Az, hogy a hétvégi tisztújító kongresszusára készülődő MSZP érdekességét (amint arról lapunk beltestében bőven szólunk) momentán és szinte kizárólag az úgynevezett személyi kérdések adják, sajnálatos módon nem csak az MSZP problémája. Még akkor is, ha a meglepetés kizárt, és elképzelhetetlen, hogy Kovács Lászlót ne válasszák újra elnökké - a miniszterelnök-jelölt jelölése ugyanis még korántsem lefutott játszma, a kenkődés tehát a kongresszus után is el fog még tartani.
Magyarország legnagyobb pártjáról van ugyanis szó, amelynek feddhetetlensége és szellemi állapota, a képessége arra, hogy a konzervatív oldallal szemben alternatívát nyújtson az ország polgárainak - ha tetszik, ha nem - a magyarországi demokrácia egyik kulcskérdése. Az ország ama politikai erejéről, amelyhez képest minden más párt meghatározza saját helyét és aktuális stratégiáját, akár bevallják, akár nem. Mint ahogyan célszerű a magyar választókat is szocialista és nem szocialista választókra osztani; vannak persze liberális és konzervatív törzsszavazók is, de csak velük aligha lehetne választásokat nyerni. A győzelemhez a nem szocialista szavazók minél teljesebb meghódítására lesz szükség, ami megint csak olyan kampányt feltételez, amely az MSZP-hez viszonyít mindent. Korrupt, gyanús ügyletekkel terhelt utódpárt, érvelt negatíve maga mellett az SZDSZ 1994-ben és a Fidesz 1998-ban; az előbbinek (négyévnyi MDF-kormányzás után) ez nem jött be, utóbbinak viszont (négyévnyi MSZP-kormányzás után) bejött.
Szomorú, hogy ehhez képest meglepően kevés dolgot tudunk arról, hogy mit állítanak a szocialisták - például - az egészségügy reformjáról, a haderőreformról, az agrárreformról; hogy milyen stratégiával fordulnak majd rá a választásokra; hogy mit tennének másképpen, mint a Fidesz- vagy, urambocsá´, a Horn-kabinet. A Horn-korszak önkritikus elemzése, amit a párt az elbukott választások után megígért, valahogy elsikkadt (vélhetően a volt kormányfőtől való páni félelem okán), és a mostani személyi konfliktusok sem mutatnak meghatározható ideológiai vagy politikai kontúrokat. A szocialisták két éve nem állítanak semmit, és arra várnak, hogy a Fidesz elveszítse nekik 2002-t. (A Fidesz-kormány intézkedéseinek post festa sikálása programnak meglehetősen halovány.)
Az mindenesetre valószínűnek tűnik, hogy az MSZP - még ha a Fidesz megteszi is neki ezt a szívességet (amire a mostani közvélemény-kutatások szerint jó esélye van) - nem tud majd egyedül kormányt alakítani. És e ponton lehet jelentősége annak, hogy a káderkörhinta kiket repít a magasba most és tavasszal, amikor a párt miniszterelnök-jelöltje kihirdeti csapatát. Az MSZP-ben még mindig túl sok olyan politikus van túl közel a hatalomhoz, akik az előző ciklusban abba a gyanúba keveredtek, hogy politikai befolyásukat gazdasági előnyszerzésre használták fel, és akik kiszolgáltatottá tehetik a szocialista pártot. Nehezen bírnánk elhinni például azt, hogy Kövér László a titoktárca, Simicska Lajos pedig az adóhivatal élén tétlenül múlatta volna hivatali idejét. Az Orbánék által eltávolított apehesek gyűjtötte papírok (Fidesz közeli cégek stb.), vagy csalódott kisgazda vállalkozók által összeállított dossziék az aduk a bal kézben, az eddig fura módon semmiféle következménnyel nem járó 1993-1998 közötti társadalombiztosítási és privatizációs smúzolások az aduk a jobb kézben.
Amiből aztán minden kisülhet. Ügyészségi vizsgálatok a kampány alatt, például.
Vagy nagykoalíció - utána.
