A kukac aktája

  • 1999. október 6.

Publicisztika

A kukac aktája

Eddig is sejthető volt, hogy Csurka István a szemétdombon végzi, de az, hogy leendő szomszédai a jöttére menekülésbe fogjanak: undorral görögjenek szét a kibelezett konzervesdobozok, a szezonjukmúlt óvszereknek pedig a szél jótékonyságára kell bízniuk magukat, hogy elfújja őket más, ha nem is kedvezőbb fekvésű, de legalább Csurka-mentes szemétdombok felé; nos, ez tulajdonképpen új mozzanatnak számít az ügyben, bár, ha jobban belegondolunk, ez sem akkora újdonság. Csurkáról sok mindent vélhetünk, de azt, hogy a Kárpát-medence okosabb bennszülöttjei közé tartozna, még valószínűleg senkinek nem fordult meg a fejében. Ellenfelei általában közepes képességű populista népszónokként tartják számon, a hívei fejében pedig az észnek nincs sok becsülete, ők a kemény, egyenes szavakat szeretik meg a tokaszalonnát.

Azt, hogyDemszky nem volt besúgó, Cs. bizonyára tudja, majd pont ő - aki saját bevallása szerint aláírt ugyan a III/III-asokhoz, de be végül mégsem súgott - ne tudná: azt azonban, hogy Magyarországon hiába nevezünk valakit besúgónak, attól még nem tettük tönkre politikailag, úgy látszik, már elfelejtette, pedig ő maga is milyen szépen túlélte, amikor néhai Antall miniszterelnök be akarta szalámizni, és még neki sem sikerült, pedig állítólag jelentős macher volt a megboldogult. (És tényleg, csak ezzel az egy húzásával elérte, hogy Magyarország nem fog leszámolni a közelmúltjával, hanem kivárja, amíg ez is elfelejtődik, ahogy a többi.)

Ha viszont Cs. mindezt tudja, miért is volt mindez? Nyilván úgy van, hogy ha valaki rákap a besúgásra és feljelentésre, már nemigen képes abbahagyni, és ha valaki az országos média látóterébe került, akkor nem érheti be holmi pimf kábszeres feljelentésekkel, politizálnia kell, azon a szinten, ahogy tud: politikai feljelentések, illetve besúgások formájában. Az ugyanis, amit Cs. most tett, még csak nem is feljelentés, csak besúgás: megmondta Demszkyt, ahogyan magára valamit adó ember utoljára a nagycsoportban teszi, ha egyáltalán. Nyilván tényleg utálja, ahogy annak idején tényleg volt oka utálni a demokratikus ellenzéket, ahová ugyan neki is, mint minden nagykorú értelmiséginek, elvben belépőjegye volt, de sosem sikerült adaptálódnia annak a tényleg szalonjelleget öltött társaságnak a frivol elittudatához, megmaradt helyette acsargó bugrisnak.

Jobb óvodákban maguk az óvó nénik koppintanak a notórius besúgó lelki orrára: Csurkát a média küldte el az anyjába, bár jobb lett volna agyonhallgatni. De azt nem lehet, a közszolgálati médiának is élnie kell valamiből, nem lehet mindig csak arról sugározni, hogy mi újság a kankalinok háza táján, vagy hol kapni olcsón nyugdíjast: ha meg lett mondva, hogy a népeket érdekli Cs., akkor egyenes adásban közvetítjük a fejében zajló anyagcserét, és slusszpassz - még akkor is, ha az ember gyanakodni kezd, és azt képzeli, hogy Cs. - ez a tartalékos III/III-as mivoltából is következtethetően:született rabszolga - valakinek a parancsára lihegett megint, valakinek, akinek nincs ínyére a gondolat, hogy Demszkyből miniszterelnök-jelölt legyen, és ezért mindent megtesz, hogy őt lejárassa. (Meg kell hagyni, egész ügyesen. Valamit mégiscsak lehetett tanulni az Antall-iskolában.) Ez a valaki most is elhatárolta magát Cs. acsargásától, de egy Tirts nevű városházi segédszemélyzet útján már kokettál vele, lesz ebből még akkora azonosulás Cs. mondandójával, mint ide a rókázótál.

Demszky szerencsére ügyes politikusnak tűnik: az, hogy a legendás forgatókönyvből visszamaradt 28 millióra perli Csurkát, relativizálja, sőt bagatellizálja az egész históriát, ráadásul a riposztban van valami az egykori demokratikus ellenzék szellemességéből, ami a korszak kívülállói számára esetleg tényleg ijesztőnek, elidegenítő hatásúnak tűnhetett, de tetszik, nem tetszik, ők voltak az egyetlen ellenállási mozgalom.

Amikor tehát Cs., miután a Demszky elleni rágalmaival lebukik, és erre gyorsan kijelenti, hogy az egész demokratikus ellenzék en bloc ügynök volt, végül is az ország múltját leprázza, vagyis, ahogy ő maga nevezné: hazát árul. Arról nem ő tehet, hogy egyelőre nincs rá vevő: bár, lásd Tirts személyzet úr elszólását, lehet, hogy mégiscsak lesz, úgyhogy hiába nincs gusztusa hozzá az embernek, valamilyen szinten muszáj komolyan venni Cs. acsargását. Arról nem is beszélve, hogy elég egy országgal odébb fordítania a fejét az embernek, és máris Jörg Haidert látja, aki annyiban különbözik Csurkától, hogy hatékonyabb a fitneszprogramja.

De Cs. szívós alkat, még behozhatja.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.