Mennyit érnek meg nekünk a közszolgálati televízió híradójának termelési riportjai? Mennyit ér esténként mondjuk tizenöt mosolygó kormánytag a hálószobánkban, és mennyit ér ugyanez éves bontásban? Mibe kóstál A hét nyílt MIÉP-propagandája, amit egy, a vasárnapi istentiszteletre készülő női kápónak maszkírozott, gonosz tekintetű asszony celebrál a hét, minden egyes hét méltó közszolgálati lezárásaként? Mibe fáj a közszolgálati televízió egyes politikai műsoraiból menetrendszerű pontossággal felbüfögő rasszizmus és idegengyűlölet, és mit fizetünk azért, hogy a magyar újságírás szakmai és morális perifériájáról toborzott, esetleg magukat oda leküzdött újságírók kormánypárti képviselők által a kezükbe nyomott dossziék alapján "riportokat" készítsenek? Mennyi közpénzt reszkíroznánk azért, hogy e kormánypárti politikusok igény szerint készíttessenek magukkal interjúkat a seggnyalás Paganinijeivel, reggel, délben és este? És mit ér meg nekünk az, amiről a közt szolgáló televízió hallgat? Mennyibe kerül Hernádi Gyula és Gyurkovics Tibor?
Az igazán szomorú az, hogy még ezt sem tudjuk egészen pontosan. Csak azt, hogy sokba. A parlament a múlt héten hozzálátott a régen várt kétéves költségvetés sarokszámainak megszavazásához. Hogy minden flottul menjen, ezt megelőzően a költségvetési bizottság összehozott egy apró szépészeti beavatkozással feljavított javaslatot. Ez számos egyéb érdekesség mellett azt is tartalmazza, hogy a tervezetthez képest kicsinyt többel (konkrétan 2,3 milliárd HUF-fal) kéne még megküldeni a Magyar Televíziót, ha nem is szó szerint, hanem köztartozása elengedésének formájában. Magyarul: az eddig gondolt 7,2 milliárd helyett kilenc és felet csengessünk nekik. Ezt megelőzően a televízió ingatlanjainak eladásából is beesett pont egy tucat milliárd, minek feléből köz-, másik feléből meg szállítási tartozások kiegyenlítését kellett volna, illetve kellene abszolválnia a tévének; a mondott összeg felhasználásáról még a parlament költségvetési bizottsága sem kapott tájékoztatást. Az MTV tehát - a Bojtár utcai telep kivételével - felélte ingatlanvagyonát, miközben azt, hogy ki mikor és mennyi pénzből építi majd meg az új székházat, nem tudni; a köztévé ismeretlen nagyságú összeggel tartozik az APEH-nak és a tébének, és - vélhetően, mert hiszen a költségvetési bizottság tagjai erről sem győződhettek meg - a saját üzleti tervében jósoltnál jóval nagyobb veszteséget halmozott fel az idén. A magánszférában ezt úgy neveznék: csőd; és a csődért felelősöket minden jobb társaságból kinéznék. E csőd, félreértés ne essék, közvetlen folyománya a köztévé politikai elfogultságának. A nézőket nem érdekli a kormány véleménye saját magáról; és ha nincsenek nézők, nincsenek hirdetők sem.
A büdzsé, a kormány, a parlament persze nem is tehet mást, mint hogy fizessen. Hiszen olyan nem volt, és nem lesz, hogy az állam egyszerűen felszámolja a közszolgálati televíziót; és végül is az előző kormány - ha némiképp finomabb módszerekkel is - de ugyanerre használta az intézményt: politikai wurlitzernek meg a jó barátok számára fenntartott redisztribúciós központnak. Hogy mindez pontosan hány milliárd forintjába kerül az adófizetőknek, mély hallgatás övezi, és hogy ez a hallgatás ne is törhessen meg, arra a csonka kuratórium a garancia - hiszen nyilvánvaló naivitás lenne azt várni, hogy (amint az a legteljesebb mértékig indokolt lenne) például parlamenti vizsgálóbizottság nyálazza át az intézmény gazdálkodását.
A köztévét mindennek tiszta tudatában, előre megfontolt szándékkal, politikai számításból tették tönkre a kormánypártok. Miközben a tévének fizetünk, nekik, miattuk fizetünk.
