Chipman: És milyen messzire terjedt, az Ön megítélése szerint,
az ő fennhatósága Ön felett?
Wirz: Mindenre kiterjedt, tekintettel arra, hogy háború volt.
Chipman: Mindenre kiterjedt. Bizonyos Ön ebben?
Wirz: Egészen bizonyos vagyok benne.
(Saul Levitt: Parancsra tettem)
Az Európai Unióban valóban a magyar kormány fordítja arányaiban a legtöbb közpénzt kultúrára. E pénzek magas hányada beruházásra megy el, s a ráfordítás óriási része ad hoc kormányhatározatok által ölt testet. A kormánynak kedves projektek mellbevágóan bőkezű támogatásának árnyékában a kultúrmunkások tízezrei ínséges fizetést kapnak, és szűkülnek az autonóm kulturális műhelyek feltételei is.
Az utóbbi hetekben számos irodalmár posztolta a Facebookon Térey János Udvari kultúra című 2016-os versét „Vasalt vagy, mégis űzött, / Mint egy közszereplő, mivel ott élsz, / Ahol az irodista az isten, / A sajtó élet vagy halál; / A klientúra kenyérért könyörög, / És cirkuszba zúdul a zöm.”
2017-ben Ferenc pápa a nagycsütörtöki katolikus szertartás keretében több rab – közöttük tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt és muzulmán vallású fogvatartott – lábát mosta meg. A pápa ezzel követte a jézusi példát (a Megváltó a tanítványai lábával tett hasonlót), nem katolikusok számára is bemutatva az alázat és a társadalom alján lévők iránti megértés fontosságát.
Az ökológiai szemléletű jövőt szemléltető kiállításnak ad helyet a Berlinben tavaly szeptember elején megnyílt Futurium, a főpályaudvar közelében lévő intézmény iránt nagy az érdeklődés, legalábbis a kezdetekben így volt, amikor szeptember végén ott jártam, csak sorállás után lehetett bejutni.
Abban a hosszú pillanatban, amikor az Orbán-rendszer már összeomlott – ami október 13. után a legkevésbé sem tudományos fantasztikum –, de még állnak a bukáshoz vezető csaták (reméljük, inkább virtuális) barikádjai, magától értetődően merül fel majd az igény: a Fidesz hatalmát bebetonozó alaptörvény helyett új alkotmányra van szükség.