Bernard Guetta: A terrorizmus másik gonosztette

Publicisztika

A francia európai parlamenti képviselő szerint lesznek még merényletek, de nem szabad minden muszlimban terroristát látni.

Zajlik a per. A franciák már majdnem három hete, reggel, délben és este az összes csatornán újraélik a Charlie Hebdo-gyilkosságokat. Még öt évvel később is minden egyes tanúvallomás összeszorítja a gyomrokat. Ilyen a hangulat, amikor is egy fiatal pakisztáni férfi szeptember 25-én, péntek reggel ráveti magát két emberre, akik lementek dohányozni a Charlie korábbi szerkesztősége elé, megsebesíti őket egy henteskéssel, aztán véresen elszalad, és nem sokkal később le is tartóztatják.

Ez az újabb merénylet annyira előkészítetlen volt, hogy a teljesen amatőr támadó nem is tudta, az épület már nem a Charlie Hebdóé. A lelki és politikai sokk mégis hatalmas.

Megint kezdődik! Soha nem lesz vége! Mit lehet tenni?

false

Franciaország borzasztóan megrémült, és azóta sem beszél másról, csak a dzsihadista, vagy „iszlamista” fenyegetésről, vagy ha nem részletezik, akkor egyszerűen „iszlám” vagy „muzulmán” veszélyről. Fojtogató az a légkör, amelyben mindenhonnan olyan felhívások visszhangoznak, hogy emeljük fel a hangunkat, „nevezzük nevén a dolgokat”, és ismerjük fel, hogy a legnagyobb fenyegetés Európa számára nem más, mint ez a terrorizmus és a „nagy népességcsere”: tudniillik, hogy a keresztényeket muzulmánokra cserélik. Minden abbéli próbálkozást, hogy árnyaljuk a dolgokat, azonnal betudják „naivitásnak”, vagy gyávaságnak. Teljesen kulturált, visszafogott emberek vagdalkoznak azzal, hogy az iszlám állítólag összeegyeztethetetlen a mi értékeinkkel, a toleranciával és a szabadsággal.

Nem és nem!

Az inkvizíció idején talán azt kellett volna mondani, hogy a kereszténység összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal? És amikor az egyház azon morfondírozott, teljesen jóhiszeműen, hogy az Újvilág indiánjainak vajon van-e lelke, az azt bizonyította, hogy a katolicizmusból hiányzik az emberség?

Költői kérdések. Minden vallásnak, beleértve azt is, amelyiknek az alapja a másik ember szeretete, vannak sötét órái, őrült prédikátorai és fanatikus pillanatai. De ez nem minden.

Ezek a franciák, és ki tudja, hányan Európában, akik csak terrort és kegyetlenséget látnak az iszlámban, vajon nem tudják, hogy az ummában, a muszlim hívők közösségében hosszú évszázadokon át végtelenszer nagyobb volt a tolerancia, mint a kereszténységben? Elfeledkeztek a keresztes hadjáratok barbárságáról? Nem tudják, hogy az iszlámnak és az iszlám mindegyik eszmei áramlatra nyitott tudósainak köszönhető, hogy a görög filozófia eljutott hozzánk? Azt sem tudják, hogy milyen sokkal tartozunk az arab orvoslásnak és matematikának?

Egyszóval: tényleg ott tartunk, hogy újra és újra, szakadatlanul emlékeztetni kell rá, hogy az iszlám nagyszerű civilizációt hozott létre egy olyan időszakban, amikor a keresztény Európát a sötétség uralta, és nem lehet elítélni, mint a szabadsággal összeegyeztethetetlent, azt a vallást, amelyik annyi tudományos, művészeti, költészeti (az erotikus költészetet is beleértve!) értékkel gazdagította a világot?

Igen, ez igaz, mondják majd, de ez nagyon régen történt, ma pedig…

Ma pedig, ez tény, a muszlim világokban káosz van. Egyszerre keresik a kiutat a diktatúráikból, a fejlődésbeli lemaradásukból és a nyugati felsőbbrendűségből, amely nekik nem hozott üdvösséget. Ahogy Kína vagy Oroszország, ők is azt remélik, hogy visszatérhetnek a nemzetközi színtérre és ez éppúgy szült véres tévképzeteket az Al-Kaida és az Iszlám Állam fejében, mint ahogy hatalmas tüntetéseket indított a 2011-es arab tavasz során, amikor ezek a népek nem a saríát éltetni vonultak az utcára, csőre töltött fegyverek célkeresztjébe, hanem jogállamot, emberi és polgári szabadságjogokat, demokráciát követelni.

false

Félelmetes a muszlim világok káosza, mert valódi és rettentő fenyegetést jelent, de mielőtt az iszlámot tesszük meg ellenségnek, emlékezzünk rá, hogy a számok fényében a terrorizmus legnagyobb áldozatai muszlimok; hogy a dzsihadisták leghőbb vágya, hogy mi hadat üzenjük az iszlámnak; és hogy a Charlie tegnapi és mai gyilkosai nem szabad, hogy elfeledtessék velünk: a társadalmi beilleszkedés, az integráció működik! Franciaországban is, és egész Európában.

Ima a Charlie Hebdóért

Ima a Charlie Hebdóért

Fotó: MTI/EPA

A bankok, a posta és a hivatalok pultjai mögött tömegesen találjuk muszlim bevándorlók fiatal leszármazottjait, a harmadik generációjukat. A kórházakban már nemcsak az ápolók, de az orvosok is észak-afrikai és közel-keleti nevekre hallgatnak, és az erkölcseikben és a gyerekeik számában ezek a fiatal muszlimok – muszlim származásúak és egyre kevésbé vallásosak – alig különböznek a keresztény családok gyermekeitől.

Lesznek még merényletek. A titkosszolgálatok megsokszorozott erőfeszítései ellenére is sajnos biztosak lehetünk ebben. Ez majdhogynem elkerülhetetlen, de azzal tesszük a legnagyobb szolgálatot a dzsihadistáknak, ha minden fiatal muszlimban lehetséges terroristát látunk, és ellenséggé tesszük, holott valójában nem az.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.