Iván Júlia

A hamis házőrző

Hányat hazudott Orbán Viktor a menekültekről és a bevándorlásról Strasbourgban?

  • Iván Júlia
  • 2015. július 4.

Publicisztika

A kormányzati kommunikáció legújabb fordulata, a „megélhetési bevándorló” ugyanolyan üres és manipulatív, s ugyanolyan alantas szándékokról árulkodik, mint a bevándorlókat élősködőnek beállító egész kampány.

Hiszen minden bevándorló „megélhetési”, ahogy minden ember az, mert mindenki a boldogulást keresi, a legjobbat akarja magának és a családjának – ezt felróni a bevándorlóknak kicsinyes demagógia. De a szóhasználatnak még a sugallata – hogy ti. a bevándorlók, menekültek valamiféle elviselhetetlen terhet jelentenének az országnak – sem igaz. A KSH adatai szerint a Magyarországon élő bevándorlók aktív tagjai közösségünknek, a magyar lakosságnál nagyobb arányban végeznek munkát és fizetnek adót, magasabban is kvalifikáltak. Másfelől pedig az európai összehasonlításban már most is kifejezetten szigorú magyar gyakorlat kizárólag azokat engedi letelepedni Magyarországon, akik nem jelentenek terhet a szociális ellátórendszerre, vagyis az jöhet ide, akinek megfelelő jövedelme, lakhatása és egészségbiztosítása van. Szemben a miniszterelnök állításaival szó sincs tehát arról, hogy Magyarország veszítene a bevándorlással, és nincstelenek tömegének nyújtana luxusszínvonalú társadalombiztosítási ellátást. A nemzetgazdasági szemponton túl pedig: a kellemesebb és nyitottabb Magyarország megteremtésében tagadhatatlan, hogy nyertünk az itt élő és dolgozó indiai informatikusokkal, iráni orvosokkal, kínai és török büfésekkel, olasz vendéglősökkel.

A menekültet az különbözteti meg a klasszikus bevándorlótól, hogy ő kényszerből hagyja el hazáját, az életét menti, számára a „megélhetés” mindenekelőtt a puszta túlélést jelenti. Ők azok, akik iránt a kormányfő úgymond irgalommal viseltetik: ám a magyar hatóságok statisztikáiból azt is láthatjuk, hogy a háború elől menekülőkkel sem bánik kesztyűs kézzel a kormányzat. A Helsinki Bizottság menekültügyi programjának tapasztalatai szerint gyakran azok sem kapnak megfelelő védelmet, akik pedig megérdemelnék, szírek, afgánok, irakiak, eritreaiak.

A menekültek elleni politikai hecckampány egyik fontos nemzetközi mozzanata volt Orbán Viktor május 19-i strasbourgi szereplése, ahol az Európai Parlamentben adhatta elő csúsztatásait a bevándorlás, a menekültügy és a terrorizmus kapcsolatáról. Lássuk a kormányfő leghajmeresztőbb állításait – és a tényeket, számokat, amelyek cáfolják ezeket.

 

Öt hazugság, öt cáfolat

 

„Meggyőződésem, hogy veszélyes hozzáállás, ha azt mondjuk, hogy nincs itt semmi probléma, tárjuk szélesre a kapukat, és jöjjön, aki akar.”

Ez a kijelentés értelmezhetetlen, ha a bevándorlás uniós szabályozását és kezelését tekintjük. Európában évtizedek óta egyetlen kormány sem tárt semmilyen kaput semennyire, és maga az unió sem követeli, hogy tárt kapukkal várjuk a bevándorlókat vagy menekülteket. Az „Európa erőd” egyre nehezebben megközelíthető legálisan, vízummal, mert olyan kritériumrendszert szabtak a tartózkodási engedély feltételeként, amelynek csak nagyon kevesen tudnak megfelelni. Az Európai Bizottság adatai szerint az unió 2007 és 2014 között egymilliárd euróval szánt többet a menekültek és migránsok távoltartására (2,496 milliárd), mint megsegítésükre és befogadásukra (1,448 milliárd). Ezt a pénzt többek között a tagállamok határőrizetére, az EU-s határ-ellenőrzési ügynökségre (FRONTEX) és az irreguláris migránsok hazatoloncolására költötték.

Tehát a bevándorlók előtti kapukat legfeljebb a miniszterelnök fejében nyitogatják.

„Nyíltan fölvetjük, hogy felül kell, felül kellene vizsgálni a jelenlegi egyezményeket, és vissza kellene adni nemzetállami hatáskörbe annak a jogát, hogy az uniós tagországok megvédhessék a saját határaikat.”

