Nyár közepe van, és ez egyben azt is jelenti, hogy ilyenkor döntenek a legtöbb iskolaigazgatói pályázatról. Ez manapság törvényszerűen kisebb, de inkább nagyobb botrányokkal jár együtt, mert az illetékes minisztérium egyre gyakrabban érzi okosabbnak magát a szülőknél, a tantestületnél, a diákoknál, és olyanokat nevez ki igazgatónak, akiket a kutya sem akar. Vagy szimplán csak elzavar egy kedvelt, jól teljesítő embert az igazgatói székből, mert ahhoz van kedve. Tóth Gábor, a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatója egy e-mailt kapott. Egy e-mailben közölték vele, hogy kész, vége, nem támogatják a pályázatát. Nem a minisztériumtól kapta a levelet az iskolát tíz éve vezető matematika–fizika szakos tanár, még csak nem is a végső döntést meghozó államtitkártól, hanem a tankerületi központtól. Indoklás nem volt, minek is az!?
Felháborító? Ja, persze! Undorító? Nyilván. Egyébként meg baromira tipikus, nagyon is mai történet. Már arra sem futja, hogy valami kamuindokot kiötleteljenek, már a látszatra sem adnak, csak szimplán megüzenik, hogy nem kellesz, mert nem a mi emberünk vagy. Teszik ezt egy e-mailben. Hogy Tóth Gábor milyen igazgató, fogalmunk sincs (annyit tudunk, hogy egy szörnyű tragédia idején kellett helytállnia, amikor az iskola diákjai, tanárai haltak meg a veronai buszbalesetben),
de hülyeség volna úgy tenni, mintha ez itt és most fontos volna. Mintha itt szakmai döntésről lenne szó.
Mintha számítana ma, hogy ki milyen igazgató, mit tett le az asztalra, ment-e előre általa az iskola.
Lehet persze találgatni, hogy mi volt az oka az egésznek, miért döntötték el, hogy itt a vége, a Szinyeibe is valami megbízható kádert kell végre ültetni, aki majd végrehajt mindenféle esztelen baromságot, amit a minisztériumban kitalálnak, meg nem pofázik, ha nincs kréta vagy ha megfagynak a gyerekek, mert nem működik jól a fűtés.
| ||
Szóval lehet találgatni, csak ma már nincs túlságosan sok értelme. Tipikus NER-sztori ez, és az ilyenekben általában nincsen annyira sok logika. Talán nem volt semmiféle ok, talán csak annyi volt már megint, hogy rájöttek, itt még nem a mi haverunk ül, s nincs ez rendben, mert hát az oktatás uralásához nem elég, ha kivéreztetjük a tanárokat, ha leépítünk mindent, de tényleg mindent,
azért kellenek az olyan igazgatók mamelukok is, akik ehhez asszisztálnak.
Akik nem hagyják, hogy a gyerek éljen, akik azt nézik, megírja-e a portfóliót a tanár, akik szépen eljárnak, ha kritikus cikkeket lájkolgat a kolléga. Jelen történetünk érdekessége, hogy most még a saját haver sem jött össze, nem volt ugyanis más pályázó Tóth Gábor mellett.
Éltünk már eleget ebben a rendszerben, hogy tudjuk, mi szokott ilyenkor történni: megsürgetik a kedves havert, hogy szerezze meg minél hamarabb a hiányzó képesítést, iskolát, papírt, diplomát, miegyebet, és amíg ez nem jön össze, maradhat a jelenlegi igazgató. De csakis addig. Ha megvan a papír, jöhet az új pályázat, és akkor nincs megállás, akkor hiába fekete szalag, fekete póló, ilyen vagy olyan szolidaritás. Ha tegnap délelőtt nem hozza az MTI Balog Zoltán, pontosabban az Emmi közleményét, itt be is lehetne fejezni, mindenekelőtt azzal a konklúzióval, hogy Tóth Gábor helyett jön majd valami NER-kompatibilis arc a Szinyeibe, és nyilván építgetik le, ami még működik.
