Pamela Anderson nagy visszatérésében összemosódik a szerep és a színész

Mikrofilm

Az utolsó táncosnőben Pamela Anderson saját maga egyfajta alteregóját játssza, alakítása pedig közel járt ahhoz, hogy Oscar-jelölést kapjon. Ám Gia Coppola filmje túlzottan ragaszkodik a főszereplője és főhőse közötti párhuzamokhoz.

Pamela Andersonról a legtöbb embernek valószínűleg a Playboy-címlapok és a Baywatch jutnak eszébe. A nyuszis magazin borítóján először 1989-ben, 22 évesen szerepelt, míg C. J. Parkerként 26 évesen mutatkozott be az ikonikus sorozatban, amelyben öt évadon keresztül játszott. Pamela Anderson azonban ma már 57 éves, és nem szeretné, ha örökre nyuszis lányként és piros fürdőruhás vízimentőként emlékeznének rá, ezért az elmúlt években keményen dolgozott azon, hogy átalakítsa imázsát.

A színésznő 2023-ban Szeretettel, Pamela címmel adta ki önéletrajzi könyvét, ugyanebben az évben pedig a Netflixen is kijött róla egy dokumentumfilm Pamela közelről címmel. A hasonló, hírességek életét bemutató dokuk manapság nagyon megszaporodtak (és mint ebből a korábbi cikkünkből kiderül, mindez a hagyományos dokumentumfilmek rovására is megy), Anderson filmje azonban több volt, mint egy hírnevet nézettségre váltó, üres mozgóképes memoár. A film ugyanis azt mutatta be, hogyan lesz meghatározó a férfi nézőpont egy nő életében, majd szorít ki abból gyakorlatilag minden egyebet.

Modellként Anderson azért műttette meg mellét, majd esett át több más beavatkozáson is, hogy így feleljen meg annak a képnek, amit egy címlaplánytól elvártak, nemsokára viszont rá kellett jönnie, hogy az ő személye már teljesen eltűnt és lényegtelenné vált a „Pamela Anderson” nevű szexszimbólum árnyékában. Ettől a képtől próbált elszakadni könyvével, dokumentumfilmjével vagy például azzal a döntésével, hogy 2023 óta nem hord sminket – szeretné, ha megítélését, kinézetét immár nem a férfiak nézőpontja, hanem ő maga határozhatná meg. 

Hogy mindezt megértsük, még visszább kell mennünk azonban az időben, ahhoz a dologhoz, ami Pamela Andersonnal kapcsolatban a legtöbbeknek beugrik: a szexfilmjéhez. 1995-ben ugyanis kiszivárgott az akkori férjével, Tommy Lee-vel készített házi pornóvideójuk, amely a kilencvenes években, internet nélkül is elképesztő sebességgel terjedt el a világban. Míg Tommy Lee bármiféle negatív hatás nélkül megúszta az esetet (merthogy ő ugye egy rocksztár), Anderson a mai napig nem tudta levakarni magáról a kétes hírnevet – ez is sokat elárul arról, mennyivel gyengébb a nők érdekérvényesítése, és milyen kettős mércével kell szembenézniük. De ha ez nem lenne elég, 2022-ben Pam és Tommy címmel minisorozat is készült a világ leghíresebb szexvideójának történetéről, amely gyakorlatilag ugyanazt tette Andersonnal, mint a szexfilm: a testéből és a botrányából kreált bevételt úgy, hogy neki semmi beleszólása nem volt a dologba. Erről és a filmről ebben a korábbi cikkünkben írtunk bővebben.

Hogy mindez miért lényeges Pamela Anderson új filmjével, Az utolsó táncosnővel (The Last Showgirl) kapcsolatban? Leginkább azért, mert a film nagyon is rájátszik a főhőse és az azt alakító Pamela Anderson közötti párhuzamra.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egzaltált Dürer

A monumentális kiállítás középpontjában egyetlen mű, egy 1506-os dátummal jelölt, Selmecbányáról származó gótikus szárnyas oltár áll, amelynek az egyik táblaképével (helyesebben reprodukciójával) mindenki találkozott már. A kollektív emlékezetünkbe beégett a Vizitáció (Mária találkozása Erzsébettel), ám ez nem mondható el a nyolcból megmaradt hét táblaképről – amelyek most először láthatók együtt.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Szivárgás

Tavaly szeptemberben a kuruc.info közzétett egy olyan párbeszédet tartalmazó hangfelvételt, amelyen többek között ez hallható: „Nekem a Viktor azt mondta, hogy azért jöjjek be, hogy beszéljük meg, hogy ki fenyegetett meg.”

Szép, új, szintetikus világ

  • Váradi András

Egy jó kép többet mond, mint ezer szó. Közhelyes, de attól még igaz bon mot. Robert Capa még rá is duplázott, amikor azt mondta: el tud képzelni egy olyan képet (fotót), amely akkora hatással van az emberekre, hogy soha többé nem lesz háború.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

„Itt írd alá, Gergő!”

A fideszes ifjúságból indulva, minisztériumokon és államtalanított állami cégeken át vezető úton került Böszörményi-Nagy Gergely, az Orbán-rendszer egyik hivatásos szabadgondolkodója a MOME-t fenntartó alapítvány élére, ahol aztán nem kívánt ismertséget szerzett.

„Végre ellazultunk”

Tizenöt éve alakult meg az Ivan & The Parazol, de fontosabb, hogy a klasszikus rock ihletettségű zenekar a minap jelentette meg hatodik nagylemezét Belle Époque címmel. Az új album mellett ambiciózus tervekről és a köz­életről is beszélgettünk Vitáris Ivánnal, az együttes énekesével és Simon Bálint dobossal.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.