A határőrizet most is nemzetállami kötelesség, nem uniós ügynökök konspirálnak a zöldhatáron. A Schengeni határ-ellenőrzési kódex olyan közös szabályrendszer, amely sem a határellenőrzés technikáján, sem módszertanán, csupán a megkövetelt formalitásokon változtatott. Ezt nem kéne a kukába dobni. Ennek köszönhető például, hogy gyorsan és kényelmesen utazhatunk mi magyarok is ­Európa schengeni területen belül lévő repülőtereire. A schengeni rendszer másik komoly hozadéka a magyar hatóságok számára a Külső Határok Alap, amely 2007 és 2013 között közel 60 millió euróval, vagyis 18 milliárd forinttal támogatta a magyar határőrizetet. Ezekre a fejlesztésekre – éjjellátók, hőkamerák, új terepjárók – kizárólag a magyar költségvetésből aligha futotta volna.

„Az illegális határátlépés bűncselekmény, ami ellen fel kell lépni. Magyarországnak meg kell védenie a jogrendjét és a határait is, nem akarjuk, hogy Magyarország az illegális bevándorlók célországa legyen.”

A miniszterelnököt valószínűleg félretájékoztatták: az illegális határátlépés nem bűncselekmény, legfeljebb szabálysértés, amint erről bárki meggyőződhet, ha a kezébe veszi a büntető törvénykönyvet. Magyarország pedig nem célországa az irreguláris migránsoknak. A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) statisztikái szerint a határt többnyire papírok nélkül átlépő menedékkérők 80-90 százaléka napokon vagy heteken belül tovább­áll Nyugat-Európa felé. Hazánk legfeljebb akkor lehetne a bevándorlók célországa, ha több feltétel együttesen teljesülne (ezek a „pull-faktorok”): a kedvező munkaerő-piaci helyzet, a tartósan magas, a nyugat-európaihoz közelítő életszínvonal, a migránsok már integrálódott közösségei, a befogadó szemléletű társadalom. De még ekkor sem lennének alábecsülendők a kommunikációs nehézségek, hisz magyarul nem könnyű megtanulni, a magyarok pedig kevesen beszélnek idegen nyelveket. Az elszegényedő és bezárkózó társadalom pedig aligha lesz vonzó választás migránsok tömegének – a miniszterelnök úr megnyugodhat.

„2012-ig nekünk nem volt ilyen problémánk, tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarországnak volt egy nemzeti szabályozása, és a menekülteket föl is tudtuk tartóztatni Magyarország határain, és jogszerű eljárást tudtunk nekik biztosítani.”

Ez az állítás sem helytálló. A kormányfő figyelmét, úgy tűnik, elkerülte, hogy a határvédelem és a bevándorlásügy 2012 előtt is közös uniós politika volt, s ezt a jogterületet már 2007-ben, az idegenrendészeti és menekültügyi jogszabályok elfogadásakor az EU-s irányelvekkel összhangban szabályozta a magyar jogalkotó. Magyarország határain 2012 előtt sem tartóztathatták fel a menekülteket, ami nagyon helyes, mert a menekülteket hazánk nemzetközi és magyar jogi kötelezettségei szerint az ország területére be kell engedni, és meg kell vizsgálni, hogy a menedékkérelmük magalapozott-e. Ami változott 2012-höz képest, az a határainkon a Nyugat-Balkán felől érkező kérelmezők száma. Tény, hogy míg 2012-ben összesen 2157 menedékkérelmet regisztráltak, addig 2014-ben ez a szám 42 777 volt (ugyancsak a BÁH adatai szerint).

„2012-ben az Európai Unió arra kényszerített bennünket, hogy megváltoztassuk a magyar szabályokat, azóta özönlenek be a megélhetési bevándorlók. Ha önök nem kényszerítették volna Magyarországot arra, hogy megváltoztassa a szabályokat, ma nem lenne semmi bajunk.”

