Publicisztika

Se Jupiternek, se Messinek

Schmitt Pál távozásának két, egymással szorosan összefüggő következménye van: egy politikai és egy tudományos. Az exállamfő a lemondása előtti héten adott kétségbeesett "interjúiban" meg a lemondást bejelentő beszédében e két területet megkísérelte egymástól elválasztani, mégpedig azért, hogy a tudományos közeg szerepét leértékelve államfői pozícióját megőrizhesse.
  • Sághy Miklós
  • 2012. május 19.

A törvénygyár nem pihen

A Médiatanács pedig eldöntheti, hogy köt-e szerződést a Klubrádióval. A törvényszöveg arról nem szól, milyen okból tagadhatja meg a hatóság a nyertes pályázóval való szerződéskötést. Tehát kedv kérdése az egész. Ez a konkrét ügytől függetlenül is teljesen értelmetlenné teszi a pályáztatást.
  • Polyák Gábor
  • 2012. május 17.

Ami szükséges, és ami káros

Vajon emlékszünk-e még arra, hogy milyen tervekkel és elszánással vágtunk bele a rendszerváltás egyik legfontosabb mozzanatába - a tanácsi helyett az önkormányzati rendszer létrehozásába? Széles körű demokráciát akartunk építeni, melynek bázisai az erős, szerteágazó jogkörökkel és biztos pénzügyi háttérrel felruházott önkormányzatok.
  • Gegesy Ferenc
  • 2012. május 12.

Gazemberezni kevés

Gyurcsány Ferenc tudhatta, amikor ismét politikai pályára lépett, hogy bármivel megtámadhatják, és az ő politikai felelőssége, hogy minden vád alól tisztázni tudja magát, hogy ne hagyjon semmi kétséget személyes tisztességéről. Válasz Debreczeni József Demokraták és gazemberek című cikkére.
  • Vári György
  • 2012. május 9.

Öt választás Szerbiában

Mivel minden megfigyelő kap pénzt, a hivatalosan is 25 százalékos munkanélküliséggel küszködő Szerbiában ez lett a legnagyobb iparág – legalábbis egy napra –, és sokak számára az egyedüli megélhetési forrás.
  • Szerbhorváth György
  • 2012. május 7.

Miénk itt a köztér!

Az a történet, ami most bárdolatlanul és ostobán ért véget, nem sokkal 1989 után, Budapesten kezdődött. A liberálisok vezette Fővárosi Önkormányzat 1991-ben úgy döntött, hogy a politikai tartalmuk miatt a köztérről eltávolítandó dokumentumértékű szobrokat és emlékműveket egy szoborparkban helyezi el. A parkot a XXII. kerületben, a Tétényi-fennsíkon hozták létre, távol bármiféle urbanisztikai kontextustól.
  • György Péter
  • 2012. május 5.

Végelbánás

Úgy tűnik, három hónapig tartott az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének abszolút hatalma. Hamarosan az Országgyűlés elé kerül a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által jegyzett törvényjavaslat, amellyel Magyarország orvosolja a bíróságok szervezetéről és a bírák jogállásáról szóló törvények (Bszi. és Bjt.) Velencei Bizottság (VB) által kifogásolt anomáliáit.
  • Erémi Zoltán
  • 2012. május 5.

Schmitt, pá!

Január 11-én Schmitt Pál stábja valószínűleg a hvg.hu aznap megjelent cikkének tanulmányozásával volt elfoglalva, és senki nem nézte közülük a német közszolgálati tévét. Pedig érdemes lett volna.
  • Nyáry Krisztián
  • 2012. május 5.

Csend, rend, fegyelem

A Belügyminisztérium törvénytervezetet jelentetett meg a honlapján "az egyes rendészeti feladatokat ellátó szervek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról" címmel, amelyben sok egyéb mellett az iskolakerülés megnehezítése mellett ún. iskolaőr foglalkozás megteremtését bocsátotta társadalmi vitára.
  • Sáska Géza
  • 2012. május 5.

Hanyatlásunk évtizede

A 2008-as "szociális népszavazásról" írt elemzésében Bundula István (A jövő megrablása, Magyar Narancs, 2012. március 8.) azt állítja, hogy a magyar demokrácia két rákfenéje a megoldatlan pártfinanszírozás és a politikai osztály képtelensége a megegyezésre.
  • Boda Zsolt
  • 2012. április 29.

Mindent a vevőért

De a veszprémi eset lényege talán nem is ez. Tetszik vagy sem, a BL-sorozatok nem nemzeti csapatok (pláne nem nemzetek) "megmérettetése", hanem különböző országok bajnokságaiból nevezett klubok szórakoztatási céllal létrehozott versenyrendszerei.
  • Dénes Ferenc
  • 2012. április 26.