Folyik érte a harc.
Az egyik sarokban a leendő diktátor, aki mélyen megveti az alkotmányos demokrácia alapjait: a fékeket és ellensúlyokat, az igazságszolgáltatás függetlenségét (az „úgynevezett” bírákat), a sajtószabadságot (a szabad sajtó „az amerikai nép ellensége”), a jogállamot és a kisebbségek védelmét. Bár nem szerezte meg a szavazatok többségét a választáson – ezt egyébként orcátlan módon annak tudja be, hogy milliók szavaztak „illegálisan” –, Donald Trump eltökélte, hogy radikálisan megváltoztatja Amerikát és Amerika viszonyát a világhoz. Legnépesebb támogatói csoportja a fehér munkásoké, akik úgy érzik, az elit, a globális politikai rendszer a sorsukra hagyta őket.
A másik sarokban az eddig soha nem tapasztalt állampolgári mozgósítás készülődik. A Trump beiktatásának másnapján az ország számos pontján megtartott „Nők Menete” az Egyesült Államok történetének messze a legnagyobb demonstrációja volt. Amikor Trump bejelentette, hogy hét ország muszlim polgárait kitiltja az Egyesült Államokból – ennek a kegyetlen, durva intézkedésnek az volt a célja, hogy félelmet szítson és az elnököt a nemzet védelmezőjének mezében tüntesse fel –, az emberek spontán módon elözönlötték az ország reptereit.
Ez az ellenállás Trump hivatalba lépése után két hónappal sem lanyhult. Szerte az országban a jövőért aggódó polgárok özönlötték el a városházi tanácstermeket, hogy lássák, mit végeznek választott képviselőik, s tömegek bombázzák a Kongresszust petíciókkal, levelezőlapokkal, telefonhívásokkal. Minden vasárnap este szerte az országban több mint 30 ezer ember vesz részt a stratégiai lehetőségeket megvitató telefonos konferenciákon. Több mint félmillióan töltötték le a „Trump programjával szembeni ellenállás láthatatlan kézikönyve” című dokumentumot. A muszlimokat sújtó beutazási korlátozás utáni napokban az ACLU számlájára 24 millió dollár adomány érkezett – ez a legfontosabb nem kormányzati szervezet, amely a bíróságon támadja meg Trump intézkedéseit.
A lakásomhoz közeli brooklyni zsinagógában vagy ezer ember gyűlik össze rendszeresen, ők 15 kisebb csoportban szerveznek helyi megmozdulásokat, akciókat, például azért, hogy szolidaritást mutassanak bevándorló szomszédainkkal, vagy azért, hogy kifejezzék felháborodásukat Trump korruptsága és számos összeférhetetlensége miatt.
Hová vezethet mindez?
Ez a nemzet az 1861–65-ös polgárháború óta talán soha nem volt olyan megosztott, mint most. A nagyvárosokat és a tengermelléket, az Atlanti- és a Csendes-óceánt szegélyező hosszú sávot túlnyomórészt liberális meggyőződésű polgárok meg etnikai kisebbségek lakják, a közbülső, hatalmas kiterjedésű vidékeket meg jobbára konzervatívok. Mi a magunk tévécsatornáit nézzük, ők a magukét. Nekünk megvannak a magunk napilapjai (és majd’ mindegyik a miénk), nekik ott vannak a konzervatív beszélgetős rádiók. A mi körzeteinkben a választott képviselők minket képviselnek, az övéiket a sajátjaik irányítják. A progresszívek a városokban koncentrálódnak, s ez azt eredményezi, hogy a választási rendszer minden szinten a vidéki konzervatívoknak kedvez – Trump ezért tudott nagyarányú győzelmet aratni az elektori testületben, annak dacára, hogy összességében hárommillióval kevesebb szavazatot kapott. Ez az oka annak is, hogy a Kongresszusban és a Szenátusban is a republikánusok vannak többségben – dacára a demokrata választói többségnek. Mindez azonban azt is jelenti, hogy a gazdaság és a kultúra szempontjából legfontosabb helyeken a demokraták többsége elsöprő. Hillary Clinton New York Cityben 79, Washington DC-ben 93, Los Angeles-ben 72 százalékot kapott – és a példák még sorolhatók.
