Csúnya csapdát állított a miniszterelnök és csapata a nagyobbik ellenzéki párt vezérének. Az eszmecserét kezdeményező Medgyessy Péter minden külön értesítés helyett azt javasolta a betoppanó, télikabátjából még ki sem bújt Orbán Viktornak az újságírók és a kamerák gyűrűjében, hogy a sajtó - vagyis ország-világ - előtt beszélgessenek el a feleket kölcsönösen érdeklő közéleti kérdésekről. A meglepett exkormányfőnek mindössze egy-két másodperc állt rendelkezésére, hogy á-t vagy bé-t mondjon. Politikai ösztönei nyilván azt súgták; nem jönne ki jól abból, ha a provokációt viszszautasítaná. Másnap feltehetőleg azzal lenne tele az ellenséges bal-liberális média, hogy nem merte vállalni a nyilvános megmérettetést, és már megint csak akadályozta a pártos-önös érdekeken felülemelkedő össznemzeti konszenzuskeresést.
Medgyessy cselénél csak az volt váratlanabb, hogy Orbán önként dőlt be a trükknek. És ami még meghökkentőbb, hogy a következő másfél óra alatt semmilyen épeszű stratégiát nem talált ki arra nézvést, miképpen teljesítse elfogadhatóan a vállalt feladatot. Mintha a nemzeti érzelmű szakszervezeti funkcionárius pózába merevedett volna, aki rosszallással a hangjában, de szinte tisztelettudóan kérdezgeti az ország első számú vezetőjét, hogyan kíván javítani a lakosság sanyarú anyagi helyzetén. Furcsa módon statisztaszerepbe kényszerítette önmagát, ami pedig egyáltalán nem fér össze azzal a megkérdőjelezhetetlennek tartott tekintéllyel, amit a legnépszerűbb és persze kormányképes tömörülés - szövetség - belső versenytárs nélküli csúcspolitikusáról sugallni kíván. A vendéglátó által előhozott témákkal kapcsolatban hangoztatott orbáni kifogás - "de nem ez állt a meghívólevélben" - az adott szituációban nem releváns problémának vagy éppen finom iróniának, inkább bürokratikus akadékoskodásnak tetszett. Könyvelői földhözragadtságként is értékelhető: Orbán mindenáron konkrétan akart milliókról és milliárdokról egyeztetni, mintha a költségvetési bizottság Medgyessyhez kihelyezett ülésén alkudozna a kiadási oldal egyes tételeiről - miközben partnere emelkedett szellemben szólt az ország előtt álló alapvető kihívásokról.
Amint viszont a foglalkoztatáspolitikához és a szívének mind kedvesebb kérdéskörhöz, a "fogyik a magyar" problémahalmazához értek, a négygyerekes családapa félresöpörte a munkanélküliség nagyságát jelző adatok, illetve a születések és halálozások számának alakulását mutató longitudinális idősor jelentőségét. Viccesnek szánt története és annak bizonytalan csattanója elődje, Horn Gyula ismert kifakadására emlékeztetett: Túl sok a statisztikus! Ráadásul utóda, az egyébként rettenesen rossz rétor, notórius szó- és névutófelejtő, magánhangzó-tévesztő és mássalhangzó-torlódással küszködő jelenlegi miniszterelnök hamar ellazult, és még a sztori előtt, Orbán országértékelő példabeszédére utalva szemtelenül közbeszúrta: "Csiga lesz benne?" A begörcsölt pártelnök képtelen volt replikázni: "se csiga, se facsiga, de még út-elágazás sem, mondd utánam" - évődhetett volna kollégájával, ha formában van.
Mi történt Orbánnal? Miért viselkedett ilyen szerencsétlenül? Miérthagyta, hogy bevigyék az erdőbe? Talán nem volt más választása és kizárólag kármentésre törekedhetett? Vagy mert Medgyessy már első mondatával ügyesen tematizálta a közbeszédet, végleg átírta a politikai napirendet és örökre elvette minden lehetséges kommunistázás élét? Dehogyis: Quatsch mit Sosse!, kiáltaná szépemlékezetű gimnáziumi osztály-főnököm.
H
Mit tehetett volna?
Először is, miért ne mondhatta volna abban a válságos történelmi pillanatban, miután belépett az ajtón és felismerte, Medgyessy csőbe akarja húzni: "Miniszterelnök úr, megfontolásra érdemesnek találom ajánlatát, bár, valljuk be, felvetésének van egy kissé populista íze. Ennyiből emlékeztet az Ön elhamarkodottnak bizonyult európai parlamenti közös pártlistás ötletére. Ugye azt nem gondolhatjuk komolyan, hogy koncentráltan tudunk tárgyalni a fotósok pergőtüzében? Még azt mondaná az MDF elnök asszonya, hogy puszta pr-eseménnyé silányítottuk találkozónkat, amire pedig közel két éve várunk. Elfogadva mégis elképzelésének egy részét, indítványozom, tíz percet beszélgessünk kötet-lenül az újságírók előtt, de aztán vonuljunk vissza: hoztam magammal tíz fontos pontot, ezeket részletesen meg kellene vitatnunk az egész nemzet jövője érdekében. Így a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad."
