Janisch Attila: Ösztön, lét és tudat Orbán gyűlöletpolitikájában

  • Janisch Attila
  • 2017.07.16 08:43

Publicisztika

Jaj annak a társadalomnak, amelyben nem a tudat, hanem az ösztön határozza meg a létet!

Orbán 4,5 milliárdot szórt ki a Soros elleni náci felhangú gyűlöletkampányra, amelyet gyávaságból, hogy a világ felé a már nem is létező jobbik arcát mutassa, az úszó-vb idejére visszavon. Kormányzati határozat alapján szedik le a Budapestet (az egész országot) elborító plakátokat. De egy pillanatig se higgyük el, hogy ezzel vége lenne. Orbán nem belátta a tévedését, nem meghunyászkodott, nem megjavult, szimplán gyáva és alattomos, de ezen tulajdonságai egyike sem jelenti azt, hogy ne lenne kitartó és az aljasságban következetes.

A társadalmakat szétbomlasztó borzalmak többnyire rejtve, álcázva

kezdődnek, ezért is tudnak szinte akadálytalanul olyan szintre fejlődni, amely végül tömeges, polgárháborús vérengzésbe torkollik. A leendő áldozatok kezdetben nem hiszik el, hogy az, ami az elején még csak sejthető, végül megtörténhet, a vérengzők nagy része pedig a falkaszellemben „csak” azt teszi, amit a többség, amire felhatalmazást ad nekik a politikát irányító hatalom. Így lesz az egyes (még jóravaló) egyénekből gyilkoló többség, másokból pedig átvágott torkú áldozat.

A véres kiteljesedéshez vezető úton az ellenség kijelölése az első lépés. És ellenséggé tehető bárki, hisz a célba vettről nem kell semmilyen komplex tudással rendelkeznie a gyűlölködőnek. (Sorosról sem tud semmi konkrétumot az őt gyűlölők egy ezreléke sem, de mégis gyűlölik, mert erre ösztönzi őket a falkaszellem.)  Hiszen a gyűlölethez nem személyes tudást kell adni, hanem az emberi személyiségben meglévő indulatpotenciált kell felszabadítani és meghatározott irányba fókuszálni, majd pedig folyamatosan sulykolni az álhíreket, az ellenségnek nevezettek ellenség voltát igazolni látszó hamis propagandát. A többi már megy a maga útján.

Nem tudni, hogy az, ami most Magyarországon történik, csak a kezdete vagy a vége valaminek.

Ha a kezdete, akkor mi fejlődik ki ebből, milyen lesz, amikor már teljes egészében az lesz, ami lehet? Erre az idő és a történelem adja meg a választ. A volt Jugoszlávia soknemzetiségű lakossága a magyarországinál látszólag termékenyebb közönsége lehetett a kormányzati ellenséggyártásnak, és az egy irányba fókuszálható indulatok felszításának. Orbán, alkalmazkodván a magyarországi viszonyokhoz, nem követi a milosevicsi modellt, nem nemzetiségek szerint osztja meg a társadalmat, hanem egy másként és szélesebb spektrumban értelmezett nemzettudat megléte vagy nem léte alapján. Magyarország polgárainak e megosztásában valójában mellékes, vagy legalábbis másodlagos a származás. Orbán látszólag egyetlen személyre fókuszált gyűlöletkampányában. Soros is – az ellene folytatott kampány antiszemita felhangjai ellenére – elsősorban az idegenszívű, nem magyar érdekeket szolgáló, magyarság ellenes magyar mintapéldánya, és „csak” másodsorban zsidó.

A sorosozás felszította zsidóellenesség Orbánnak csak járulékos haszon, nem az eredeti cél, hiszen Orbán mint haszonelvű politikus, tudja, hogy pusztán a zsidóságot gyűlöltetni Magyarországon kevés lenne ahhoz, hogy arra építhesse fel illiberális és diktatórikus kormányzását. Sokan vannak az ország lakosai között – vallástól és származástól függetlenül is – olyan magyar állampolgárok, akik elutasítják Orbán nemzetieskedő katyvaszból gyúrt nemzetmentőnek álcázott, de valójában csak a politikai és a gazdasági hatalmat egyeduralommal birtokolni kívánó, az ország teljes kirablását célzó politikáját. Orbán 2002 óta őket tartja a célkeresztben. Ők az idegenek.