A mi emberöltőnk
Az establishmenthez tartozó republikánusok nem is olyan rég még borzadoztak Trump miatt – ám azóta megkötötték a maguk fausti alkuját. Hajlandók nem venni tudomást a Trump jelentette nyilvánvaló veszélyről – amíg Trump segít konzervatív politikájuk megvalósításában, azaz a gazdagok adójának csökkentésében, a különféle gazdasági és környezetvédelmi szabályozások felpuhításában, az egészségbiztosítási rendszer, az Obamacare legyalulásában, a szövetségi bíráskodás átalakításában. Annak ellenére, hogy Trump hivatali idejének első hónapja soha nem látott káoszt hozott, a Képviselőház elnöke, a republikánus Paul Ryan – aki a választási kampányban igyekezett távolságot tartani Trumptól – már arról beszélt, hogy „a mi emberöltőnk” legtermékenyebb Kongresszusa és elnöksége érdekében dolgoznak együtt Trumppal. Az egyébként eltűnőfélben lévő mérsékelt republikánusok számára a kérdés most az, hogy egyáltalán létezik-e az a vonal, amit Trumpnak már nem engednek átlépni. De ugyanez lesz Amerika szövetségeseinek is a dilemmája: ők azzal segíthetik a demokratikus erőket az Egyesült Államokban, ha nem fogják be a szájukat, amikor a washingtoni kormány megsérti az emberi jogokat. Mert ha Trump akadály nélkül teheti meg mindazt, amit akar, akkor a „biztonság” jegyében tett mind autokratikusabb intézkedésekhez lesz szerencsénk. Már most tömeges méreteket öltött az okmányok nélküli személyek deportálása, ami családokat és közösségeket szakít szét. S ki tudja, vajon mire használja fel a következő és az azt követő terroristatámadást a kormányzat? (Trump egy ízben kijelentette: „nem tudja”, hogy támogatta volna-e 110 ezer japán-amerikai és japán személy internálását a Pearl Harbort ért támadás után.) Mindez valóságos nemzetközi katasztrófához is vezethet.
A drága káosz
De egyre inkább lehetségesnek tűnik, hogy mégse alakuljon minden Trump akarata szerint. A tömeges ellenállás, s a Fehér Ház lélegzetelállító inkompetenciájának látványára mind többen emelik fel a fejüket. A bíróságok felfüggesztették a muszlimok beutazási tilalmát. A fősodratú sajtó – Stephen Bannon, Trump jobbkezi emberének szavaival – átvette az ellenzék szerepét. S mára minden politikaivá vált. A sport. Az Oscar-díj. A vásárlás. A high tech iparágakban, a globalizált gazdaságban mozgó vállalatok felemelték a szavukat a beutazási tilalom ellen. A Trumpot támogató és közfogyasztásra szánt termékeket gyártó (vagy a Trump család termékeit árusító) cégek ma már a forgalmukat teszik kockára. Amikor elterjedt, hogy az Uber a muszlim beutazási tilalom ellen tiltakozó New York-i taxissztrájkot használná fel forgalmának és hasznának a növelésére, 200 ezren szüntették meg az Uber-számlájukat. De Trump jövőjét fenyegetik a különféle hírszerző szervektől származó kiszivárogtatások is – nem csak azért, mert ezek az információk leleplezik, hogy Trump még jelöltként, a kampány során milyen kapcsolatban állt s hogyan játszott össze Putyin Oroszországával, s talán még hazaárulást is elkövethetett. Hanem azért is, mert arra utalnak: a „mély állam”, azaz az államgépezet alsóbb régiói komolyan aggódnak azért, hogy Trump végzetes irányba mozdítja Amerikát és a világot.
A másik kimenet tehát az lehet, hogy egy ponton túl oly költségessé válik a káosz s az államgépezet lebénulása, hogy az establishment mégiscsak megkockáztatja Trump bázisának fölbőszülését – és megkísérli a hagyományosabb módon konzervatív alelnököt, Mike Pence-t ültetni az elnök helyére.
De ha mindez nem vezet is Trump visszahívásához vagy lemondásához, a cselekvés mindenképpen megnehezíti céljainak megvalósítását. S egyszersmind valószínűbbé teszi azt is, hogy szabadságjogainknak és demokráciánknak legalább a látszata sértetlenül vészeli át a Trump-időket. Ha ez megtörténik, akkor tényleg naggyá fogjuk tenni Amerikát – ha nem is éppen úgy, ahogy azt Trump elképzelte.
(Fordította: D. Harangozó Aranka)
A szerző magyar származású, New Yorkban élő jogász, a genfi Jogászok Nemzetközi Bizottságának tagja. Korábban évekig a Human Rights Watch emberi jogi szervezet munkatársa volt mint ügyvéd és szóvivő. (Vele készült interjúnkat lásd: Nevet adni az áldozatoknak, Magyar Narancs, 2016. április 28.)
