Kitartóan kétezer fölött jár (egyszer már háromezret is meghaladta) naponta az igazolt új koronavírusos betegek száma, ami, ismerve a hazai tesztelési szokásokat, töredéke lehet a valóságos fertőzöttekének. Több ezer koronavírusos ember kezelnek kórházban. A napi adatokat tekintve a végzetes kimenetelű megfertőződések száma többszöröse a tavasziakénak, és ennek növekedési ütemét tekintve Európában csak két országban tragikusabb a helyzet. És nálunk mégis marad a "nagyon kevés" szabály, ahogyan Orbán Viktor fogalmazott szeptember közepén, amikor felvette a legmenőbb magyar álarcát.
Azóta szinte semmi lényeges változás nem történt, legfeljebb egy betarthatatlan rendelkezés a tömegrendezvényeken, így a futballmeccseken történő maszkhasználatról, beleértve az ezt elmulasztók „kivezetésének" röhejesen betarthatatlan kötelezettségét. Valamint a csütörtöki bejelentés: vendéglátó- és szórakozóhelyeken is kötelező lesz a maszk. A kormányfő meccsimádata határoz meg mindent. Novemberben „sorsdöntő" találkozó előtt áll a magyar válogatott (a többek között budapesti helyszínű Európa-bajnokságra történő kijutás a tét). Persze a nézők jelenlétét az európai szövetség határozza meg, ám a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője jelezte: az UEFA „soha nem megy szembe az adott ország járványügyi rendelkezéseivel. Azokat mindig figyelembe veszi, amikor egy találkozóval kapcsolatos intézkedésekről dönt. A Nemzeti Ligájában is játszunk még két meccset novemberben. Ráadásul ott van a Bajnokok Ligája (BL), benne a Fradival.
Az európai országok döntő többségében üres lelátók előtt zajlanak a meccsek. Nálunk meg büszkén hirdetik: elfogytak a bérletek a Ferencváros hazai BL-mérkőzéseire. Amíg ezek és a válogatottéi le nem zajlanak, általánosságban is nehezen képzelhető bármiféle érdemi korlátozás.
Nem csupán a meccseken, az országban sem. És ez nemcsak a szurkolókat érinti, akik, ugyebár, nem csupán egymás között hordhatják-vihetik a koronavírust.
Cselek, gólok, kapufák, szurkolótáborok élőben. Emberhalál kínok közt, magányosan, zárt kapuk mögött. Vajon melyik a sorsdöntő? Ki mondja meg, hány ember lehetséges halála – vagy akár csak keserves következményekkel járó megbetegedése – hozza egálba a mérleg két serpenyőjét? Egy, kettő, tíz, száz? Mennyi?
A miniszterelnök amúgy is szinte csak a végállomásra koncentrál, a megállókra nem. Lélegeztetőgépek az idősotthonokba, újabb ágyak felszabadítása a kórházakban. Ezen kívül valójában megelégszik a védekezés klasszikus, kétségtelenül alapvető – maszk, kézmosás és (részben) távolságtartás – triászával. Merthogy a fő cél: kapaszkodjon fel a gazdaság.
Egy-két egyéb megoldással hátha sikerülne emellett is lejjebb szorítani a koronavírusos megbetegedések és ezzel a halálozások számát. Egyáltalán: nem ártana ezen többet gondolkodni, de hát erre erős szándékot nem látni.
Szükségállapot, kijárási tilalom van már egy sor országban, Európában sorra követik egymást a szigorú korlátozások. Ahol nem, általában ott is történtek komoly szigorítások. Több helyütt elrendelték már az utcai maszkviselést. Számos országban előírták, milyen kihasználtsággal közlekedhetnek a járművek, a boltokban egy négyzetméterre maximum hány vásárló juthat, különféle egyéb helyek (vendéglők, mozik, színházak, de van, ahol a templomok is) befogadóképességének hány százaléka használható ki, hányan csoportosulhatnak a köztereken. Egyre több ország áll át a digitális oktatásra
És persze: a tesztelés. Sokféle metódus van, ám olyan szűkre szabott, mint nálunk, nemigen. (Még a legszükségesebb esetek dolgában is most ébredt a kormányzat/operatív törzs/tisztifőorvos. Vajon mekkora elmaradás volt, ha hirtelen kétszáz „mintavételi egységet állítanak be"?) Példa a teszteléshez általánosságban is volt, van a környékünkön. A szlovákoknál teljes körűvé tették. Míg nálunk még azt a permanens követelést sem teljesítik, hogy rendszeresen és ingyenesen szűrjék covidra a tanárokat. Pedig több országban ez is megvalósult. Ausztriában – egy osztrákok által kifejlesztett gyorsteszttel – szűrik a diákokat, abból a megfontolásból is, hogy így az egész társadalmat védik. Miközben idehaza a tanároknak még azt is bizonyítaniuk kell, hogy az iskolában kapták el a koronavírust.
