A bizottság mindegyik esetben azzal hárított: bár elismeri az uniós sokszínűség megőrzését célzó erőfeszítések jogszerűségét, sem az uniós alapszerződés, sem az unió működéséről szóló szerződés nem biztosít neki jogalapot arra, hogy ebben az ügyben jogalkotóként lépjen fel.
Valóban így volna? Nem egészen. Az EB idézte szerződéseket, minthogy számos államnak kellett elfogadnia őket, eleve úgy szövegezték, hogy lehetővé tegyék a tág értelmezést, az érintetteknek széles mozgásteret biztosítsanak. Az RMDSZ Minority SafePack beadványa olyan jogi térben méretett meg, amelyet a megszületésekor egyszerre befolyásolt a nemzetállami félelem a fragmentálódástól, s az a jogos demokratikus igény, hogy mindenkinek legyen lehetősége megőrizni identitását. A bizottság ennélfogva dönthetett volna akár úgy is, hogy élére áll a kezdeményezésnek. Miért nem tette?
Bár a korábban elutasított három kezdeményezés részleteiben eltért a Minority SafePacktől, és fogalmi rendszerük is különbözött az utóbbitól, továbbá tendenciózusságuk, s olykor alig leplezett provokatív jellegük is nyilvánvaló volt, az RMDSZ jobban tette volna, ha tanul azok sorsából, s igyekszik magát radikálisan megkülönböztetni tőlük. Ráadásul a legnagyobb romániai magyar pártnak képviselői ülnek az Európai Parlamentben, vagyis érzékelheti a hangulatot, s első kézből kaphat információkat arról, milyen alkalmi politikai hatások vagy közösségi szintű stratégiák formálják a témában született döntéseket. Ha mindezt számba veszi, könnyen átlátja: esélye sincs megnyerni ezt a csatát. A jelenlegi kezdeményezés és annak sorsa jó időre levette a napirendről az akár komoly tartalommal rendelkező kisebbségi jogbővítést is, a végkimenet pedig bátorítani fogja az unióellenes populizmust, amellyel - ne legyenek illúzióink - a Fidesz épp úgy élni fog, mint határon túli csatlósai.
Három nyilvánvaló oka is volt a bizottságnak, hogy az RMDSZ beadványára egyértelmű nemmel válaszoljon; három olyan ok, amelyekre előzetesen nem gondolni több volt egyszerű hibánál: politikai vakság kellett hozzá.
1. Az unión belüli decentralizáció a szubszidiaritás erősödése révén nemcsak a lokális jogok bővülését hozta magával, hanem az etnikai, nemzeti, kulturális csoportok fokozódó elkülönülési vágyát is felszította. Minden, kezdetben autonóm követelésekkel, utóbb elszakadási igénnyel fellépő közösség ma az unióra hivatkozik mint olyan tényezőre, amelyben ebbéli jogainak őrét látja. A katalánok is ezzel érvelnek, a skótok is, sőt a Minority SafePacket szintén aláíró dél-tiroli szervezet osztrák identitású tagjai is, akiket Bécsnek kell minduntalan megfékezni őrült terveik megvalósításában. Az unió vezetése tehát ma kétszer is meggondolja, hogy olyan jogokat adjon a kisebbségeknek, amikkel aztán populista vezetőik könnyen visszaélhetnek, teljes káoszba taszítva először az uniós közegben mind szimbolikusabbá váló nemzetállamokat, majd magát az uniót is.
2. Lehet, hogy az RMDSZ mai vezetését, amikor a Minority SafePack megfogalmazására szakértőinek megbízást adott, azok a sikerek bátorították, amelyeket a párt a jogbővítések és a saját maga uniós szintű elismertetése terén korábban elért. Ám figyelmen kívül hagyta azt a nem mellékes körülményt, hogy az említett sikerek időszakában az RMDSZ kormányon volt. Márpedig egy olyan párt, amely egy vezető koalíció része, gyakorlatilag kormányának legitimitásával rendelkezik nemzetközi szinten is; kezdeményezéseire ezért eleve úgy tekintenek, mint olyan egyeztetett álláspontra, amelyet mind kisebbségi, mind többségi oldalon elfogadnak, vagy éppenséggel támogatnak. Az RMDSZ minden eddigi sikerének záloga volt, hogy ha viták és kompromisszumok árán is, de álláspontját képes volt romániai partnereivel elfogadtatni. A Minority SafePack beadásakor, 2013. július 15-én azonban az RMDSZ már nem volt része a kormánykoalíciónak.
3. Semmit sem ért a brüsszeli megfontolásokból az, aki határon túli magyarként a mai budapesti kormánypolitika hátszelében vagy ellenszelében próbál jogbővítést elérni. Nemrég a 2014-es magyarországi választások okán néhány diplomata a véleményemet kérdezte az erdélyiek várható pártpreferenciáiról. Először azzal rémítettem meg őket, hogy akik a mai ellenzéknek drukkolnak Erdélyben, azok nem is rendelkeznek magyar állampolgársággal, s azon kevesek, akik mégis, el sem mennek majd szavazni. A Fidesz viszont megdicsőül, s szépen arat majd a Jobbik is. De aztán megnyugtattam őket: a határon túliak legföljebb 2-3 magyarországi mandátum sorsáról dönthetnek. Az emiatti rémület legalább akkora a brüsszeli körökben is, mint volt e diplomaták között: nap mind nap szembesülnek Orbán Viktor provokatív nacionalizmusával, s azzal, hogy ehhez gátlások nélkül felhasználja a határon túli vezetők korruptságát, továbbá az ottani magyar polgárok manipulált érzelmeit. Nem feltétlenül a jelenlegi RMDSZ-vezetők alantasságára gondolok, hiszen a párt Orbán állandó kereszttüzében áll, s a Budapestről érkező pénzek gyakorlatilag az RMDSZ ellenlábasainál kötnek ki. De Brüsszelből nézve a kép mégsem ennyire bonyolult, kiváltképp, hogy az RMDSZ a 2009-es európai parlamenti választáson Tőkést tüntette fel listavezetőjeként, aki nemcsak Orbán szövetségese, de kisebbségpolitikai lelkiismeretlensége is, s akinek a politikai és emberi otrombaságaival Brüsszelben mindenki torkig van már jó ideje. Orbán csendestársainak adjanak kisebbségi pótjogokat és további garanciákat? - firtatják azok, akiktől az RMDSZ a Minority SafePack jóváhagyását remélte. Kérdésfeltevésük nyilvánvalóan igazságtalan, de óvatosságuk nagyon is érthető.
