Az első szabad generáció ígéretes politikai mozgalma, a Momentum Magyarország rendszerszintű problémáinak – egészségügy, oktatás, megélhetés, lakhatás, közlekedés és a többi – megoldásáért kíván tenni. De hogy ezekben az ügyekben változtatni tudjanak, valami mást is meg kell változtatniuk.
Régi bolsevista trükk, hogy a demokratikus berendezkedés szétdúlása, és helyébe diktatórikus/illiberális rezsim állítása a választási rendszer piszkálgatásával veszi kezdetét. 1947-ben például a megszálló oroszok támogatta kommunista párt nyomására a parlament úgy módosította a választójogi törvényt, hogy a fasisztának minősített jobboldali szervezetek tagjait megfosztották választójoguktól, s ezzel egy csapásra sok százezer – kommunistákkal aligha rokonszenvező – polgárral csökkentették a választásra jogosultak számát. Másrészt a kék cédulás rendszer bevezetésével Moszkva akkori – a fair választásoktól a maiakhoz hasonlóan irtózó – magyar ágensei több tízezerrel növelni tudták szavazataik számát. Biztos, ami biztos.
Annak ellenére fontos ezt a régi históriát felidézni, hogy a Momentum szándékai láthatóan komolyak, politikai ösztönei egészségesnek tűnnek, és minden normális párthoz hasonlóan ők is éhesek a sikerre, ergo maximalizálni igyekeznek jövendőbeli szavazóik számát. Ha pedig így van, elkerülhetetlenül központi ügyükké kell emelni a mai egypárti, csak a Fidesz megszavazta választási rendszer megváltoztatását – hiszen komolytalan az a párt, amelyik eltűri az 1947-es moszkovita recept alkalmazását az Európai Unióban. Hogyan is fogadhatná el egy ifjú és ambiciózus politikai erő, hogy mondvacsinált indokokkal potenciális támogatóinak százezreit fosszák meg a választási részvétel lehetőségétől, miközben a törvényeket önkényesen megalkotó kormánypárt a saját támogatóit kivételezett helyzetbe hozza?
De nem csak az érdekük diktálja a választási törvény megváltoztatásának igényét. Az érzelmi motiváció is adott hozzá, hiszen a mozgalom kezdőcsapatának ötöde jelenleg is külföldön tanul vagy dolgozik, az alapítók ennél is nagyobb hányada pedig korábban próbált szerencsét hosszabb-rövidebb ideig külföldön. Így nem csoda, hogy a politikai szereplők közül egyedül bennük fogalmazódott meg a szándék és volt meg a képesség a több százezernyi magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön tartózkodó honfitársunk képviseletére és aktivizálására, akiket a hatályos választási rendszer – mivel a külhoni magyarokkal ellentétben ők nem szavazhatnak levélben, csak személyesen – az országgyűlési választásokon de facto megfoszt választójoguk gyakorlásától.
Mivel az országgyűlési választás szabályaival ellentétben nem kellett elzarándokolni egy esetleg nagy távolságra lévő és csak komoly költséggel elérhető külképviseletre, és ott netán órákig sorba állni, hanem az internetről le lehetett tölteni az ívet, az olimpiai népszavazási kampányban a Momentum magyarok sokaságát bírta politikai aktivitásra. A beleszólás lehetősége láthatóan felvillanyozta és szervezkedésre ösztönözte a kintieket. A Momentumnak tehát elemi érdeke, hogy kikényszerítse a választási eljárási törvény módosítását, és ezzel magyar polgárok tömegeinek szerezze vissza a tényleges szavazati jogot.
Ám ha beérik annyival, hogy a magyarországi lakcímmel rendelkező, de éppen egy skót egyetemen vagy egy osztrák panzió konyhájában időző honfitársunk számára se okozzon nagyobb nehézséget a választójog gyakorlása, mint székelyföldi nemzettársainak, nem teljesítik legfontosabb ígéretüket, hogy ti. megoldást keresnek Magyarország rendszerszintű problémáira. Tudniuk kell, hogy a zászlajukra tűzött ügyek megoldására csak akkor lesznek képesek, ha előbb azonosítják a megoldást ab ovo ellehetetlenítő legnagyobb problémát: a példátlan mértékű hatalomkoncentrációt.
A Momentum jogosan kritizálja a magyarországi politikai elit egészének elmúlt 27 éves teljesítményét. Gondolom, tisztában vannak az egyes pártokat, politikusokat és közéleti szereplőket terhelő felelősség eltérő mértékével – de ha őket elsősorban a gyalázatos végeredmény foglalkoztatja, igazuk van. Végtére is nem lehet mentségünk arra, hogy megtörtént a legrosszabb, ami egy országgal megtörténhet, hogy minden hatalom egyetlen párt, egyetlen ember kezében összpontosul, hogy az ország erőforrásai az ő kizárólagos szolgálatában állnak, hogy az ügyek csakis az ő érdekei, kényszerképzetei és szeszélyei szerint dőlnek el. És mivel ez a szégyen egyetlen más térségbeli átalakuló országgal sem esett meg, a mozgalomnak fel kell tennie a kérdést: hogyan fordulhatott ez elő?
| ||
Őszintén remélem, hogy eljutnak a felismeréshez: Magyarország rendszerszintű problémái visszavezethetők az 1989–90-ben kialakított politikai intézményrendszer és közjogi berendezkedés hibáira, mivel azok nem zárták ki, a többségi elvű választási rendszer pedig kifejezetten elősegítette a végletes hatalomkoncentráció kialakulását. Egy hatalommegosztásban történelmi tapasztalatokat nem szerzett posztkommunista országban olyan választási rendszert létrehozni és meghagyni, amelyben egy párt a szavazatok kisebbségével alkotmányozó többséghez juthat, s azzal tetszés szerint élhet, valóságos istenkísértés.
Amerika azért lett sikeres, mert polgárai és a függetlenségi küzdelem politikai vezetői ragaszkodtak a „nincs adózás képviselet nélkül” elvéhez, illetve jelszavához. Magyarország akkor lesz sikeres, ha a vezetésére jelentkezők megértik, miért kell ragaszkodni a „nincs választás kölcsönösen elfogadott választási törvény nélkül” elvéhez, és azt az ország polgáraival is el tudják fogadtatni. Sok sikert!
A szerző szociológus