Orbán Viktor nem létező intézkedéseket tulajdonít az uniónak. Miután Magyarországot 2012-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságán (ami nem EU-s szerv) elmarasztalták azért, mert jogellenesen tartottak fogva két menedékkérőt, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának és számos civil szervezet bírálatának hatására az Európai Bizottság vizsgálatot indított a magyar menekültügyi gyakorlat miatt. A magyar kormány ekkor úgy döntött, hogy jobb elejét venni a kötelezettségszegési eljárásnak, és felhagyott a kérelmezőket jogellenesen fogva tartó gyakorlatával. Az áldott átmeneti állapot azonban nem tartott sokáig. Magyarország az unióban elsőként, 2013. július 1-jén új fogva tartási formát vezetett be, az immár a menedékkérőket sújtó menekültügyi őrizetet. Ezt egyébként éppenséggel egy uniós jogszabály tette lehetővé: vagyis a magyar kormány kapva kapott az unió által bizonyos feltételek mellett megengedett módszeren, a fogva tartáson. Ez az új jogintézmény azonban érthetetlen módon nem tett pontot sem az afgán belső fegyveres konfliktus, sem a talibán kegyetlenkedéseinek a végére, ahogy – nyilván az EU ármánykodásai miatt – a szír polgárháborút sem sikerült ezzel a csodafegyverrel befejezni. Azért érkezik minden eddiginél több menekült ezekből a háborús térségekből, mert súlyosabbak a konfliktusok, és nem azért, mert az unió 2012-ben arra szorította a kormányt, hogy hagyjon fel a menedékkérők jogellenes fogva tartásával.

 

9 százalék

 

Bár a menekültkérdés rendészeti szempontú kezelésének hívei azt hihetik, hogy az őrizet majd elrettenti a Magyarországon áthaladni akarókat, e hiedelmet a gyakorlat cáfolja. A kormányfő állításaival szemben ugyanis hiába vált napi gyakorlattá a kérelmezők bezárása (a Helsinki Bizottság vizsgálata szerint 2014 februárjában a felnőtt férfi menedékkérők nagyjából 40 százaléka volt rács mögött), ők egyre csak jöttek. Akinek az élete veszélyben van Szíriában, Irakban, Afganisztánban, Szomáliában, aki azért menekül, hogy a családját megmentse, azt az őrizet nem fogja megállítani. A hivatalos adatok azt is jól mutatják, hogy 2015 márciusa óta megváltoztak a trendek, és a legtöbb menedékkérő már Afganisztánból és Szíriából érkezik – bármit is állít Giró-Szász András és a Fidesz, márciusban a háborús válságövezetekből érkezők aránya körülbelül 65, áprilisban már 70 százalék volt.

A 2012-es dátum mégis nagy jelentőségű: ekkorra tűzte ki ugyanis az unió az egységes menekültügyi szabályrendszer életbe lépte­tését minden tagállamban. A közös Európai Menekültügyi Rendszer azonban a maga teljességében mindmáig nem valósult meg. Tagállamonként továbbra is eltérőek az eljárások és a jogorvoslati lehetőségek, így az is előfordulhat, hogy míg ugyanaz a menekült az egyik országban menekültstátuszt kapna, addig máshol ezt megtagadnák tőle, és hazaküldenék. Ebben Magyarország kirívóan rosszul teljesít: az unióban 2014-ben itt volt a legalacsonyabb az ún. elismerési arány. Vagyis hiába van irgalom a magyarok szívében a menekültek iránt, ahogy ezt a miniszterelnök állítja, a BÁH korántsem ilyen kíméletes: mindössze az elbírált kérelmek 9 százalékában született pozitív döntés. A Magyarországnál (egyelőre) szegényebb Bulgáriában az elismerési arány 94, a szőrösszívű és bevándorlásellenes cameroni Egyesült Királyságban 35, a tavaly közel százezer menedékkérelmet feldolgozó Németországban 40 százalékos volt.

 

*

A mellébeszélés és a gyűlöletkeltés helyett végre arra kellene koncentrálni, hogy miként tud a hazánk emberségesen, jogszerűen és hatékonyan fenntartani olyan menekültügyi rendszert, amely méltányos eljárásban dönt életről és halálról; valódi védelmet nyújt a menekülteknek, és hazajuttatja azokat, akiket ez a védelem jogerősen nem illet meg. A magyar költségvetés tavaly mindössze 2,6 milliárd forintot fordított a menekültügyre – ehhez képest kerül csaknem egymilliárdba a nemzeti konzultáció, amelynek más célja nincs, mint a magyar viszonyok között nem túl jelentős kérdés felnagyítása politikai haszonlesésből. A konzultáció eredményeképpen aligha szerez egyetlen Jobbik-szavazót is a Fidesz – de az biztos, hogy a xenofób licit a menekültek, bevándorlók megbélyegzéséhez és bűnbakká nyilvánításához vezet.

A szerző jogász, a Magyar Helsinki Bizottság menekültprogramjának munkatársa.

Neked ajánljuk