Publicisztika
Miért kell a sorompó? – A gyűlöletbeszéd-vita tanulságairól
A gyűlöletbeszéd jogi szankcionálhatóságával kapcsolatban publikált cikkünk elérte a várt hatást: érdemi párbeszéd alakult ki a Magyar Narancs hasábjain a kérdésről. A felmerült ellenérvekre reagálunk most, nem sugallva azt, hogy a vita ezzel véget érne.
Mintakövetés – Az agrárhivatali földmaffia bukására
A termőföldek után igényelhető uniós támogatások körül a múlt hónapban kirobbant botrány a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalig ér. Néhány köztisztviselő úgy gondolhatta: ha a „nagyoknak” szabad, nekik ugyan miért nem?
Székely menet, irányok
A székelyek nagy meneteléséről és a magyar balközép ahhoz való viszonyáról, részben vitázva, részben egyetértve Ara-Kovács Attilával.
Útravaló
"Akadályozzák meg a tragédiákat, amelyeket meg lehet akadályozni, és számolják fel az igazságtalanságokat, amelyeket fel lehet számolni!" - Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász arról, hogy mit tehetnek a cselekedni vágyó emberek a világon.
Vakmagyarok
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és néhány más európai szervezet által az Európai Bizottsághoz (EB) közösen benyújtott kisebbségvédelmi kezdeményezés hasonló sorsra jutott, mint az RMDSZ-szel szemben álló úgynevezett Székely Nemzeti Tanács, a Tőkés vezette Erdélyi Magyar Néppárt, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács korábbi kisebbségvédelmi kezdeményezése.
Hát akkor itt fogunk élni – az ellenzék ünnepi műsoráról
A megaellenzéki össztüntetésen majd mindenki túllépte az időkeretét. Fölöslegesen, mert senki nem mondott semmit.
A fekete lyuk - a Sorsok Házáról
Sorsok Háza lesz a neve a holokauszt gyermek áldozatainak emlékét őrző intézménynek. Az új múzeum a régi józsefvárosi pályaudvaron, 2014 tavaszán nyílik majd meg, amint arról a parlamentben Lázár János egy nemzetközi sajtótájékoztatón beszámolt. A név nyilvánvaló utalás Kertész Imre regényére, és talán a fenti mondatra is.
Olaj, cseppenként
Értékes vita folyik a gyűlöletbeszéd tilalmáról a Narancs hasábjain. Az eddig megjelent cikkek jobbára a kérdés alapjogi vonatkozásait boncolgatták: a magam részéről újabb árnyalatot ebbe nem kívánok vinni.

