Publicisztika

Nacionalista kormánya lesz Izraelnek, Netanjahu és a jobboldal, farvizén a radikális jobboldallal (a Naftali Bennett-féle Bajit Hajehudival és Lieberman Jiszrael Bejtenujával), a szociális reformokkal kecsegtető, jobboldali Kulanuval, valamint az ultraortodox pártokkal alakít minden bizonnyal koalíciót.

A Germanwings-gép utasait a halálba vezető Andreas Lubitzról nem találni olyan híradást a vezető európai lapokban, amelyben gyilkos cselekedetét ne kötnék a betegségéhez, rögtön a címadással. De miért is?

A magyar–amerikai kapcsolatok ma nem ott tartanak, mint a Vida Ildikó-féle kitiltások pillanatában. A helyzet sokkal rosszabb. Ennek a magyar külügyes tiltakozó jegyzék csak tünete, nem pedig oka.

A március 15-én bejelentett népszavazási kérdések mindegyike Orbán Viktor és társai fojtogató, debil rezsimjének épületéből szándékozik kiverni egy-egy téglát abból a célból, hogy mihamarabb összedőljön. A kérdések egyike egy önmagában nem sorsfordító, de szimbolikus erejénél fogva fontos témát kíván döntés tárgyává tenni.

Az Orbán–Simicska-viszály elmérgesedése után a „közszolgálati” média viharos gyorsasággal alakult át. Az MTVA „nemzeti hírtele­vízióvá” formálta vezető csatornáját, ám az első adásnapok főként újságírótanoncok által készített műsorát bakik sora tette tönkre.

Élénk vita zajlik az állampolgári alapjövedelemről. A Narancsban Gébert Judit és Tőzsér János vitaindítójára (Ami jár, az jár, Magyar Narancs, 2013. június 6.) Scharle Ágota és Váradi Balázs válaszolt (Mivel jár, ha mindenkinek jár?, Magyar Narancs, 2013. szeptember 12.), s a felvetés indoklásában és kivitelezhetőségében egyaránt joggal találtak kifogásolnivalót. Az alábbiakban az alapjövedelem társadalmi és politikai szerepéről, illetve bevezethetőségéről fogalmazok meg néhány új érvet, támaszkodva a Megújuló Magyarországért Alapítvány március végén megjelenő tanulmányára.

Mire számítson az, aki egy vidéki kisvárosban értelmiségiként és politikai szereplőként fellép a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen? Lapunk volt munkatársának vérlázító tapasztalatai.

A közszolgálati média kipróbált demokrá­ciák számára is nagy falat.

Itt lett volna a lehetőség. Ha a magyar kormánynak szerencséje van, jól előkészíti a tárgyalásokat és ügyesen kezeli a nemzetközi médiát, akkor a Merkel-látogatás, a Putyin-vizit és Orbán varsói útja kimozdíthatta volna a magyar külpolitikát a tehetetlen sodródásból. Nem ez történt. Az igazi gond az, hogy nem olyasmi ­miatt, ami fölött a kormánynak vagy a kormányfőnek ne lett volna hatalma. Nem a szerencsével volt baj, hanem a belátás hiányával.

Például, hogy meddig nézzük hülyének egymást, és mi lesz a versenyprogramban szereplő előadásokkal.

Persze nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni, hogy Szijjártóval csak betetőződött az a politika, melynek teret Martonyi és Navracsics szervilizmusa nyitott.

A Teherán által leginkább elpusztítandó országnak tekintett zsidó állam biztonsági érvei ma szóról szóra azonosak azokkal, melyeket a legfontosabb tíz arab állam megfogalmaz.

Aki nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen a budai palota és a vár újraépítésének tervein, azzal vigasztalhatná magát, hogy máshol is történt már ehhez fogható.

Kilencvenegy éves korában, március 23-án elhunyt az „illiberális állam” prototípusának megálmodója, Szingapúr alapító miniszterelnöke, Lee Kuan Yew (Li Kuang-jao).