Másodszor, ha Medgyessy ekkor ravaszul arról tájékoztatja, hogy a kormányváltás óta alaposan átépítették a Parlamentet, és már nincs olyan hátsó szoba, ahol nyugodtan kettesben maradhatnának; ráadásul mindenütt dolgoznak-járkálnak, és csupán az a parkettához szögelt két fotel szabad ott a kisasztal mellett (amire a jó közérzet megteremtése érdekében és a jegyzetelést megakadályozandó dús növényzetet helyeztek), akkor miért nem használta ki a széles nyilvánosságot kormánykritikája kifejtésére? Mondjuk kijelenthette volna az egybegyűltek füle hallatára: "Miniszterelnök Úr, azért, hogy az európai uniós csatlakozás előestéjén már megint megszorító intézkedésekre van szükség Magyarországon, mindenekelőtt az Önök katasztrofális költségvetési politikája a felelős. Nem ezt ígérték a magyar választópolgároknak 2002-ben. Ez lenne az a bizonyos jóléti rendszerváltás? Mi nem így kormányoznánk. Ha 2006-ben ismét az általam vezetett politikai erőt tiszteli meg a nép a bizalmával, ígérem, rendbe tesszük az ország ügyeit. Addig pedig először az európai parlamenti választáson vágunk vissza a szocialistáknak a két évvel ezelőtti minimális vereségért."
Vagy akár keményebb hangot is megüthetett volna. Ehelyett kölcsöntollával - sajátját érkezésekor valószínűleg elkobozták - buzgón strigulázott: lám, már megint nem fogadta el egy újabb fontos életszínvonal-javító indítványomat a szocialista-liberális kormány feje. Medgyessy közben élénken fejtegethette, mit miért és mit miért nem - a korábbi miniszterelnök nem szállt vele vitába.
H
Miért volt passzív?
Orbán magatartásának okain merengve néhány hipotézist próbáljunk meg kizárni. Bár nem lehetetlen, de nem is valószínű, hogy a hit, a szeretet és az összefogás erejében bízva a találkozó első percétől kezdve abban reménykedett, hogy Medgyessy ültő helyében azonnal elfogadja a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség minden egyes új pontját. Azt pedig sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudjuk, hogy a megbeszélés előtt élesen összeszólalkozott volna Kövér László barátjával, és emiatt lett volna másfél órán keresztül végig maga alatt. Finn hokimeccset sem adtak a tévében, mint az 1994-es választások éjszakáján, ami elvonhatta volna a figyelmét a nagypolitikától.
Közelebb jutunk talán a megoldáshoz, ha a szerepjáték megkövetelte viselkedés és a valóságos érzületek közötti feszültség - antagonisztikus ellentét - bénító hatását boncolgatjuk. Nem lehet könnyű olyan emberrel udvariaskodni, akiről úgy gondoljuk, funkciójának betöltésére eleve alkalmatlan, és különben is a mi pozíciónkat csaklizta el (átmenetileg). Ráadásul közismert kommunista kém, a D-209-es ügynök, akivel rendes ember szóba sem áll. Csak azért tesszük ezt most meg, mert a demokráciajátékszabályai néha rákényszerítenek bennünket a jópofizásra. De azért érzékeltetjük a határokat: ha komolyan polemizálnánk a trónbitorlóval, túlságosan felértékelnénk jelentőségét és elbizonytalanítanánk lelkes híveinket. Ezért gyorsan tisztázzuk, hány pontot utasít el kitűnő és népszerű indítványaink közül, aztán húzzunk haza és röhögjünk közösen barátainkkal újabb, módfelett kínos bakijain.
A duma fideszes bojkottjának azonban van más magyarázata is. Ez pedig az a fokozatos intellektuális színvonalromlás, amire Debreczeni József Orbán beszédeit végignyálazva már felhívta a figyelmet. A politikai giccs nyelvezetétől nehéz elszakadni, és nem könnyű visszatérni a racionális érvelés területére. Ráadásul ha szűk bajtársi körben vagy mindenre elszánt tömegeink előtt kell megszólalnunk, akkor félszavakból, összekacsintásokból úgyis mindent megértünk: nincs szükség fölösleges szófacsarásra. Különben is, a logikus és tartalmilag magas színvonalú közbeszéd a vájt fülű értelmiségieken kívül mindenki mást elriasztana.
Orbán láthatóan elszokott az ellenérvektől - hirtelen, éles helyzetben pedig nem megy már úgy az adok-kapok, mint fiatalkorában.
Mi a tanulság?
H
A politikai ellenfél lebecsülése persze ugyanolyan hiba, mint démonizálása. A róka és a gólya közös étkezéséről szóló mese, amit a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kezdett terjeszteni az esemény után, téves analógia. Ezúttal nem sértette meg senki az egyenlő pályák, egyenlő esélyek, egyforma karosszékek ősi elvét. Még akkor sem, ha Orbán arra készült, hogy zárt ajtók mögött ellötyögi az időt Medgyessyvel, majd kifelé jövet kiszögeli tíz pontját a Parlament kapujára, és átadja az előre megfogalmazott press release-t a fásult firkászoknak. A potenciális miniszterelnök-jelölttől elvárható, hogy akkor is vágjon az esze, ha nem tréningezett előtte magyar vagy külföldi tanácsadóival. Egy újszülött aligha érthette volna meg az mtv-n sugárzott egyórás összefoglaló alapján, miért isteníti ezt az unalmas politikust néhány száz ezer vagy millió ember, és miért tart tőle ugyanennyi.
Mindebből nem következik, hogy Orbán ne szedné magát össze 2006-ig. Ha megnyeri a választásokat, százszor adja majd vissza a verést. Ámbár nem Medgyessynek, aki nyilván le fog lépni a politika színpadáról, hanem mindanynyiunknak.
A szerző szociológus.
