Lenin-McCarthy

  • 2000. december 7.

Publicisztika

A Miniszterelnöki Hivatal összeállítást készített a hazát külföldön lejárató magyar közéleti személyiségek viselt dolgairól. Kinek mondták, mit mondtak. A lejáratók közt ott van Kovács László és Magyar Bálint, aztán Kéri László politológus (aki egy német lapnak azt a vérlázító, denunciáns nyilatkozatot találta tenni, hogy a kormány nehezen tűri a kritikát: hát nem pofán kéne vágni az ilyet?) meg néhány zsidó vallási vezető, akik arról adtak számot külföldi lapoknak, hogy kissé nyugtalanítja őket a kormány és az antiszemita MIÉP combozása az asztal alatt.

A Miniszterelnöki Hivatal összeállítást készített a hazát külföldön lejárató magyar közéleti személyiségek viselt dolgairól. Kinek mondták, mit mondtak. A lejáratók közt ott van Kovács László és Magyar Bálint, aztán Kéri László politológus (aki egy német lapnak azt a vérlázító, denunciáns nyilatkozatot találta tenni, hogy a kormány nehezen tűri a kritikát: hát nem pofán kéne vágni az ilyet?) meg néhány zsidó vallási vezető, akik arról adtak számot külföldi lapoknak, hogy kissé nyugtalanítja őket a kormány és az antiszemita MIÉP combozása az asztal alatt.

Az, hogy egy közepesen fejlett banánköztársaságban sem divat manapság B-listázni, egy dolog. Konkrétan: a kormány dolga. Ez az egész trükkösködés a kormány dolga, és megint nem arról szól, amiről hinnénk. A sztorinak például semmi köze a külföldhöz, hogy ott mit gondolnak felőlünk. Gondoljanak, amit akarnak, az az Orbán-kormányt regnálásának kezdete óta nem nagyon zavarja, hisz lejáratják ők magukat önerőből is. Orbán, akit az európai nagypolitikában két-három éve még amolyan Wunderkindnek tartottak, mára szívós munkával elérte, hogy leginkább a ká-európai suttyót lássák benne. (Utolsó, nemzetközileg is értékelhető fellépése tavaly, a NATO-bombázásokkor történt.) Ha az elmúlt két évben valami ártott az "országimázsnak", az szerény meglátásunk szerint leginkább a magyar miniszterelnök hepciáskodása volt az európai kormányok többségét alkotó baloldali pártokkal szemben; esetleg Orbán egykori mentorának és atyai pártfogójának, Otto von Lambsdorf grófnak az ő átkúrása a palánkon a Liberális Internacionáléból történt kilépés apropóján; az, hogy a miniszterelnök olyan kétes európai egzisztenciák társaságában érzi magát a legjobban, mint Schüssel osztrák kancellár vagy Stoiber bajor miniszterelnök; vagy akár a kormányoldal egyre erősödő külfölditőke-ellenes retorikája. Orbánt ennek megfelelően legutóbb Budapesten Gerhard Schröder alázta meg: a magyar miniszterelnöknek mindössze egy röpke munkareggelire sikerült bejelentkeznie a szocialisták kongresszusán tvisztelő német kancellárhoz. Ezért egyébként nyilvánvalóan nem lehet más a hibás, mint Kéri László és Zoltay Gusztáv.

Ám hangsúlyozzuk, ez nem érdekli őket. Nem ez érdekli őket. A pillanatnyi hivatalos kormányálláspont szerint elvagyunk, mint a befőtt, itt, Európa szíviben egyedül is. Csak rend legyen, fegyelem. Ha nincs, csinálunk.

Listákkal, például.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.