A földalapú támogatás igényléséért a földhasználóknak minden év május 15-éig kell jelentkezni a földhivatalnál, majd egy hónapjuk van rá, hogy elektronikus úton igényeljék a földjük után járó összeget a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál (MVH). A csalássorozat résztvevői úgy követték el a visszaéléseket, hogy idén bejegyzett cégeik nevében nyújtottak be kérelmeket az MVH-hoz azokra a területekre, amelyeken valójában sem állattartás, sem növénytermesztés nem folyik. Az ügynek érintettje az MVH immár előzetes letartóztatásban lévő elnökhelyettese is. (Az Alkotmányvédelmi Hivatal október 8-án feljelentést tett a Fővárosi Főügyészségen a jogosulatlanul igényelt földalapú uniós támogatások miatt.) Az esettel az e heti Magyar Narancs részletesen foglalkozik. Az alábbi írás a történtek hivatali hátterét világítja meg.
Pandúrból lett
| ||
Két közszolgálati híradást idézünk. Az első: „2013. június 12-én a Vidékfejlesztési Minisztériumban mutatták be a Mezőgazdasági és Környezeti Információs Rendszer (MeKIR) (…) projektet, melynek célja egy olyan informatikai rendszer létrehozása, amely lehetővé teszi a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) és társszervezetei számára releváns adatok közös tárolását és megjelenítését.” Drajkó Miklós elnökhelyettes tájékoztatása szerint „kiemelt cél a támogatások felhasználásának hatékonyabbá tétele”. A második hír október közepi, és azt magyarázta, miért kellett a négy hónappal korábban még az ellenőrzés erősítéséről nyilatkozó elnökhelyettest bilincsben elvezetni. „Az ügyben előzetes letartóztatásba helyezett MVH-s vezető és három társa uniós földalapú támogatásokat kívánt jogosulatlanul igényelni. Az ügy október elején került abba a szakaszba, hogy a Fővárosi Főügyészség nyomozást rendelt el. Az érintett személyeket ezt követően elfogták, őrizetbe vették, és végül a bíróság elrendelte előzetes letartóztatásukat.” Mindehhez Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár a parlamentben annyit tett hozzá, hogy „már februárban rendelkezésre álltak a csalásra utaló adatok, amelyeket továbbítottak az illetékes hatóságok felé”.
Kérdés, hogy a februári információ birtokában vajon hogyan engedhették meg a nevezett elnökhelyettesnek júniusban, hogy a sajtó előtt az ellenőrzés erősítéséről prédikáljon egy olyan állami hivatal nevében, amely egy évben csaknem ötszázmilliárd (500 000 000 000) forintot utal el különböző jogcímeken az arra jogosultaknak. Ám ami még aggasztóbb: a szakmabeli pletykák szerint Drajkó ma is a helyén lenne, ha néhány fatális véletlen nem teszi lehetetlenné az ügy eltussolását. Amire pedig – egy magát makacsul tartó belső információ szerint – igencsak megvolt az igény. Ez állítólag úgy ment volna, hogy a jelenlegi nyomozati gyanú szerint előzetes kiutalásba vett mintegy 756 millió forint jogosulatlan földalapú támogatást valamilyen módon törlik a rendszerből, a korábban már kifizetett, mintegy húszmillió „feketepénzt” önrevízióval csendben visszaveszik a jogosulatlan pályázótól, és szépen annullálják az egész ügyet: a vizsgálat lezárult, felejtsük el. Drajkó és három társa ideig-óráig helyén marad, aztán majd a főnökség dönt a sorsukról. És nincs botrány.
De lett, mert valaki kidumált a rendszerből. Vajon miért?
Személyi változások
Talán azért, mert a közhivatalnoki kar egy részének kezd nagyon elege lenni a napjainkra kialakult táncrendből. Abból, hogy híven kell teljesíteni a kiadott parancsokat akkor is, ha az első, de még második ránézésre is bűnrészessé teheti a hivatalnokot.
Az Orbán-kabinet ritka alapossággal látott hozzá a központi államapparátus, illetve az ahhoz kapcsolódó területi egységek átszervezéséhez, és a személyi állomány „megbízható” munkatársakra cseréléséhez. Mind a minisztériumi, mind az országos szervek területi hivatalait olyan mértékben szervezte át a kormány, hogy az előző időszakhoz képest szinte nincs is mit mihez hasonlítani. Egyes becslések szerint a 2010 elején hivatalban volt tisztviselők helyén – nemegyszer megváltozott „cégnévvel”, de lényegében ugyanazt a feladatot ellátva – ma 90 százalékban más dolgozik. Így alakult ki az a felső középhivatalnoki kör, amely elvileg az Orbán-kormányzat számára nemcsak az apparátusi, de az informális eljárási hátteret is biztosítja.
