A városi futás sokak számára unalmas. Tömegben kell futni kordonok között, oda-visszázni kell, hogy kijöjjön a 21 vagy 42 vagy akárhány kilométer, fordítók, unalmas felüljárók, ronda utcák csak azért, hogy a pár kilométeres szép szakaszon nézelődhessünk. Van azonban egy másfajta városi futás, ami garantálja az izgalmat, az élményt, és egészen más szemmel fogjuk látni a várost, mint bármikor korábban. Akár a saját városunkat is.
A tájfutás alapvetően erdei sport, egy speciális térkép (erről lásd a keretes írást) segítségével kell megtalálni a kihelyezett ellenőrző pontokat a versenyzőknek, és a lehető legrövidebb idő alatt célba kell érni. Kijelölt útvonal nincs, mindenki úgy vág át a dzsindzsán, ahogy tud, megkerülheti a dombot vagy felmászhat rá, mehet körbe az úton vagy egyenesen irányba, mindegy. Életkori kategóriák szerint alakul a táv, a kicsiket szalag segíti. Az előzetesen feltüntetett táv csak hozzávetőleges, és ha azt gondolnánk, hogy nekünk 6-7 kilométer smafu, tessék megpróbálni.
Térképpel városban
Ennek a sportnak a városi, parkos változata elsősorban nem a technikás terep legyőzéséről szól, hanem a gyorsaságról. A városi terep könnyebb, és hogy a lehető leggyorsabb legyen, ezek a pályák jóval rövidebbek is, mint az erdeiek. Hogy köpjed csak ki a tüdődet az alatt a 15 perc alatt, amíg futsz. A városi futás lehet kissé unalmas, ha kertvárosban kell kikockázni az utcákat, de vannak különleges helyszínek: a budai Vár (amikor épp nem építési felvonulási terület), Miskolc Kisavas (azt hiszed, ismered Miskolcot?) vagy Eger (ha beengednek a várba), ahol nagyon jó térképpel futni.
Egyes városok rendeznek saját városi futást. Az egyik legemblematikusabb a velencei verseny, ilyenkor több napos a rendezvény több helyszínnel. A városi terepfutás királynője azonban minden kétséget kizáróan a City Race Euro Tour. Ez egy programsorozat, amelyben áprilistól novemberig lényegében minden hónapban van egy háromnapos városi verseny két középtávú és egy hosszútávú futammal. A városok pályázhatnak a részvételre. A különlegességét egyebek mellett az adja, hogy a hosszútávú futamon a pálya tervezett hossza életkortól függően akár tíz kilométer feletti is lehet, ez tehát már futásmennyiséget nézve sem tudható le pikk-pakk. És még tájékozódni is kell. Képzeljük el, hogy egy térképpel futunk Portóban, Londonban, Milanóban vagy Edinburgh-ban!
Az idén először Budapest is bekerült a versenynaptárba – tavaly Esztergommal debütált Magyarország a rendezvényen –, így a pünkösdi hétvégén több helyszínen is találkozhatunk fura alakokkal, akik térképpel a kezükben szaladgálnak, mint az őrültek a harmincfokos kánikulában. Az első futam pénteken este lesz a Városligetben, a második szombat délelőtt a Gellért-hegyen, a harmadik pedig vasárnap délelőtt Óbudán. Az óbudai lesz a hosszú táv, tehát a Fő tértől, ahol a versenyközpont is lesz, akár a Puskás-szoborig is el kell majd futniuk a hosszabb távon indulóknak.
A Google itt nem a barátod
A tájfutó térkép azért speciális, mert – főleg a városi – extrém részletes, a Google-térkép ovis szint hozzá képest. Nemcsak minden utca, de minden beugró, árkád, kukatároló is fel van véve, és persze minden kuka is, fák, bokrok, padok. Ez az extrém részletesség elsőre kaotikus, de hamar meg lehet szokni. Az utcanevek nincsenek feltüntetve.
Talán az a legfurább, hogy az aszfaltozott utak rózsaszínek, a gyalogutak, ösvények feketék. Az erdő fehér, a bozót zöld, minél zöldebb, annál kevésbé járható, a füves terület sárga. A liget sárga alapon zöld foltos. A víz legalább kék. Erdőben különösen, városban nem mindig fontosak a szintvonalak. Erdőben tehát a domborzat, a növényzet és az úthálózat segíti a tájékozódást, városban az épületek, utak, növényzet (fasor, park, virágágyás). A Városligetben nem, a Gellért-hegyen viszont elengedhetetlen a domborzat figyelése.
A térképet a versenyző közvetlenül a rajt előtt kapja meg, tehát ismeretlen a versenyterület, és az is, hogy hol vannak a kihelyezett és begyűjtendő pontok. A pontokat meghatározott sorrendben kell érinteni, azt pedig, hogy megtalálta a versenyző az adott pontot, csipes kis eszközzel kell igazolni. A versenyzők egyénileg, saját időre indulnak – van tömegrajt, de az speciális –, ha a célt is érintették a csippel, akkor a rendezők megnézik, érvényes volt-e a futam, meglett-e minden pont. Több lehet, kevesebb nem. Egészen kicsi gyerekeknek és kezdőknek is van pálya, ezek rövidebbek, könnyebbek.
Kihívás
Ha azt hinnénk, hogy ez egyszerű, ki is lehet próbálni, hogy valóban az-e. Bárki nevezhet, aki kedvet kapott egy kis futáshoz. Ha semmit sem tud erről a sportágról, kérhet segítséget a szervezőktől vagy a helyszínen a versenyzőktől – akár tőlem is, én ott leszek. Szinte biztos, hogy a kezdő tájfutó , hogy el fog tévedni, de hol máshol érdemes eltévedni, mint abban a városban, amiről azt hisszük, hogy ismerjük?
Amikor először voltam City Race versenyen Londonban, nem voltak hatalmas elvárásaim; a városi versenyek kellemesek, az pedig külön tetszett, hogy nem kell őrült tempóban futni, hiszen hosszú a pálya. Aztán amikor bekeveredtem a Barbican legmélyebb bugyraiba, rájöttem, mennyire nem egyszerű ez az egész: három szint, közülük kettő valamilyen utcaszint is, néhány lépcső és folyosó nem használható.
Hasonlóan tanulságos lehet most Óbuda is. Elsőre persze azt mondhatja mindenki, pofon egyszerű, blokkházakat kell csak kerülgetni. Valójában már a Fő tér környéke is rendkívül izgalmas terep, a Lajos utca és a Bécsi út közti részen pedig garantáltan téblábolnak majd a tanácstalan versenyzők. A Gellért-hegy fizikailag kimerítő futam lehet, hiszen biztosak lehetünk benne, hogy néhányszor meg kell mászni az egészet föl és le. De legalább a gyönyörű dunai panoráma kárpótol. A Városliget kellemes és könnyű terep, ez lehet a kapu, ami beszippantja a bizonytalankodó futókat egy olyan világba, ami sokkal menőbb, mint kordonok között haladni a cél felé.
