Bernard Guetta: A terrorizmus másik gonosztette

Publicisztika

A francia európai parlamenti képviselő szerint lesznek még merényletek, de nem szabad minden muszlimban terroristát látni.

Zajlik a per. A franciák már majdnem három hete, reggel, délben és este az összes csatornán újraélik a Charlie Hebdo-gyilkosságokat. Még öt évvel később is minden egyes tanúvallomás összeszorítja a gyomrokat. Ilyen a hangulat, amikor is egy fiatal pakisztáni férfi szeptember 25-én, péntek reggel ráveti magát két emberre, akik lementek dohányozni a Charlie korábbi szerkesztősége elé, megsebesíti őket egy henteskéssel, aztán véresen elszalad, és nem sokkal később le is tartóztatják.

Ez az újabb merénylet annyira előkészítetlen volt, hogy a teljesen amatőr támadó nem is tudta, az épület már nem a Charlie Hebdóé. A lelki és politikai sokk mégis hatalmas.

Megint kezdődik! Soha nem lesz vége! Mit lehet tenni?

false

Franciaország borzasztóan megrémült, és azóta sem beszél másról, csak a dzsihadista, vagy „iszlamista” fenyegetésről, vagy ha nem részletezik, akkor egyszerűen „iszlám” vagy „muzulmán” veszélyről. Fojtogató az a légkör, amelyben mindenhonnan olyan felhívások visszhangoznak, hogy emeljük fel a hangunkat, „nevezzük nevén a dolgokat”, és ismerjük fel, hogy a legnagyobb fenyegetés Európa számára nem más, mint ez a terrorizmus és a „nagy népességcsere”: tudniillik, hogy a keresztényeket muzulmánokra cserélik. Minden abbéli próbálkozást, hogy árnyaljuk a dolgokat, azonnal betudják „naivitásnak”, vagy gyávaságnak. Teljesen kulturált, visszafogott emberek vagdalkoznak azzal, hogy az iszlám állítólag összeegyeztethetetlen a mi értékeinkkel, a toleranciával és a szabadsággal.

Nem és nem!

Az inkvizíció idején talán azt kellett volna mondani, hogy a kereszténység összeegyeztethetetlen az emberi méltósággal? És amikor az egyház azon morfondírozott, teljesen jóhiszeműen, hogy az Újvilág indiánjainak vajon van-e lelke, az azt bizonyította, hogy a katolicizmusból hiányzik az emberség?

Költői kérdések. Minden vallásnak, beleértve azt is, amelyiknek az alapja a másik ember szeretete, vannak sötét órái, őrült prédikátorai és fanatikus pillanatai. De ez nem minden.

Ezek a franciák, és ki tudja, hányan Európában, akik csak terrort és kegyetlenséget látnak az iszlámban, vajon nem tudják, hogy az ummában, a muszlim hívők közösségében hosszú évszázadokon át végtelenszer nagyobb volt a tolerancia, mint a kereszténységben? Elfeledkeztek a keresztes hadjáratok barbárságáról? Nem tudják, hogy az iszlámnak és az iszlám mindegyik eszmei áramlatra nyitott tudósainak köszönhető, hogy a görög filozófia eljutott hozzánk? Azt sem tudják, hogy milyen sokkal tartozunk az arab orvoslásnak és matematikának?

Egyszóval: tényleg ott tartunk, hogy újra és újra, szakadatlanul emlékeztetni kell rá, hogy az iszlám nagyszerű civilizációt hozott létre egy olyan időszakban, amikor a keresztény Európát a sötétség uralta, és nem lehet elítélni, mint a szabadsággal összeegyeztethetetlent, azt a vallást, amelyik annyi tudományos, művészeti, költészeti (az erotikus költészetet is beleértve!) értékkel gazdagította a világot?

Igen, ez igaz, mondják majd, de ez nagyon régen történt, ma pedig…

Ma pedig, ez tény, a muszlim világokban káosz van. Egyszerre keresik a kiutat a diktatúráikból, a fejlődésbeli lemaradásukból és a nyugati felsőbbrendűségből, amely nekik nem hozott üdvösséget. Ahogy Kína vagy Oroszország, ők is azt remélik, hogy visszatérhetnek a nemzetközi színtérre és ez éppúgy szült véres tévképzeteket az Al-Kaida és az Iszlám Állam fejében, mint ahogy hatalmas tüntetéseket indított a 2011-es arab tavasz során, amikor ezek a népek nem a saríát éltetni vonultak az utcára, csőre töltött fegyverek célkeresztjébe, hanem jogállamot, emberi és polgári szabadságjogokat, demokráciát követelni.

false

Félelmetes a muszlim világok káosza, mert valódi és rettentő fenyegetést jelent, de mielőtt az iszlámot tesszük meg ellenségnek, emlékezzünk rá, hogy a számok fényében a terrorizmus legnagyobb áldozatai muszlimok; hogy a dzsihadisták leghőbb vágya, hogy mi hadat üzenjük az iszlámnak; és hogy a Charlie tegnapi és mai gyilkosai nem szabad, hogy elfeledtessék velünk: a társadalmi beilleszkedés, az integráció működik! Franciaországban is, és egész Európában.

Ima a Charlie Hebdóért

Ima a Charlie Hebdóért

Fotó: MTI/EPA

A bankok, a posta és a hivatalok pultjai mögött tömegesen találjuk muszlim bevándorlók fiatal leszármazottjait, a harmadik generációjukat. A kórházakban már nemcsak az ápolók, de az orvosok is észak-afrikai és közel-keleti nevekre hallgatnak, és az erkölcseikben és a gyerekeik számában ezek a fiatal muszlimok – muszlim származásúak és egyre kevésbé vallásosak – alig különböznek a keresztény családok gyermekeitől.

Lesznek még merényletek. A titkosszolgálatok megsokszorozott erőfeszítései ellenére is sajnos biztosak lehetünk ebben. Ez majdhogynem elkerülhetetlen, de azzal tesszük a legnagyobb szolgálatot a dzsihadistáknak, ha minden fiatal muszlimban lehetséges terroristát látunk, és ellenséggé tesszük, holott valójában nem az.

(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.