Újabb rúgás a jogállamba, az erkölcsbe, a szakmaiságba, de hát csak egy szokásos történet.
Lesz majd még belőle jó pár, elvégre van még néhány suli, ahol nem saját ember ül a diri székében.
Csakhogy jött Balog Zoltán, a jó fiú, a jó zsaru, aki kegyet gyakorol, aki meghallja az emberek szavát, aki nem kirúg, hanem meghosszabbít, aki miatt maradhat az igazgató. „Bár az iskolaigazgatók kinevezése nem miniszteri hatáskörbe tartozó kérdés, Balog Zoltán tárcavezető a Szinyei Merse Pál Gimnázium veronai tragédiát követő speciális helyzetére, valamint a jelenlegi igazgató neki címzett levelére tekintettel arra utasította Palkovics László oktatási államtitkárt, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg az igazgató megbízását ” – szólt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) közleménye, és a pártsajtó például rögvest mindenféle kommentár, az előzmények rendes ismertetése nélkül közre is adta,
lássátok, magyarok, milyen rendes is a ti miniszteretek.
A francokat! Persze, tök rendben van, ha a diákok és a pedagógusok most kissé megkönnyebbültek, elvégre nem egy kaotikus időszak következik, hanem úgy tűnik, egy viszonylag normális év: nem maradnak igazgató nélkül. Próbáljuk meg elfelejteni egy pillanatra azt is, hogy valami nem tartozik egy miniszter hatáskörébe, ennek ellenére utasítgat, mert ez megint azt mutatja, hogy már jó régen nem olyan ország ez, amelyben élni szeretnénk, ahol az dönt, aki hivatalosan felel az adott területért. Azt is felejtsük el, hogy van egy önkényes, megmagyarázatlan döntés, amit egy önkényes döntéssel bírálnak felül.
Felejtsük el egy kicsikét mindezeket, mert
a zsarnoki rendszerek legjellemzőbb elemét látjuk:
kegyet gyakorol a hatalom, leereszkedik az emberhez, akit kellően megalázott, akit hülyére vett, akivel kicseszett, majd megmutatja neki, hogy ha én úgy akarom, maradhatsz. Addig, ameddig én akarom. Nem bocsánatot kérnek, nem elmagyarázzák, mi volt az oka az eredeti döntésnek, hanem megüzenik, hogy légy hálás, de legfőképpen tudd, hol a helyed. Azt persze talán fölösleges is felemlegetni, mit szokott ez a „legalább egyéves meghosszabbítás” jelenteni mostanság, és nem kell túlságosan nagy képzelőerővel rendelkezni ahhoz sem, hogy előre lássuk, jövő nyáron alighanem elég hasonló történések fognak lejátszódni a Szinyei gimnázium körül, csak akkor majd nem jön a jó zsaru.
| ||
Nagy örömre tehát egyáltalán nincs ok. Nincs ok például arra, hogy ne gyűjtsék továbbra is az aláírásokat a diákok, ne mondják azt, hogy hagyjanak minket békén az olyan kegyelmekkel, amelyekben az államtitkárság képes a veronai, felfoghatatlan tragédia miatti „speciális helyzetre” hivatkozni, hogy voltaképpen csak ezért nem rúgják már most ki az igazgatót, akinek még egy bocsi sem járt.
Van azonban egy apró, de mégiscsak biztató tanulsága ennek a történetnek. Nevezetesen az, hogy lehet, hogy nem jó semmire egy szolidaritási akció, lehet, hogy nem érnek semmit a fekete szalagok, aláírások, ám a diákoktól továbbra is tart a hatalom. Lehet, hogy már egyre kevésbé, de még mindig.
Megijednek, ha ők elkezdenek kiállni az iskolájukért, az igazgatójukért, a normális ügymenetért.
Megijednek, mert ők felismerik, hogy nem is attól bűzlik annyira a NER, hogy a hatalom a saját kénye-kedve szerint mozdít el bárkit a helyéről, s helyez oda valami havert. Hanem attól, ahogy teszi mindezt, amilyen aljasul, amilyen gyáván, amilyen erkölcstelen módon.