Az ideológiailag mások, a másként gondolkodók, a tudatosan élők, a folyamatokat felismerők, a kormányzati agymosásnak ellenszegülők.

Soros – emblematikus figuraként – e belhoni idegenek összességét jeleníti meg, és azt a magyarellenesnek kikiáltott szemléletet, amit ők képviselnek. Így a látszólag Soros személyére koncentrált gyűlöletkampányával Orbán valójában azokra irányította híveinek (és egy jelentős százalékban a még nem híveinek is) a gyűlöletét, akik a Soros melletti kiállásukkal önként jelölték ki magukat e nemzettől idegenné váló belső ellenségként. A civil szervezetek (vagy NGO-k, hogy még idegenebb és személytelenebb legyen a kifejezés) túl általános és nehezebben körülhatárolható szerveződéseket jelölő elnevezések ahhoz, hogy a primer gyűlöletet ellenük lehessen fordítani, illetve, hogy a következő fázisban az ő felhasználásukkal lehessen az indulatokat e szervezeteknél jóval szélesebb társadalmi rétegekre átvezetni. A gyűlölet primitív érzelem. Így irányítani és fókuszálni is minél egyszerűbb eszközökkel kell. Előbb leszűkíteni egyetlen jól meghatározható célpontra (arcot adni a gyűlöletnek) és csak azon keresztül, mintegy lencseként kitágítva az impulzust akkorára, hogy abba már a látszólag másodlagosan, de nagyon is valóságosan az igazi célpontok is benne legyenek.

Persze, az sem véletlen, hogy a végső célpontként kijelölt belhoni magyaridegen magyarok ellen indított, hosszú távú, és a jövő évi választásokhoz jól időzítetten finiselhető hadjáratnak miért éppen a migránsozás, a kívülről érkező idegenek ellen felszított gyűlölet lett a nyitánya.

Hiába van meg ugyanis az emblematikus személy, aki arcot ad a gyűlöletnek, ha nincs jól meghatározott indok a gyűlöletre. És amiként a célpontnak is egyszerűnek, primitíven (az ösztön szintjén is) artikulálhatónak kell lennie, úgy a gyűlölet indokaként hozzá kapcsolt érvek sem lehetnek túl bonyolultak, sőt, minél egyszerűbbek, minél primitívebb ösztönökre hatók, annál jobban funkcionálnak. Erre a manipulatív célra lett aljas módon, de jó politikai érzékkel kiválasztva a migránskérdés. (Nem véletlen a kormányzat migránsellenes propagandájában a menekült szó helyett a migráns használata sem. A menekült kifejezés, amely érzelemmel telítetten vizualizálja is a veszély elől menekülőt és ezért szimpátiát is kelthet iránta, a legkevésbé sem megfelelő szóhasználat. A migráns jóval érzelemmentesebb, személytelenebb fogalom. Mint egy hivatali akta sorszáma, olyan szárazon kopogó hangsor.)

Az országot „elárasztó”, más vallású, máshonnan érkező és a kormányzati propaganda által veszélyesen agresszívnek ábrázolt, de valójában arctalan idegenekkel szemben kellőképpen fokozható és manipulálható volt az első híreszteléseket követő, általános szorongásból fakadó félelem és az abból kibomló gyűlölet. Ezután már jóval egyszerűbb a – primitív – területvédő ösztönök hergelésével felkeltett gyűlöletet átfókuszálni az egyébként nem is látható migránsokról mindazokra – a szomszédokra, munkatársakra, családon, személyes kapcsolatokon belüli árulókra –, akiket Soros a személyében megjelenít. S akik, bár magyar állampolgárok, de mégsem értik meg (az orbáni kommunikációban ártó szándékkal, direkt nem), hogy milyen nagy és végzetes is lehet a magyarság teljes egészére leskelődő veszély.