Egyébként is nagymérvű a járványügyi káosz az iskolákban (e helyütt nem részletezzük, egy csomó példa van rá). A válasz – mint oly sokszor – a matematikára alapoz: a kormány szerint csak ezrelékekben mérhető a gond. A legszebb bemondás a foglalkozására nézve orvos szakminiszteré: "Nem lesz minden osztályban koronavírusos megbetegedés." A sűrűn lakott városi negyedekben sem, ez biztos?
A lépcsőzetes munka- és iskolakezdés is enyhíthetne a veszélyen. Horvátországban a tömegközlekedési menetrendet is figyelembe kell venni a reggeli iskolakezdés megállapításakor. Nálunk a leginkább érintett város, Budapest főpolgármestere javaslatát, hogy félórával később kellene kezdeni a tanítást, lesöpörték az asztalról. Szokás szerint szívatják, bármi áron.
A zsúfoltságot csökkentené az is, ha hagynák a hibrid oktatást ott, ahol erre igény vagy lehetőség van, mert mondjuk amúgy is otthon tartózkodik – sok okból előfordul – a szülő, a nagyszülő. Meg kell (kellett volna) teremteni – volt rá fél esztendő – ennek technikai feltételeit, akár akként is, hogy a tantermekből online "közvetítsék" tanórát a betegeknek vagy egyébként karanténba kényszerülőknek. Ez megoldás lenne azoknak a diákoknak is, akik saját maguk valami miatt fokozottan veszélyeztetettek, vagy – rájuk egyáltalán nem gondolt a szabályozásnál a kormány – valamelyik családtagjuk tartozik ilyen csoportba. Külön előny volna, hogy így az iskolába bejárók szellősebben lennének elhelyezve – mondjuk egy osztályból nem harmincan, hanem csak tizenöten-húszan volnának jelen –, ami a távolságtartás szabályainak betartását az osztálytermekben is könnyebben lehetővé tehetné, és a tanárokat is védi.
A pedagógusok kettős terhelését esetleg a tanórák időtartamának csökkentésével is lehetne enyhíteni, emellett meghatározni home office-szal, hibrid oktatással kapcsolatos tevékenységük időbeli és egyéb kereteit is. A túlmunkát pedig illő pluszjavadalmazással illő honorálni. Mindenekelőtt elengedhetetlenül szükséges lenne széles körben figyelembe venni a pedagógusok eddigi tapasztalatait, kikérni véleményüket bármilyen lehetséges variációról. Azonban egyszerűbb beterelni mindenkit az iskolába – gyereket, tanárt –, aztán majd csak lesz valahogy
Európában általában differenciálnak az adott ország egyes területeinek fertőzöttsége szerint. Ennek megfelelő szigorúságúak a központi, illetve helyi előírások. Többféle mutatót is közzétesznek mindennap. Van, ahol előre megmondják, mikor és miért lesz, lehet változás a rendelkezésekben – Romániában például egy megbetegedési arányszám szerint –, mint ahogy azt is közlik előre, hogy milyen korlátozások lesznek.
Nálunk szinte semmit sem. Azonban nem ártana precíz helyi statisztikákat közölni, nagyobb településeken még kerületekre, városrészekre lebontva is, hogy az ott élők, illetve az ottani óvodák, iskolák, munkahelyek vezetői érzékelhessék, fokozottabb vagy mérsékeltebb-e környékükön a veszély, s ennek megfelelően tervezzék lépéseiket.
Magyarországon egyetlen bejelentett kritériuma az esetleges változtatásnak: majd ha lesz elég halott. A kormány ugyanis jelezte: a halálozások számának függvényében igazít a szabályokon. Hogy mikor és mennyinek „kell" lennie, azt persze nem mondják meg.
