Tartalom

MaNcs 32. évf. 41. sz. (2020-10-08)

Publicisztika

Lantos Gabriella

Publicisztika

Az odavetett ország

Elmarad-e a karácsony a Covid miatt?

Június 17-én Magyarország kormánya legyőzte a koronavírust – és azóta igyekezett egyszer és mindenkorra el is felejteni. Eddig, az utóvédharcok (a túlaggódók szerint: a második hullám) idején nem egészségügyi ve­szély­helyzetként, hanem gazdaságélénkítési feladatként tekintett rá. Emiatt úgy tűnt, hogy pár héten belül nemcsak nekik, hanem sajnos nekünk is nagyon súlyos morális döntéssel kell majd szembenéznünk. Több ezer halott vagy karácsony?

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Judapest

„Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár és tősgyökeres budapesti vagyok, közszolgálatban vagy a magánszektorban húsz éve építhetem a várost, szenvedélyem Budapest. Természetesen elsősorban a főváros sorsát viselem a szívemen” – nyilatkozta nemrégiben az új Indexnek Fürjes Balázs, amikor megkérdezték tőle, hogy Budapest érdekeit képviseli-e a kormányban, vagy pedig a kormány érdekeit képviseli Budapesten.

A szerk.

A szerk.

Garázdák élén

Így néz ki ma Magyarországon a politizálás: Dúró Dóra bedobja, Orbán Viktor felpörgeti, Budaházy Edda lyukra teszi, a kormány napilapja szökteti magát, s végül a Hatvannégy Vármegye ifi tagozata lekészíti lövésre.

Belpol

Így szabadulna Orbán a jogállamisági mechanizmustól

Belpol

Költséges játékok

Bár egy friss német javaslat felpuhítaná az uniós pénzek jogállami feltételekhez kötését, a magyar miniszterelnök továbbra is vétóval fenyeget a költségvetési tárgyalásokon.

Interjú

Belpol

„A politikai megbízhatóság vált szemponttá”

Kovács Ágnes, az Eötvös Károly Intézet kutatója a bírói függetlenség korlátozásáról

Az Európai Unió jogállami jelentése számos problémát talált Magyarországon, egyebek közt nem találta kielégítőnek a bírói függetlenség garantálását. De vannak más jellemző példák is a 2010 óta tartó folyamatban.

Józsefváros hatósági megregulázása a közétkeztetés ürügyén

Belpol

Nem vették be

A Pikó András vezette józsefvárosi önkormányzat partvonalon kívülre tette a fideszes városvezetés által preferált közétkeztetési vállalkozót. Azóta a VIII. kerület sorra kapja a közbeszerzési hatóságtól a tízmilliós bírságokat, az új partner kiválasztására írt tendereit pedig elkaszálják.

Épületfoglalás és sztrájk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

Belpol

Mert megtehetik

A diákok elfoglalták az egyetem Vas utcai épületét, a dolgozók sztrájkolnak. A fenntartó leváltotta a kancellárt, önkényesen kiválasztott rektorhelyettesekkel tenne rendet, miközben az egyetemnek se rektora, se szenátusa. Jogszerű-e a blokád és a sztrájk? Lehetséges-e az erőszakos és jogszerű beavatkozás?

Külpol

Élet a görögországi menekülttáborokban

Külpol

A biztos bizonytalanság

A menedékkérők hosszú és veszélyekkel teli úton érkeznek Görögországba. A táborokban teljes tétlenség a sorsuk, általában embertelen körülmények között. Gyakran éveket várnak a menekültstátusz iránti kérelmük elbírálására – az eljárás után derül ki, vajon maradhatnak-e Európában, vagy visszaküldik őket. Helyszíni riport.

Könyv

Interjú + Kritika

Könyv

„Mert ezek valóban mesék”

Borgos Anna pszichológus és Kövesi Györgyi pedagógus

A Meseország mindenkié című meseantológiában a saját családjából is kirekesztett, többszörösen hátrányos helyzetű kisgyerek rátalál a benne szunnyadó tehetségre, egy másik hős pedig az azonos nemű szerelmére. Megtudhatjuk, ki miért válhat gonosszá, és amit hátránynak vélünk, adott esetben erénnyé is válhat. Mi a baj hát a kötettel? – kérdezzük ártatlanul.