Az EU befogadási kvótája

szerinti 1800 menekült valójában észrevétlen szám maradna, és még a mélyen demagóg orbáni kommunikációban sem jelenthetne ideologizálható veszélyt sem az országra, sem az egyes állampolgárokra nézve, ezért e jelentéktelen mennyiséget Orbán átmaszatolja az Európa egész területére érkező menekültek számával, hogy a társadalom erre érzékenyített polgárainak a tudatalattijában úgy érzékeltethesse, mintha Magyarországnak kellene milliós tételben a menekülteket befogadnia. Mindezek kapcsán ő és hívei magukat Magyarország megmentőiként definiálhatják, akiknek a közös érdek szerint kell (és kötelességük is) megregulázniuk a tudatlanokat, hogy mindenkit megvédhessenek. Mindezek következtében már jelentős mértékű, a személyes élettér megvédését célzó, és nagyon erős kohéziót is teremtő indulatok szabadíthatók fel a lakosságnak abban a csak a zsidóságot gyűlölőknél jelentősebb számú részében is, amely a folyamatos megtévesztések következtében valóságként érzékeli a kormánypropaganda hazugságait. Ezek az indulatok szinte automatikusan – a gyűlölködők számára is mintegy öntudatlanul (nem érzékelve a manipulációt) – fognak elsősorban azon polgártársaik ellen irányulni, akik elhatárolódnak Orbán migránsellenes gyűlöletpolitikájától is.

Ugyanakkor a migránsozásban tetten érhető Orbán jellegzetes, túlfokozásos taktikája is, amelynek fontos része, hogy az álprobléma (ez esetben pl. az 1800 Magyarországra befogadandó migráns) szándékoltan lesz szinte irracionális méretekben túlrajzolva, amiből Orbán számára ugyancsak kettős politikai haszon származik.

1. A hiszékenyek még jobban megfoghatók és erősebb összetartásra bírhatók.

2. Az ellenezők pedig még jobban elkülöníthetők, mivel a kormányzati állítások túlfokozásának következtében gyakran maguk is túlzott reakciókra kényszerülnek, amelyet aztán a későbbi érvelésekben – persze leválasztva a túlfokozás eredeti okát – nagyszerűen lehet az idegenségük bizonyítására felhasználni. (Lásd például a nagy számban Európába érkező menekültek valóságos problémájának megoldását célzó és mindenképpen szükséges kormányzati döntések gyakori elutasítását is.) Az adott esetben túltolt válaszreakciók – Orbán számára megint csak járulékos haszonként – megosztottsághoz vezethetnek az ellenzék oldalán is, minthogy mindig lesznek, akik, bár töretlenül Orbán-ellenesek, de az objektívebb szemléletet fogják képviselni a túlreagálásokkal szemben. Jól látható tehát, hogy Orbán egész politikája a ravaszul végiggondolt, többlépcsős manipulációra épül.

A politika természetesen majd minden esetben manipuláció is. De nagy a különbség a még morális kereteken belülinek mondható manipuláció és egy társadalom polgárháborús megosztottságához vezető, szándékosan gyűlöletkeltő manipuláció között. És mint ismeretes, a polgárháborús ellentéteket sokféle módon lehet felizzítani.

Egy ország lakosságán belüli törésvonalat bárhol meg lehet húzni:

nemzetiségi, faji vagy ideológiai alapon, de az eredmény ugyanaz. Az átlaglakosság viszonylag gyorsan és könnyen felkelthető gyűlöletéhez nem szükséges a polgárok mentális felkészültsége, sőt, épp ellenkezőleg: az egyszerűbben gondolkodókban, a tényleges összefüggéseket nem látókban és azokat nem is keresőkben könnyebb gyűlöletet szítani bárki ellen. Így Orbán is a látszatvalóság mögötti valódi történéseket és összefüggéseket nem látó és a túlfokozott kormányzati kommunikációval könnyen befolyásolható és megtéveszthető magyarországi lakosok manipulálására építi hatalmát és az azt stabilizáló gyűlöletpolitikáját. Ezért (is) nehéz és többnyire eleve kudarcra ítélt Orbán polgárháborús helyzetig is fejleszthető belháborúja ellen komoly ideológiai megalapozottsággal, logikus érvekkel, racionális okfejtéssel védekezni. Mert ahol elszabadítják az ösztönöket, ott többnyire veszélyesen meggyengül a tudat. És jaj annak a társadalomnak, amelyben nem a tudat, hanem az ösztön határozza meg a létet!

Neked ajánljuk