Publicisztika

Kedvező szelek fújdolgálnak ismét a magyar belpolitikai ugaron a "történelmi" keresztények háza táján. A Kérit patak mentén kódorgó Illés hollók hozta eledeléhez mérhető csak azoknak az ínycsiklandozó közéleti csemegéknek az élettani kisugárzása, amelyek újabb és újabb gyógyírt kínálnak legsajgóbb gyötrelmükre, a horror vacuira. A költségvetési aranyborjú körüli zsibbasztó kéjtánc, a szektaellenes ecstasy és a nacionális mákony homogén élvezete idő múltán telítettséget eredményez. Iyenkor jön jól egy kis varietas. Mondjuk némi üldöztetésélmény formájában. Fontos persze, hogy ne ómódian történjék, hanem úgy modernül: virtuálisan, és ha lehet, képernyősen. Elvégre is aktuális keresztények vagyunk, vagy mi a szösz.

Mennyit érnek meg nekünk a közszolgálati televízió híradójának termelési riportjai? Mennyit ér esténként mondjuk tizenöt mosolygó kormánytag a hálószobánkban, és mennyit ér ugyanez éves bontásban? Mibe kóstál A hét nyílt MIÉP-propagandája, amit egy, a vasárnapi istentiszteletre készülő női kápónak maszkírozott, gonosz tekintetű asszony celebrál a hét, minden egyes hét méltó közszolgálati lezárásaként? Mibe fáj a közszolgálati televízió egyes politikai műsoraiból menetrendszerű pontossággal felbüfögő rasszizmus és idegengyűlölet, és mit fizetünk azért, hogy a magyar újságírás szakmai és morális perifériájáról toborzott, esetleg magukat oda leküzdött újságírók kormánypárti képviselők által a kezükbe nyomott dossziék alapján "riportokat" készítsenek? Mennyi közpénzt reszkíroznánk azért, hogy e kormánypárti politikusok igény szerint készíttessenek magukkal interjúkat a seggnyalás Paganinijeivel, reggel, délben és este? És mit ér meg nekünk az, amiről a közt szolgáló televízió hallgat? Mennyibe kerül Hernádi Gyula és Gyurkovics Tibor?

A Miniszterelnöki Hivatal összeállítást készített a hazát külföldön lejárató magyar közéleti személyiségek viselt dolgairól. Kinek mondták, mit mondtak. A lejáratók közt ott van Kovács László és Magyar Bálint, aztán Kéri László politológus (aki egy német lapnak azt a vérlázító, denunciáns nyilatkozatot találta tenni, hogy a kormány nehezen tűri a kritikát: hát nem pofán kéne vágni az ilyet?) meg néhány zsidó vallási vezető, akik arról adtak számot külföldi lapoknak, hogy kissé nyugtalanítja őket a kormány és az antiszemita MIÉP combozása az asztal alatt.

Vajon mi üt nagyobbat? A tégla vagy a képe? Révai azt mondja, és ezen itt és most a nagylexikont értem, az illusztráció tulajdonképen, így mondja, egy pével, "tulajdonképen értelmezés, magyarázás; újabban a könyveknek díszítése, a szövegnek értelmezése képekkel. Illusztrált könyv vagy folyóirat az, melynek szövegébe fametszetű, cinkmaratású, vagy egyéb módon előállított dúcok segélyével képek vannak nyomva. A legtöbb festő szívesen foglalkozott illusztrációval is, így nálunk" Tooth Gábor Andor, Déri Miklós, Sióréti Gábor, Pohárnok Gergely, Huszti István, Németh Dániel, Szily Sarolta, Lukács Dávid.

Kezdetben az Úr csak lebegett a vizek fölött, de rögtön utána megteremtette a ragasztott csontit. Lehet persze, hogy ez túlzás, de az már korántsem, hogy Isaak Walton úr A tökéletes horgász című munkájában egészen Jézusig szalad vissza, hogy az Emberhalász példájával bizonyítsa a sporthorgászat fenségességét.

Volt úgy, hogy az ember zsidó nagyapja vallásosnak nevelte volna fiait, ők azonban rettegtek a széderestén, és míg egyikük az "angyaloknak nyitott ajtót" (idézet a filmből), a másiknak látomása volt: elsötétült az ég, békák, bogarak potyogtak az égből, a kiömlő bor vagy vér (valami vörös folyadék) beszennyezte az asztalterítőt, és mennydörgött és villámlott... Sötét egy vallás ez az izraelita. A műveltebb és/vagy zsidó nézőközönség tudja, hogy széderestén a zsidók az egyiptomi kivonulásra és a tíz csapásra emlékeznek, az Illés prófétának szánt bor kiöntése pedig a felszabadulás egyiptomi áldozatait is megköveti. A pohárban a bor a világ népeit hamarosan elérő büntetést is jelképezi, és mellesleg vérvádak idején jó ürügyül szolgált arra, hogy a zsidókat azzal gyanúsítsák: keresztények vérét isszák. (Egyes, pogrom sújtotta zsidó közösségek bizonyos korokban ezért át is tértek a fehér borra.) A nyitó képsor kultúrtörténeti üzenetét azonban e műveltebb és/vagy zsidó kicsiny kör érti. Az átlagos műveltségű közönségre csak az elemi látvány hat.

