Publicisztika

Az ostobaság milyen fokára kell eljutni egy politikai pártnak ahhoz, hogy bizosan ne nyerhessen választást Magyarországon? Elég nagyon ostobának lenni, avagy csak az annál is ostobább létállapot a biztos bukó, netán a nagyon-nagyon ostobánál is hülyébbnek kell lenni az ellenzékiséghez? A megannyi fontoskodó okfejtés dacára - tizennégy évvel az első szabad választások után - erre a kérdésre egyszerűsödött az ún. magyar politikai közélet minden problémája. Nem véletlen, hogy mindez az elmúlt hét vége alapján merült föl bennünk, bár kétségtelen, hogy agyunkat már a "Baloldali tévét a baloldalnak!" imbecillitása is alaposan felpörgette.

Az orosz tábornokok hörgése (hogy tudniillik ezentúl majd jól lelövik a belga NATO-gépeket, ha a három balti állam fölül véletlenül az orosz levegőégbe tévednek) tulajdonképpen mára teljességgel érthetetlenné és anakronisztikussá vált. Pedig még tíz évvel ezelőtt is ez maga volt a világtörténelmi realitás: huh, megint jönnek az oroszok, kiássák Kádárt, és elveszik a nagymama vekkerét (meg néhány kisebb tájegységet). Persze már akkor is csak azért lehetett ez a realitás, mert elég sokan elhitték, vagy úgy tettek, mint akik elhiszik, hogy az: mindegy, elmúlt, fátylat rá.

. .

A rendszerváltás óta először fordult elő, hogy egy újságírót letöltendő szabadságvesztésre ítéltek rágalmazásért, vagyis egy olyan bűncselekményért, amivel kapcsolatban eleve csak a sértett magánvádja alapján indulhat eljárás. A Demokrata főszerkesztőjét azért ítélte tíz hónapi fogházra az első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert lapjában valótlanul állította Mécs Imre országgyűlési képviselőről, hogy az ellene és társai ellen 1957-ben folytatott eljárás során - melyben első fokon őt magát is halálra ítélték - "feladta" társait, akiket részben az ő vallomásának köszönhetően akasztottak fel. Ahogy a bírósági ítélet indoklása is utal rá, aligha létezik a becsület csorbítására alkalmasabb magatartás, mint nagy nyilvánosság előtt "valakiről azt állítani, hogy miatta ítéltek halálra és végeztek ki több embert". A példátlan ítéletet mégis óriási felháborodás fogadta, és nem is csak az elítélt elvbarátai körében.

Az idei nőnapon több újságban, televíziós műsorban az újságírónőké volt a főszerep, ha médiumuk csatlakozott az UNESCO által meghirdett, a Nők szerkesztik a híreket című programhoz. Az akció védnöke az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal volt. A nőnapi sajtót áttekintve kérdéses, van-e értelme egyetlen napra "emelni"- vagy inkább "korlátozni" - a nők emancipációját. A megjelent számtalan mézesmázos írás a nők fontosságáról, nélkülözhetetlenségéről, az irántuk érzett szeretetről és egyenjogúsítási igényükről szólt, visszaidézve a "minden anyának egy szál piros tulipánt" életérzést, hogy már a következő ünnepre is utaljunk.

A hét végén, az iraki háború első évfordulóján világszerte tüntetésekre gyűlt össze a hivatásos globalizációellenes szakmunkások, antiimperialista szabadságharcosok, ó-, új- és antikommunisták, radikális antiszemiták, vallásos és istentagadó pacifisták, a legkülönfélébb összeesküvés-elméletek híveinek és a "palesztin ügy" barátainak tarka tömege. Az érdeklődés lanyha volt: talán Olaszországban mozdultak a legtöbben (négyszázezren), de az annak idején erősen háborúellenes Németországban alig pár ezren mentek ki az utcára, a londoni események legfőbb attrakcióját pedig az a két Greenpeace-aktivista képezte, akiknek a Big Benre sikerült kifüggeszteniük transzparensüket, miszerint "Ütött az igazság órája". A tüntetők - amellett, hogy hazug trógernak nevezték Busht és Blairt - az iraki megszállás végét (valamint Palesztina fölszabadítását) követelték, nemet mondtak a terrorizmusra és a háborúra (az utóbbira fordított pénzt "oktatásra" és "munkahelyteremtésre" szánnák, természetesen nem Irakban), sőt, még az iraki ellenállást is éltették. Hozzák haza a katonákat, ne nyomják már el Irak népét ésatöbbi. Békét a világnak!

Megint bajban van ez a "nagy múltú egyesület". Az egy ideje soros "megmentő", ahelyett, hogy kicsengetne 300 millió forintot, kormol össze-vissza, mint egy sarokba szorított notórius kölcsönkérő. Kovács Ádám, aki már vagy húsz esztendeje feltalálta a rák halálbiztos ellenszerét, ilyeneket szól: de mindegy, milyeneket, a lényegük az, hogy majd holnap, majd holnap. (Még az is elhangzott, hogy valamelyik holnap készpénzben fizet 300-at.) Ez az aktuális probléma, és az is lehet, hogy valóban életbevágó az ügy, de e szomorú és szégyenteljes történet egészét tekintve mellékszál, egy jó ideje várható következmény csupán, ami biztosan elmúlik, s aztán is lesz valahogy.

