folyamatot a politikai döntéshozatalt irányító érdekek, rokonszenvek és ellenszenvek nem befolyásolhatják. Ezért ragaszkodnak az alkotmányos demokráciák a független és pártatlan bíróságokhoz. Amikor a jogalanyok alapvető alkotmányos jogait korlátozza az állam, a jogállamiság megköveteli, hogy az érintett bírósághoz fordulhasson. Az egyetemek tanszabadsága, a civil szervezetek egyesülési és szólásszabadsága alapvető alkotmányos jog.
A parlament feladata, hogy a kormány politikai programjának megfelelő törvényeket megalkossa. A parlament azonban egyedi ügyekben is szabad politikai mérlegelésen alapuló döntéseket hoz. Ezek az egyedi döntések természetüknél fogva kiszámíthatatlanok, vagyis önkényesek – és mint ilyenek egyeztethetők össze a jogállamiság legalapvetőbb követelményével. Bár ez evidens az alkotmányos jogállam tisztelői körében, azért célszerű elismételni, mert a magyar állam úgy tűnik, lassan tanul. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága épp ezen önkényes, egyes jogalanyokat kipécéző jogalkotási technika miatt találta egyezménysértőnek az új egyháztörvényt.
A felsőoktatási törvény jelen módosítása során az egyik sarkalatos kérdés ez: előírhatja-e a parlament, hogy külföldi egyetem magyarországi működéséhez kétoldalú nemzetközi szerződés legyen szükséges? Túl azon, hogy a módosítás személyre (a CEU-ra) szabottan teljesíthetetlen feltételeket tartalmaz, ez a kitétel külön aggályos, hiszen megduplázza az egyedi ügyekben hozott önkényes politikai döntés lehetőségét. Nem elég, hogy az Országgyűlés jól ismert jogalanyok számára állít olyan feltételeket, amelyeket azok vélhetően nem tudnak teljesíteni, az egyik teljesítésének végső ura maga az Országgyűlés marad. Ha a magyar állam nem kívánja megkötni a külföldi egyetem magyarországi működéséhez szükséges nemzetközi szerződést, a külföldi egyetem a feje tetejére is állhat.
Arra kár is szót vesztegetni, hogy szükség volt-e ilyen radikális beavatkozásra a külföldi egyetemek vagy a civil szervezetek működésébe. Olyan jogalanyokról beszélünk, amelyek működését az állam folyamatosan, alaposan ellenőrizte és jogszerűségét mind ez idáig nem kifogásolta. Ami nem tetszik a kormánynak, az a működésük eredménye, ezen belül is az állami tevékenység kritikája. Sokba kerül a kormánynak, ha a civil szervezetek pert nyernek ellene Strasbourgban a bíróságon. Ezért kell őket félreállítani.
S hogy miért is bajlódik a kormánytöbbség azzal, hogy pillanatnyi elképzeléseit törvényi formába öntse? Mert az óvatlan szemlélő számára azt a látszatot akarja kelteni, hogy hazánkban alkotmányos jogállam működik. A látszat azonban csal. Az alkotmányos jogállamot máshol rendezik.