Könyv

Könyv

Se szobor, se kultusz

Ungváry Krisztián: Horthy Miklós – A kormányzó és felelőssége 1920–1944

Nem klasszikus életrajz ez: ahogy Ungváry maga is leszögezi, több teljes, történettudományos értelemben értékes Horthy-életrajz született már (például Thomas Sakmyster és Turbucz Dávid keze alatt), amelyek kimerítően foglalkoznak Horthy ifjúkorával, haditengerészeti pályafutásával, háborús tevékenységével, no és a Monarchia hadiflottájának csődgondnokaként szerzett érdemeivel.

Színház

Színház

Színház

Apád, anyád idejöjjön

Kelet – Dollár Papa Gyermekei

Mintha egy balatoni kempingben lennénk a nyolcvanas években, de az is lehet, hogy bepattantunk a Wartburgba, és leugrottunk a telekre egy forró augusztusi szombaton. 

Interaktív
Zene

Zene

„Együtt kiad valami egészet”

Várkonyi Csibészek

Az ózdi roma gyerekekből álló együttes karrierje „játszásból” indult, nevük három éve, egy feldolgozással vált közismertté. Azóta rendszeressé váltak fellépéseik, külföldre is hívják őket, hamarosan saját lemezük lesz. Ütősük, Bari Gyula „Topen” és az egyik mentoruk, Miklósi Ákos meséli el történetüket.

Képzőművészet

Kiállítás

Képzőművészet

Burjánzó bizonytalanság

Roskó Gábor: A barlangi gőte titkos élete

A vírusválság miatt az acb Galéria is szűkítette a tereit: a három (egy nagy és két kisebb) kiállítóterméből kettő maradt, ráadásul az Attachment a központi kiállítótér mellett talált új helyet. A változtatás fő előnye – amellett, hogy így könnyebben megtekinthető mindkét időszakos kiállításuk – az, hogy az új tér sokkal több lehetőséget kínál fel, tágassága kifejezetten jót tesz Roskó festményeinek is, pedig „csak” négy munkát állított ki.

Lokál

Kastélyok ebek harmincadján

Lokál

Romok a vadonban

Két nap alatt tizenkét kastélyt megnézni soknak tűnhet, ám sajnos könnyen teljesíthető. Ez sokat elmond a kastélyok állapotáról és látogathatóságáról.

Lélek

Autizmus és nemiség

Lélek

Lányok a radar alatt

Sokáig úgy gondolták, hogy a nők körében elenyésző az autizmus spektrum zavar előfordulása, mára azonban kiderült, hogy részben a férfiakra szabott diagnosztikai eszközök, részben jó „rejtőzködő képességük” miatt maradnak láthatatlanok az autista nők.

Gasztro
Mikrofilm

Dokumentumfilm

Mikrofilm

Szelleme tovább él

Oláh Judit: Visszatérés Epipóba

Gyerekek szexuális kihasználásánál kevés alávalóbb bűncselekmény létezik. Joggal övezi közmegvetés azt, aki ilyesmit elkövetni képes. Egy pap vagy pedagógus felelőssége még súlyosabb.

Interjú + kritika

Mikrofilm

„Barcelona elég nagy”

Oláh Judit dokumentumfilmes

A Visszatérés Epipóba című dokumentumfilm az utóbbi évek legnagyobb port kavart újságcikkében feltárt molesztálási történetet, a Sipos-ügyet veszi elő. Rendezője gyerekként visszajáró tagja volt a Sipos vezette nyári táboroknak, ahol maga is traumatikus tapasztalatokat szerzett.

Interjú

Mikrofilm

„Életem legjobb húzása”

Ellen Burstyn színész

Nyert Oscar-, Emmy- és Tony-díjat, felkarolta Scorsese-t, színészközpontot vezet Al Pacinóval, most pedig Mundruczó Kornél filmjében játszik – a Pieces of a Woman nagy sikerrel szerepelt a Velencei Filmfesztiválon. A színésznőt New York-i otthonában értük el telefonon.