A személyi változások zöme a kormányváltást követő első fél évben lezajlott. A fontos irodákba ültetett megbízható hivatalnokok zöme legalább két éve már a helyén van. És közülük sokan nem elégedettek már ezzel a szituval – ahhoz túl sok mindent láttak-látnak. Ne higgyük ugyanis, hogy az MVH-történet megvalósulhatott volna, ha a most kibukott sztorihoz nagyon hasonló ügyletekből ne látott volna százat, ezret az a tisztviselő, aki most az előzetesben várja sorsa alakulását. Én például kíváncsi vagyok, mikor bukik elő valami hasonló ügy mondjuk az útépítési tenderek, vagy a megújuló energiával kapcsolatos fejlesztések körül – és gyakorlatilag bárhol, ahol milliárdos nagyságrendben vándorolnak állami forintok magánzsebekbe.
Nagy tüzek, kis pecsenyék
Amikor a kormányzat a közbeszerzési és néhány csatlakozó jogszabály módosításával egyes hivatalokat az állami és uniós források szinte fékek nélküli kifizetőhelyévé tett, akkor a korrupciót gyakorlatilag törvényessé emelte. A nagyobb üzleteknél a lehetséges versenytársak gyakran azért nem költenek súlyos százezreket, néha akár tízmilliókat az egyes projektek megpályázására, mert előre tudni lehet, melyik csókos cég lesz a nyertes – egyszerűbb inkább a „közeli” cégekhez törleszkedni némi alvállalkozói szerződésért. Látszatra minden törvényesen zajlik, már a parlamentből is kikopóban vannak azok az interpellációk és kérdések, amelyek a miniszterelnök egyetemi és később keletkezett baráti körének hirtelen meggazdagodását firtatják – afféle közönyös beletörődés jellemzi ez ügyben mind a politikát, mind a nyilvánosságot; úgy tűnik, az ország tudomásul vette, hogy a parlamenti kétharmadnak ez is természetes következménye.
Ám abban a gépezetben, amely mindezt működteti, napjainkra akadnak már olyanok, akik többre vágynak a havi fizetésnél. Az orbáni állam ugyanis valóban szűkítette az apparátusra fordított költségeket: nincs már 13. havi fizetés, többszöri évközi prémium és még jó néhány járulékos kedvezmény – adott a bértábla, ami egy átlagos osztályvezető esetében 280–320 ezer forintos nettó bérrel egyenlő. Ám ez a tisztviselő esetleg olyan helyen ül, ahol milliós támogatásokról, pályáztatás nélkül „kiadott” beruházások számláinak rendezéséről szóló akták fordulnak meg nap mint nap. Ez a tisztviselő aztán elkezd gondolkodni azon, hogy is van ez? A nagy falatokhoz jutókból a hűségért nem nettó háromszázezres pecsételőembert csináltak, mint belőle, hanem öntik eléjük az állami milliókat. Egyetlen jól irányzott telefon elég a barátok barátjától, és máris sínen van az ügy. Külön magyarázat nélkül is tudja mindenki, kinek kell adni a zsírosabb útépítéseket, honnan kell venni hozzá a követ, ki szállíthat napkollektort egy zöldberuházáshoz, vagy éppen ki juthat kedvezményes állami földbérlethez. Aki ezeket a gyakran ki sem mondott utasításokat nem hajtja végre, azt úgy lökik félre az apparátusból, mint a fagyott kutyaszart.
Ezt a helyzetet egyik tisztviselő elfogadja, megelégszik a bértábla kínálta kevéssel, más viszont megpróbálkozik saját boldogulására is aktát gyártani.
Bizonyíték egyelőre nincs rá (és a most letartóztatott hivatalnokokat is megilleti még az ártatlanság vélelme), de azért gyanítható, hogy a vidékfejlesztési emberek mostani akciója nem kivétel, hanem csak a jéghegy csúcsa. A pletykák mindenesetre jönnek-mennek már mindenféle fejlesztési pénzekkel operáló beosztottakról, akik például nyilvános fülkébe járnak magántelefonokat intézni, vagy olyan unokatestvér (Budai Gyulával szólva: „nem rokon”) által pont az illető hivatali szakterületére alapított vállalkozásról, amely véletlenül sorszám nélkül, de elsőként adhat be az illetékes ügynökségnél napelemes beruházásra 21 pályázatot, amelyek mindegyike mindjárt nyertes is lesz.
A hivatali viszonyokat jól ismerő barátom ezt a helyzetet úgy írta le, hogy az egykor a barátságból kapott állásért pár hónapig hálás apparátus egy részének „hirtelen kinőtt az önérzete”, és a saját kis pecsenyéivel egyre közelebb lopózik a nagyok tüzéhez. Sokszor úgy tehetik ezt, hogy a lebukás kockázata nulla, mert még a terület ellenőrzése is a kezükben van. Most még kicsiket harapnak – az MVH-ügyben becsült félmilliárdos kárösszeg (amit igazából még el sem utaltak) valójában kis csepp az agrártámogatások félezer milliárdos óceánjában. De az eset akkor is figyelemre méltó, mert e hivatal élén (is) a megbízhatók legmegbízhatóbbjai ültek, ülnek. A kérdés az: hányan vannak, és mennyire „éhesek” még?