Demszky Gábornak az elmúlt hónapban olyan széles konszenzust sikerült teremtenie a magyar politikai élet és az úgynevezett "közírás" hímes mezején, amilyet talán még az olyan magasztos eszmék sem bírtak, mint annak idején a NATO-tagság, esetleg a tej savtartalmára vonatkozó EU-szabvány elleni fegyveres felkelés gondolata. Érvekkel vagy azok nélkül, viccesen vagy szenvedélyesen, álobjektív fejvakarászás vagy kéjes fikázás formájában Demszky másfél hónappal ezelőtt elkezdett elnökválasztási kampányát és a párt evvel együtt lanszírozott megújítási programját olyan változatos politikai és ideológai meggyőződésű szerzők kezdték nagy erőkkel sikálni, mint: a Népszava és a Magyar Nemzet vezércikkírói; Mester Ákos, Mészáros Tamás, Tamás Gáspár Miklós, Eörsi István, Tölgyessy Péter, Selmeczi Tibor, a Heti Hetes tréfamesterei, Tóth Gy. László, Tőkéczki László; valamint Kovács László, Horn Gyula, Gy. Akármilyen Erzsébet, az MSZP, és Tirts Tamás, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, Csurka István, Torgyán József, a teljesség igénye nélkül. (Fodor Gábort méltatlanság lenne e sorba illeszteni, hisz ő konrétan is reszkíroz valamit.) A Fidesz felső vezetése természetesen egy kukkot sem szólt a dologról, de, mint tudjuk, ők a szótlan aktivizmusban erősek: Demszky kampányához annak az állami hitelgaranciának a megtagadásával járultak hozzá, amelynek segítségével a főváros néhány nagyobb beruházást, köztük a rákospalotai füstgázmosó megépítését tervezte volna abszolválni. Hogy ugye mit ugrál itt ez a büdös Demszky. (Mellékszál, de képzeljük el, mi lesz akkor, ha Demszky elnökletével tényleg feljön kicsinyt az SZDSZ-t: betemetik a kettes metrót?)

Néhány évvel európai uniós tagságunk előtt a magyar politikai élet fontos szereplői maguk is mindinkább szociálpszichológiai megközelítésből értelmezik a csatlakozási folyamatot. A jelenlegi miniszterelnök önérzetét például kicsit sérti, hogy az EU bizonyítványt állít ki a tagjelöltek teljesítményéről. A korábbi kormányfő pedig azt nyilatkozta pénteken az egyik kereskedelmi rádiónak, hogy a nyugati politikusok nem értik eléggé a magyarországi helyzetet. Orbán Viktor ugyanaznap Frankfurtban közölte: elfogadhatatlan, hogy az uniós tagállamok termékei akadálytalanul áramolhatnak a mi piacainkra, miközben a régió országait politikailag és intézményi szempontból kirekesztették. Beszédében a belpolitikából már jól ismert "egyensúly" fogalmával - hogy is mondják? - operált. Horn Gyula viszont alighanem úgy döntött, csak azért sem használja helyesen az európai integráció hivatalos elnevezését, és tovább "ejrópajunjózik". Nem csoda, hogy Michael Lake, az Európai Bizottság budapesti delegációjának vezetője nemrég lélektani nyomást kívánt gyakorolni a magyarokra és a többi izgatott jelentkezőre, felszólítva őket, hogy kicsit türelmesebbnek kellene lenniük - persze ő elsősorban a csatlakozási dátum körüli műbalhéra gondolt.

Az, hogy a hétvégi tisztújító kongresszusára készülődő MSZP érdekességét (amint arról lapunk beltestében bőven szólunk) momentán és szinte kizárólag az úgynevezett személyi kérdések adják, sajnálatos módon nem csak az MSZP problémája. Még akkor is, ha a meglepetés kizárt, és elképzelhetetlen, hogy Kovács Lászlót ne válasszák újra elnökké - a miniszterelnök-jelölt jelölése ugyanis még korántsem lefutott játszma, a kenkődés tehát a kongresszus után is el fog még tartani.

A két héttel ezelőtti bosznia-hercegovinai választásokról az eseményt megelőzően az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) valamelyik tisztviselője azt nyilatkozta, hogy ez lesz az utolsó választás, amit az EBESZ finanszíroz és menedzsel: öt évvel a háború után, két választással a hátuk mögött lassan eljött az ideje, hogy a nemzetközi közösség elengedje az ország kezét, és az, ha remegő lábakkal is, de önállóan botorkáljon vissza a balkáni politika küzdőterére.

Három hete halálos közúti balesetet okozott a Nógrádi László - azóta lemondott - közlekedési minisztert szállító állami Audi. A karambol egyik áldozatát a múlt héten temették, vele utazó menyasszonya súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A balesetre adott politikai reakciókat, a lehetséges okokra adott magyarázatokat, valamint a sajtóban felmerült kérdéseket két szóval tudom csak minősíteni: tűrhetetlen és érthetetlen.

"A kormány döntött a Postabank számára stratégiai partner kereséséről." (MTI-hír)

Az újabb olajbizottsági jegyzőkönyvben ötvenegy oldalon vall Sándor István ("Papa") nyugalmazott rendőr alezredes, a Központi Bűnüldözési Igazgatóság (KBI) volt főnyomozója a szervezett bűnözés és a politika kapcsolatáról. Politikusokról, rendőrökről, ügyészekről és vámparancsnokokról. Többükről ugyan megjegyzi: érintettségüket bizonyítani nem tudja, de olajos körökben ezt meg azt lehet hallani az illetőkről. (Más helyütt viszont azt fejtegeti, hogy a maffiózók bevett szokása ismert emberekre hivatkozni. Kiss Ernő rendőr tábornok, a KBI volt főigazgatója múlt heti bizottsági meghallgatásán többször is jelezte, hogy Sándor Istvánnak szerinte nincsenek olyan jellegű "olajos információi", amelyeket a testület érdemben tudna hasznosítani.)

Helyreigazítás