A közellenség

  • 2004. március 11.

Publicisztika

Örvendj, magyar, örvendj, gazda! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára bejelentette, hogy immár a Tesco sem fog (az Auchan, a CBA, a Metro és a Spar után) "tejimitátumot" forgalmazni.

n Örvendj, magyar, örvendj, gazda! A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára bejelentette, hogy immár a Tesco sem fog (az Auchan, a CBA, a Metro és a Spar után) "tejimitátumot" forgalmazni.

Az agrárkormányzat tudniillik rájött, mi hozza a rontást a magyar vidékre. A csúnya, gonosz manó neve: Reggeli Ital. Nagyon kell vigyázni vele, olyan külsőt is tud magának varázsolni, hogy jó tündér nővérére, a Tejre hasonlítson, de belül attól még fekete marad a lelke. Aki hazaviszi, reggelre felpuffad, büdös lesz a szája, és pörsenéses a valaga, sőt, ha éjszakára kinnfelejtik a kredencen, a kemencéből kilopja a tüzet, és felgyújtja a pitvart. Teliholdkor hokedlit dobál, kicsorbítja a késeket és a Vasárnapi újságra tekeri a rádiót. Egyes adatközlők arról is beszámoltak, hogy rég elhalt ávósokkal és falusi párttitkárokkal látták tivornyázni.

A Reggeli Ital nagyon, nagyon gonosz.

Még szerencse, hogy az agrárminisztérium ördögűzői résen voltak, és a varázslat, amit kitaláltak, ahhoz képest nem is fáj olyan sokba. Mármint ahhoz képest, hogy - állítólag - a fél pályás útlezárások problematikumának alternatív megoldásaként felmerült: építsünk az eltraktorosított útszakaszokon a lezárt helyett egy másik fél pályát, közvetlenül a szabadon hagyott mellé. Ez se lett volna ám rossz, pár száz kilométerrel több út épül, észre se vesszük a nagy sürgölődésben, csak a sok paraszt nézett volna nagyot, amikor arra ébred, hogy már nem is zár le semmit, és csak úgy száguldanak az autók az új fél pályán, mert a Csillag Pista az autópálya-építő varázspálcájával arra betonozott az éjszaka!

Nem biztos, hogy pontosan értjük, de az elmúlt hetekbeli varázslat lényege a következő.

A központi költségvetés beletesz a tejágazatba valamivel kevesebb mint 27 milliárd forintot. (Azért valamivel kevesebbet, mert ebből a 27 milliárdból valamennyi leesik a sertés- és baromfitartóknak is.) Ez a 27 milliárd azon az 50 milliárdon felül értendő, amit az agrárkormányzat - garantált hitelek formájában - a tüntetések előtt ígért meg a gazdáknak. (De lehet, hogy 60 volt.) A huszon-akárhány milliárd legnagyobb részét - közvetlen támogatás formájában - a tejfeldolgozók kapják: minden, az eddig felvásárolt mennyiségen felül átvett liter után 40 forintot. Bemegy a felvásárló a Pénzosztó Hivatalba, én mindig tíz liter tejet szokok átvenni, januárban meg februárban is, de márciusban húszat vettem át, ide a négyszáz forintot, szemüveges barátom!

  • Ebből a literenként 40 forintból egy kicsit (úgy 6 forinttal) többet fizet a tejtermelőknek, akik ezzel többé-kevésbé a pénzüknél is vannak: amikor kiálltak az útra, 72 forintos felvásárlási árat követeltek, 68-nál hazamentek, ha jobb idő lesz, és 70 kell vagy 72, vagy 222, megint kiállnak, idejük van, tejük van, ahogy mondani szokás.

    A felvásárló a 34 forintot elrakja. Ez az a pénz, amit az agrártárca egy másik intézkedése miatt nem keresett meg: a minisztérium ugyanis első körben megállapodott négy nagy áruházlánccal (amikhez most csatlakozott a Tesco), hogy azok ezentúl nem forgalmazzák az ártó törpét, a Reggeli Italt. A reggeli ital fele tej, fele meg vízzel felspriccelt permeátum, vagyis olyan zacc-féleség, ami a tejporgyártásból visszamarad. Az egészségre éppenséggel nem ártalmas, az unió sem tiltja, tejnek egy kicsit tej, de nem nagyon, az íze meg pont olyan, amilyen. (Azt meg most ne firtassuk, hogy a "tej"-ként eladott ital mennyi tehenet látott dobozolás/zacskolás előtt.) De biztos van, aki ezt szereti. Vagy ezt muszáj szeretnie: mert olcsó - ötven forinttal olcsóbb, mint a tej - és csak erre futja neki.

    Az agrártárca, nyilván a megszorítások jegyében kidobott megint egy rakás adóforintot, hogy dotálja az "agrárbékét", amit egyrészt úgysem lehet, mert nincs az apénz, amivel egy évek óta reménytelen gazdálkodási formát életre lehetne kelteni, másrészt ennek érdekében belepiszkált a piacba, ami - a gazdaság rideg törvényszerűségei miatt - újabb súlyos forintokba fog kerülni. Egy reálgazdaságinak láttatott problémát tíz év múltán sem bír akként kezelni a politika, ami: azaz szociális kérdésként. Abba kellene hagyni az "agrárválság kezelése" fedőnevű hazudozást; nem kellene azzal hitegetni a gazdákat, hogy ők a magyar gazdaság fejlődésének a zálogai, és ezzel párhuzamosan az erejüket jóval meghaladó beruházásokba kergetni őket (mint tették velük az előző ciklusban), s olyan illúziókat sem kellene kelteni bennük, hogy amit (és főleg ahogyan) most csinálnak, az verseny- és életképes. 1989 után a nagy vasműveket sem lehetett fenntartani ítéletnapig, mert az egész ország rokkant volna bele; a mezőgazdaságot sem lehet kétévente megmentni úgy, ahogyan ezt tíz-egynéhány év óta teszik a magyar kormányok. Mert annak előbb-utóbb mindannyian megisszuk a levét.

  • Figyelmébe ajánljuk