Apámnak milyen egyszerű volt - sóhajtott fel dr. Kovács Arisztid, a kerület megbecsült, öreg háziorvosa. Szemüvegét gondosan beletette kopott fémtokjába, s azt ráhelyezte a hatóságtól érkezett hivatalos levélre. Holnaptól tehát megjelenik nála is az "ellátásszervező", hogy megalkudjanak: mennyiből gyógyíthat mellhártyagyulladást, légcsőhurutot, magas vérnyomást, kit küldhet kórházba, s kit nem. Ha jól viselkedik, az év végén jár neki a "fejkvóta alapján fizetett bónusz" - a takarékosság díja -, amit aszerint fizet az ügynök, hogy valamiféle normához képest olcsóbban vagy drágábban mérte-e a medicinát.

Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke durcásan visszautasította azt a kitüntetést, ami valójában nem is neki járt. Medgyessy Péter ugyanis azt mondta az önbugártalanított díjátadó után, hogy igazából a szlovákiai magyaroké a Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje, meg a romániaiaké meg a szerbiaiaké, utóbbiak már hordják is, de a szlovákiaiak nem, mert nekik nem kell, vagyis Bugárnak nem (biztosan van már neki otthon).

Mindenki lehet híres tizenöt percig - e talaj menti bölcsesség Andy Warhol nevéhez köthető, s egész eddig azt hihettük, hogy csupán jól hangzó blöff. De Andy a magyar lélek nagy ismerőjének tűnik ma már. Csak nem volt ő is magyar (származású)? Ezt inkább ne firtassuk! Ám az tény, hogy valami Döbrentei Kornél nevű honfitársunk (bizonyos, nem ellenőrzött források szerint költő, a Hír Tv közvélemény-kutatásán 80 százalék szavazott igennel arra a kérdésre, hogy ő írta-e az Anyám piros-fehér-zöld tyúkja című verset) elmúlt hetek alatti szereplése arra hívja fel a figyelmet, hogy Andynek mégis több esze lehetett a Campbell-féle leveskonzervnél. Mindenesetre aranyköpése a mai Magyarországon immár axiómának tekinthető, s csak egy kicsit kellett hozzá zsidózni. A kölyökpezsgőmámorban lenyomott aviatika történeti jelentőségű burleszk már csak tejföl volt a töltött káposztán, csupán arra jó, hogy beszéljünk még egy kicsit róla. A jövő héten nyilván az állatkertben fog randalírozni, azért, mert a galléros pávián csak az egyhetes Magyar Nemzetet kapja, s abból is kilopja a vezetőség a szexhirdetéseket. Az állatkert után talán a Borsodi Liga valamelyik meccse, aztán a megérdemelt felejtés következik.

Csúnya csapdát állított a miniszterelnök és csapata a nagyobbik ellenzéki párt vezérének. Az eszmecserét kezdeményező Medgyessy Péter minden külön értesítés helyett azt javasolta a betoppanó, télikabátjából még ki sem bújt Orbán Viktornak az újságírók és a kamerák gyűrűjében, hogy a sajtó - vagyis ország-világ - előtt beszélgessenek el a feleket kölcsönösen érdeklő közéleti kérdésekről. A meglepett exkormányfőnek mindössze egy-két másodperc állt rendelkezésére, hogy á-t vagy bé-t mondjon. Politikai ösztönei nyilván azt súgták; nem jönne ki jól abból, ha a provokációt viszszautasítaná. Másnap feltehetőleg azzal lenne tele az ellenséges bal-liberális média, hogy nem merte vállalni a nyilvános megmérettetést, és már megint csak akadályozta a pártos-önös érdekeken felülemelkedő össznemzeti konszenzuskeresést.

Örvendj, magyar, örvendj, gazda! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára bejelentette, hogy immár a Tesco sem fog (az Auchan, a CBA, a Metro és a Spar után) "tejimitátumot" forgalmazni.

Nem lehetünk túl büszkék, Zrínyinek még kijutott egy rendes kan, nekünk már csak olyanra fussa, amit az ájtatos képű Semjén Zsolt is ki bír lőni Mauser-Beretta típusú, EU-szabványos gyíklesőjével, míg halkan elmorzsol egy páternosztert a csíkos hátú lelki üdviért. A fene tudja, mennyire érvényes beszállókártya a vadkanmennyországba egy szekérderék sörét Semjéntől, valószínűleg inkább érvénytelen jegy. Január 25-én nem volt jó vadállatnak lenni Magyarországon, a Lónya falui vadasparkban meg pláne, hisz az úri kompánia állítólag durrantott mindenre, ami mozgott: Herbály Imre szocialista parlamenti fővadász szerint viszont minden szabályszerűen zajlott, még áldozatot is mutattak be Dianának

Ciprus több okból is nevezetes hely. A legenda szerint itt szállt ki Aphrodité a habokból, amit ugyan nem tudunk igazolni, ám tény, hogy ha megkezdődik egy építkezés a tengerparton, néhány kapavágás után általában egy ókori város romjaira bukkannak a munkások. Ciprus továbbá arról is nevezetes, hogy ez Európa utolsó, szögesdrótokkal megosztott országa.